Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
8 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. június SZALAY GYULA (Florida): INTÉS SZEGÉNY LEGÉNYEKNEK- MAGYAR ÖNTUDATUNKHOZ Az Amerikában élők mindennapi híradagjához tartoznak olyan hírek, amelyek a képernyőről, az újságokból a egyéb hírforrásokból valamilyen jogot keresnek, magyaráznak, kendőznek. Az új amerikai elnök hivatalbalépése első napján felkavarta a közvéleményt az abortusz vitában való beleszólásával, ami jogászok csatatere lett. Hallunk alkotmányos jogról, emberi jogokról, civil jogokról, kisebbségi jogokról, magzatjogról, betegek jogairól, lesbiánok, homoszekszuálisok jogairól. A sornak nincs vége, mert mindig akad egy "pihent agyú", aki ki tud találni valami újat, s valami hasznot is tud húzni belőle. Hagyjuk ezt a színteret. Vegyük a másik, most kedvenc európai hírtémát: a balkáni helyzetet. Etnikai tisztogatás van. Csúnya dolog, ej, ej...kellene valamit csinálni!? S utána jön a "nagy" (inkább népes) nemzetek, mint az amerikaiak, franciák, angolok "véres dilemmája", őrült fejfájást okozó, erkölcsi felelősséget felkavaró problémája. Úristen, mi történik, ha az eddig elpusztult több mint százezer horvát és bosnyák halott mellett, egy amerikai és francia is meghal? Borzasztó! Mit fognak csinálni az amerikai vagy francia anyák, ha önként katonának ment gyermekük hadi események áldozata lesz? Esetleg beállnak az abortuszpártolók közé s nem szülnek többet? Megtetézi ezt a hipokrita véleménynyilvánítást az a tény, mikor készek elítélni a német, vagy magyar szóbeli védekezésüket saját fajuk hátránybakerülése esetén idegen bejöttekkel szemben, mint a fasizmus átkos megnyilvánulását, de könnyet se törölnek ki szemükből százezer más pusztulása felett. Avval mentegetőznek, hogy "békés" jogi megoldást keresnek, de ezzel a "békés" megoldással tízszer több ember pusztul el, mint pusztult volna egy erélyes fegyveres beavatkozás esetén a kisebbségek védelmében. De nem ezeknek a tényeknek a felsorolása a célom most, hanem annak a vizsgálata, hogy miben egyezik meg, és vajon megegyezik-e valamiben ez a két különböző helyen előforduló s leírt jelenség? Mindegyik egyidőben jelentkezik, bár földrajzilag messze egymástól. De feltételezhető: egy és ugyanazon jelenségnek egyidőben való megnyilvánulásai, amik a mai ember világszemléletét tükrözik. Világszemléletet fejeznek ki, valamilyen "modus vivendit" a kor legfontosabbnak tetsző eszméit. Két dolgot állapíthatunk meg. Felfedezhetjük azokat az ötleteket, amik eszmei fűtőanyaguk, s másodsorban, ami nincs bennük, vagyis miben eszmei hiányt szenvednek. Szabadság! Ez az az elv, ami szemmel láthatólag s füllel hallhatólag fűti világszerte a mai embert. Ennek alapján keresnek valamilyen jogi alapot, akár egyesek vagy csoportok. A nagy nemzeti szabadságokon belül, ami a múlt század vezéreszmélye volt (Európában legalább is) most kisebb csoportok, akár nyelvi eltérés alapján, vagy népi szokások alapján, különlegességek alapján, vallási különbség alapján, szekszuális különbség alapján, pekiliaritás alapján: általuk megfogalmazott szabadságra törekszenek, vagyis a különbségek elfogadott legalizálására. Ennyi van bennük közös. Ennyiben megegyeznek a balkáni népcsoportok önállóságra való törekvéseivel a New York-i lesbiánok követelései, az abortuszpártiak vagy azok ellenzőinek egymással szembenálló acsarkodásai. Az öregek valamilyen szabadság címén keresik utolsó éveik biztonságát, a fiatalok ugyancsak ilyen címen az övékét. Mindenki valamilyen szabadságról beszél. A jog ennek a szabadságnak törvényesen kifejezett formája akar lenni. Eklatáns példa a mai "női jogokban" az a szabadságkövetelés, ami szerint egy nőnek "joga van a testéhez", s ezen a címen abortálhatja magzatát. Vagy egy kisebbség a szabadság címén megszakítását követeli egy nagyobb gazdasági-politikai egységnek (Pl. Trianon). Van még valami amiben megegyeznek, sőt megegyezik az egész világ politikai, szabadság-orientálódott jogkövetelő világszemlélete. Abban, amiről nem beszélnek. Amiről senki sem beszél. Se az abortuszpártiak, se a lesbiánok vagy a homoszexuálisok, sem a kisebbség- jogkövetelők, se a nagyhatalmak, sem az Egyesült Nemzetek tanácsa. Se a külügyminiszterek, sem az elnökök, sem a riporterek, sem az újságírók. Ebben a nagy szabadság-hangzavarban ritkán, vagy sohasem lehet hallani a becsületről. Jog, szabadság, becsület hogyan függnek össze? Egyáltalán lehet-e közöttük összefüggést találni? Mert értelmünk felépítése folytán csak olyasmit értünk meg, olyan jelenséget tudunk logikusan összeilleszteni, ami egy osztályba tartozik. Például egy betegséget nem lehet a csillagok járásával összekötni s azzal magyarázni, mint a régi mágia, kuruzslás korában. A betegségnek biológiai alapjai vannak, a csillagok az égi mechanika törvényeit követik s e kettő között nincs kapcsolat. A csillagok állásából, madarak vonulásából számtalanszor ki próbálták olvasni az emberi jövőt. Mindezek csak ábrándok, mert ezek a különféle jelenségek, úgy mondják, különféle kategóriába tartoznak. Ebben a problémában három különböző kategória keveredik össze. Társadalmi, ami a jog, egyéni és társadalmi egyben, ami a szabadság, s a becsület ami tiszta személyi jelenség, amit az értékek kategóriájába sorolnak. Mik is azok az értékek? Először talán vizsgáljuk meg a becsület néhány kritériumát amit könnyen felfedezünk s utána feleljünk a kérdésre. Egy becsületes cselekedettel nem lehet ártani. Akár jog, akár szabadság van mögötte, a becsületes cselekedetnek még egy kritériuma van: nem szabad ártani vele, akár megengedi a törvény, akár nem! jó példa rá az irgalmas
