Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-07-01 / 7-8. szám
18 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. júl.- aug. Mindenekelőtt a kitelepülési folyamat felgyorsulásával, tömegesebbé válásával kell számolnunk. S ami törvényszerű: a kitelepülök helyére idegen nációk özönlenek Kárpátalja minden szegletébe, a lakosság túlnyomó többsége nem is annyira beláthatatlan időn belül szláv lesz, azaz: vidékünk megszűnik magyarlakta terület lenni. Mint arról tisztelt olvasóink lapunk e számában (KÁRPÁTALJA, 1993. május 28.) is meggyőződhetnek, némely önjelölt ukrán történész(ek) a megyei ukrán sajtóban sorozatosan publikálnak olyan cikkeket, amelyekben jobb ügyekhez méltó vehemenciával, úgynevezett "bizonyítékokat" kreálva hangoztatják, Kárpátalja úgymond "ősi ukrán" föld. Dalmuy Árpád fölvetette az odadobott kesztyűt, többször és tételesen, megbízható és megnevezett történelmi forrásokra hivatkozva megcáfolta az ilyen és hasonló állításokat az eddigiekben; a folytatódó vitában azonban az ukránok most újabb hivatkozási alaphoz juthatnak, történetesen a szóbanforgő államközi szerződés révén. Csöppet sem lennék meglepve, ha már a közeljövőben arról cikkeznének a botcsinálta ukrán "történészek", hogy lám, Magyarország elismerte ősi ukrán földnek Kárpátalját, ezért mondott le arról. Semmiféle garanciát nem látok arra, hogy megátalkodott opponenseink ne tennének kísérletet efféle belemagyarázásra. Az önmagát több-kevesebb joggal Kárpátalja magyarsága egyetlen, illetve általános érdekvédelmi szervezetének tekintő Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség berkeiben visszatetszést keltett az a hozzáállás, amit az Elnökség tagjainak egy része, s maga Födő Sándor elnök tanúsított a paktummal kapcsolatban. A ratifikálást követően megbízható forrásokból (a magyar országgyűlés képviselőitől) értesültünk arról, Fodó Sándor 200 ezer kárpátaljai magyar nevében egyenesen kérte az országgyűlést, halogatás nélkül és ebben a formájában ratifikálja a szerződést, mert az itt élő magyarok érdeke ezt kívánja. Nem tudhatni, ki és mikor hatalmazta fel erre a kijelentésre és hivatkozásra az elnök urat; a nagyválasztmány semmiképpen, mert annak ülésein - május 9-i beregszászi ülésen kívül - ez a kérdés soha nem volt napirenden, mint ahogy a március 13-i nagyszöllősi közgyűlésen sem. Másfelől: vajon milyen okkal kérhette Fodó Sándor egy olyan szerződés mielőbbi ratifikálását, amelynek szövegét - saját bevallása és az elnökség egyes tagjainak véleménye szerint - nem ismerte? Remélem, erre a korántsem szónokinak szánt kérdésre választ érdemelnek és kapnak azok a magyarok, akiknek nevében, ám tényleges felhatalmazás nélkül az elnök úr eljárt ebben az ügyben. Bizonyos, hogy mind a tagság, mind a tagságon kívüli magyarok körében ezzel a hozzáállással a KMKSZ veszített tekintélyéből. Borúlátóbb vélemények szerint nincs kizárva a taglétszám csökkenése, akár egész alapszervezetek megszűnése. Máris megállapítható, hogy a szerződés megkötését és ratifikálását a kárpátaljai magyarok túlnyomó többsége sérelem-élményként élte és éli meg; ráadásul ez a sérelemélmény nemzedékről nemzedékre fog öröklődni, hiszen úgyszólván befészkelte magát génjeinkbe, tudati vonatkozásban mindenképpen. Mit tehetünk ezek után mi, elanyaországtalanodott kárpátaljai magyarok? Azt gondolom, minden további cselekedetünk, de még a gondolkodásunk is abból kell hogy kiinduljon, miszerint ennek a szerződésnek a léte tény, azt tudomásul kell venni. Emlékezzünk a magyar országgyűlésben kirobbant vitára: ott a szerződés megkötői és hívei azzal érveltek, hogy a szerződéshez csatolt jegyzőkönyvben és nyilatkozatban Ukrajna készségét nyilvánította ki a területén élő kisebbségek jogainak tiszteletben tartására és biztosítására. Nos, a történtek után ebbe a szulmaszálba kapaszkodhatunk bele. Elsősorban és érthetően a KMKSZ-re vár a feladat, szorgalmazni és kicsikarni az ígéretek valóra váltását, ha úgy tetszik: pontról-pontra haladva elérni a kilátásba helyezett kisebbségi jogok törvényi szintű garanciáinak megadását. Nota bene: éppen a szerződésre hivatkozva. Bármennyire idő- és türelcmigényes, felelősségteljes történelmi feladat ez, a KMKSZ nem térhet ki előle, mert akkor önnön létjogosultságát kérdőjelezné meg. Nem valószínű, hogy az ukrán állami vezetés önszántából, noszogatás nélkül és következetesen valóra váltja ígéreteit. A sérelem-élményt lelkünk-elménk mélyén, önmagunkban kell megpróbálni megemészteni. Bármilyen nyilvános tiltakozás, netán utcai demonstráció vagy az arra irányuló felbujtás csak tovább rontaná helyzetünket, a mégoly halvány esélyeket létgondjaink torokszorító görcseinek oldására, megmaradásunkra - a mostmár elvégeztetetten végérvényes kisebbségi létformában./Kárpátalja/ Ijjas Mihály- Itt lesz a magyar autonóm körzet -
