Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-06-01 / 6. szám
2 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993.-június AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Tel: 410/242-5333 - Tel./Fax.: 410/242-6216 Szerkeszti: Soós József - Főmunkatárs: Stirling György Előfizetési díj egy évre 16 dollár. Nyugdíjból élőknek (csak USA) 15 dollár. Kanadába 18.50 doll. Tengerentúlra 19.50 dollár, légipostával 28.50 dollár. A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét, azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg. Javítás jogát fenntartjuk. Trianon kilátás, de ha valaki önként mond le valamiről, az örökre elveszett. Otthon évtizedeken át tabu volt Trianon neve és az új generációk alig hallhattak valamit a gyalázatos békediktátumról. Most kiderült, hogy ennek ellenére legtöbbjük átérzi a 63 év előtti országcsonkítás jogtalanságát és nem hajlandó belenyugodni a trianoni döntésekbe. És legfőképp nem akar önszántából lemondani annak lehetőségéről, hogy egy új világrendben igazságot kaphasson Ma-gyarország. Ez az idei évforduló másik nagy tanulsága, ami bíztatást jelent számunkra a jövőre, mert arról győz meg bennünket, hogy vannak még, akik tovább viszik a lángot. OOA hatvanharmadik évfordulóra emlékező sorokat nem fejezhetjük be mással mint a régi fogadalommal, hogy Trianon ítéletébe sohasem törődünk bele, megújítva régi követelésünket: Igazságot a keresztrefeszített Magyarországnak! S.Gy. Tábori Piroska: ÜZENET ERDÉLYBŐL (Részlet) Üzent az Olt, Szamos, Maros Minden hullámuk vértől zavaros. Halljátok ott túl a Tiszán, Mit zeng a szél a Hargitán ? Mit viszhangzanak a csíki hegyek? Erdély hegyein sűrű fellegek. Ez itt magyar föld, és az is marad tiporják bár idegen hadak. Csaba mondája új erőre kell segít a tűz a viz a csillagok, és nem leszünk mások, csak magyarok. Ha szól a kürt, egy szálig felkelünk, halott vitézek lelke jár velünk. Előttünk jár az ős turul madár, nem lesz gát és nem lesz akadály. Ember lakói, ha ellenünk szegül. A székely állja rendületlenül. Üzenik a gyergyói havasok: Megvannak még a régi fokosok. sem hallottuk akkor, amikor az ég zengett, vagy pontosabban: amikor az emigráció intellektuális eszközökkel, sziszifuszi "aprómunkával'1 küzdött a Kádár-diktatúra ellen. Ami nem is volt olyan veszélytelen és kockázat nélküli. Nemcsak a hazalátogatás esélyeiről kellett lemondania az embernek (s ez minden tisztességes politikai emigráns számára egészen természetes volt, mert mi mindig tartottuk magunkat Mindszenty hercegprímás intéséhez: "Ne járjatok haza!"), de az otthoni hozzátartozóknak is vállalniok kellett az ezzel összefüggő kényelmetlenségeket, sőt még zaklatásokat is. De a kommunista rendszer messze kinyúló kezeitől el kellett viselnünk a szabad világban is minden aktív emigránst elérő életveszélyes fenyegetéseket, éjszakai telefonokat, névtelen leveleket, sőt munkahelyi kellemetlenségeket is, mert tudok olyan magyarról, akit a munkaadójánál akart eláztatni a kommunista követség azzal, hogy annakidején Magyarországon nem politikai okok miatt, hanem sikkasztásért került börtönbe. Változatos módon és a legkülönfélébb eszközökkel folyt ez a "csendes háború" a nemzeti emigráció meg nem alkuvó szabadcsapatai és a Kádár-rendszer, meg az azt nyugaton képviselő kommunista követségek között. Melyeknek küszöbét — akárcsak a vasfüggönyös határt nyugatról kelet felé — elveihez hű emigráns 1989 előtt nem lépte át. A furcsa az, hogy most olyanok is szót kérnek cmigrációs ügyekben és olyanok is beálltak az egységet hirdető összefogások szervezői közé, akik eddig semmit sem bizonyítottak. Legfeljebb azt, hogy hajlamosak a megalkuvásra. Dehát ez kevés az üdvösséghez, kevés ahhoz, hogy most joguk legyen beleszólni az emigráció dolgaiba és arról az egységről prédikálni, aminek legfőbb akadályai és kerékkötői éppen ők voltak. (Ámulva olvastam a minap az egyik amerikai magyar hetilap - Arany Jánost idézve - "a hazát ordítva szerelő" él-cikkíróját, aki évtizedes lapuló hallgatás után ma, amikor az már semmiféle kockázattal nem jár, óriási hangerővel és elvi szilárdsággal dörgi kritikáit hazafelé s oktatja ki egyben az emigrációs sajtót arról, hogy mik a kötelességei. Ugyanakkor maga dicsekszik azzal, hogy 1965-ben, még a megtorlások korszakában, többször járt a kommunista Magyarországon, majd 1974- ben hazai irodalmi pályázat jutalmaként egy hétig a kommunista rendszer vendéglátását is élvezte. /Új Világ 1993. április 30.-i szám/. Az ember nem tudja, sírjon-e vagy nevessen a tudathasadásnak vagy inkább a tudattorzulásnak ilyen példáján, ami sajnos nem áll egymagában. És hadd tegyem hozzá mélységes szomorúsággal: 1971-től kezdődött emigrációs élete során, egészen 1975-ben bekövetkezett haláláig Mindszenty József lelki fejedelmünk nem szűnt meg hangoztatni a figyelmeztetést: "Ne járjatok haza, mert a farkas báránybőrben is csak farkas marad” és nem szűnt meg ostorozni a kommunistákkal szóbaálló lenini hasznos idiótákat. Boldogemlékű hercegprímásunk intései pusztába kiáltott szavak maradtak annakidején sok gyászmagyar számára, akiknek legalább most illenék magukba szállni és elismerni, hogy Mindszenty József meglátásait azóta százszorosán igazolta az idő és igazolták
