Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. június ció elvárta volna. De akár elégedettek vagyunk az otthoni helyzettel, akár nem, egy axióma megkerülhetetlen: Magyarországon már nem kommunista diktatúra van, hanem szabadonválasztott demokratikus kormány és ez sok tekintetben megszabja számunkra a tennivalókat. Először is abban a tekintetben, hogy az emigráció ne akarjon kormányfeladatokra vállalkozni. A magyar- országi politikai kérdések megoldása és a trianoni területeken élő magyarsággal való kapcsolattartás nem a mi dolgunk. Mind a két problémakör szerepelt a legutóbbi clevelandi kerekasztal-értekezlet napirendjén. Úgy érzem, ezek kívülesnek a mi hatáskörünkön és ha beleavatkoznánk a hazai pártpolitikai csatározásokba, olyan területre tévednénk, amire joggal mondhatnák az otthoniak, hogy ott nem vagyunk illetékesek. De hogyan is lenne ez megvalósítható gyakorlatilag? Igaz, léteznek ma már alakulások (pld. az 56-os Világszövetség), aminek határokon innen és túl is vannak tagjai, de ezeken belül se tudok mást elképzelni, mint egyéni ténykedést. Ami például akkor realizálódhatna, ha egyszer elismernék a külföldön élő magyarok választójogát. Akkor mindenki jogot kapna a beleszólásra és élhetne is azzal. A másik lehetőség, amire már volt számos szép példa az 1990-es első hazai szabad választáskor, az anyagi támogatás: mivel a választásokhoz a világon mindenütt három dolog (pénz, pénz és pénz) kell, magán- személyek, szervezetek vagy alapítványok dollárral segíthetik azokat a pártokat, amelyeket magukhoz közel éreznek. (Az amerikai magyar szervezetek közül pld. az AMOSZ a demokrácia erősítésére alakult számtalan amerikai csoportból is megnyert néhányat három évvel ezelőtt egyes hazai politikai mozgalmak támogatására s ennek nyomán mentek jelentős pénzösszegek Magyarországra. Erre most is van lehetőség.) Aminthogy ugyanez a lehetőség rendelkezésünkre áll a kisebbségi sorban élő magyarság támogatására is. Készpénzzel, komputerekkel, telefax-gépekkel segíthetjük szervezeteik, egyházaik, újságjaik munkáját, amire már számtalan példa van és például az erdélyi magyarság felé jólműködő, sikeres akciók sora jelzi az emigráció segítőkészségét még a legsötétebb Ceausescu-diktatúra idejétől egészen az enyhültebb légkörű Iliescu-korszakig. A kisebbségi magyarság gondjait ezzel enyhíthetjük, ami pedig a politikai állásfoglalásunkat illeti, jóllehet ott változatlanul tartjuk magunkat a Helsinki Egyezmény azon pontjához, hogy a határok erőszakos megváltoztatásának lehetősége ki van zárva, de a békés úton való határrendezésekre való jogunkat fenntartjuk. (Hogy ez megfelel a hazai közvélemény álláspontjának is, azt jól láthattuk a legutóbbi parlamenti vitából, mely az ukrán-magyar alap- szerződés ratifikálása körül zajlott. Azt viszont minden épeszű ember tudja, hogy bár morálisan követelhetjük Trianon teljes revízióját és hangsúlyozhatjuk erkölcsi jogunkat az ezeréves magyar területekhez, etnikai alapon történő határkiigazításoknál többet a realitások szem előtt tartásával már sohasem követelnünk, mert pld. csak Erdéllyel hatmilliós oláh kisebbséget kapnánk.) Minden, ami ezen túlmegy, kívülesik az emigráció feladatain. Létezik egy szerv, ami a Kárpátmedencében élő határontúli magyarság ügyeivel foglalkozik és ez a Magyarok Világszövetsége. Nos ezzel az emigráció feladatainak sorravétele után el is érkeztünk a harmadik ponthoz, hogy mindez milyen keretekben képzelhető el a leghatásosabban. És ha keretekről beszélünk, rögtön a rendszerváltás után újjáalakult Magyarok Világszövetségének a neve jelenik meg lelki szemeink előtt. Igen, ez a szervezet hivatott törődni a határokon kívül élő magyarság ügyeivel, a nyugati, szabadvilágbeli magyar diaszpórákkal éppúgy, mint a trianoni határok mentén és a Székelyföldön összefüggő tömbökben található kisebbségi magyarokkal. És azt fölösleges is külön hangsúlyozni, hogy a budapesti Világszövetség elsőrendű feladata az utóbbiakkal tartani a kapcsolatot és az ő problémáikkal foglalkozni. Mi, nyugati magyarok nem vagyunk kitéve olyan nyomásnak, amivel a nemzetiséggé degradálódott őslakos magyaroknak naponta meg kell küzdeniük az elszakított területeken, hogy megőrizhessék magyarságukat, hogy használhassák anyanyelvűket, hogy ápolhassák kultúrájukat. A nyugati demokráciákban élő magyarok mindezt szabadon tehetik és megszerezhetik az ehhez szükséges eszközöket (újságokat, könyveket és egyéb kellékeket), amihez anyagi erővel is rendelkeznek. Ellentétben a kisebbségi magyarok nagy többségével. A Magyarok Világszövetségének elsősorban ezekkel a magyarokkal szemben vannak kötelezettségeik, nem a nyugati magyarsággal, mert mi csak megleszünk már valahogy, ahogy eddig is megvoltunk. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy távol akarjuk magunkat tartani a Benczur-utcától, ahogy távoltartottuk magunkat évtizedeken át és nem is az előítélet szól belőlünk, amikor még ma is bizonyos fenntartásokkal figyeljük a Világszövetség munkáját. Nekünk, amerikai magyaroknak erre különös okunk van és ezt több irányból is meg kell világítani. Mint tudjuk - részletekben most nem bocsátkozom a Magyarok Világszövetsége tavalyi közgyűlésén számos olyan alapszabálysértés történt, amelyek következtében az amerikai magyarság nem rendelkezik olyan képviselettel a Világszövetség vezetőségében, ami megilletné. Ez vonatkozik nemcsak a számarányra, hanem a személyi összetételre is. Hogy az elsővel kezdjem, az Egyesült Államokban és a Kanadában élő nemzeti emigráció nemcsak számbelileg haladja meg a világ összes többi részén, a még négy földrészen élő, határokon túli magyarság összlétszámát, hanem politikai súly és befolyás tekintetében, aktivitásban, de anyagi erőben is. Ezek olyan tények, amelyeket nehéz lenne cáfolni, aminthogy afölött is nehéz lenne vitatkozni, hogy a világpolitikai erővonalak figyelése és a magyar ügy képviselete szempontjából mondjuk Canberrának, vagy Washingtonnak van-e nagyobb jelentősége, illetve honnét lehet bármily kis mértékben inkább befolyásolni a kisebbségi magyarság helyzetét, Stockholmból, vagy az amerikai fővárosból. Mindezek alapján joggal tart igényt az amerikai magyarság olyan képviseletre az MVSZ vezetőségében, amely tükrözi ezeket az erőviszonyokat. Ezért elfogadhatatlan számunkra az un. quótarendszer, amely mind a hazai, mind a kárpátmedencei, mind pedig a nyugati magyarság képviseletét egyenlő
