Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-05-01 / 5. szám
1993. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 11--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I Búcsú a Magyar Fórumtól Két és negyed esztendő után búcsú. Gyönyörű, harcos, meggyötrő két és negyed esztendő múltán. Az indulás, az újraindulás 1990 novemberében, decemberében. Pénz nélkül, irodák, technikai felszerelés nélkül. De kell egy lap, ahol megszólalhat a hazaféltés, a haza- szeretet hangja. Mert a választások, a nemzeti erők választási győzelme után nincsen sujlója a nemzeti szellemnek. Röpködés van, sározás, ócsárolás. Valakinek, valakiknek bele kell hasalniuk a lövészárokba. Nem feledhetem el Csurka István elszántságát. Nélküle, konok csak- azértise nélkül nem születik meg a második Mogyar Fórum. Nélküle hallgatásra ítéltetünk mindnyájan, akik megszólaltunk, Benedek Istvántól Púskándi Gézáig, Fábián Gyulától Cs. Nugy Ibolyáig. Volt egy lap, volt egy lapunk, amelyet kifényesíthettünk, amely fényied. Hiába ütötlek-vcrtek, rágalmaztak bennünket. Volt egy szerkesztőség, ahová négy- öt évtized nyitott sebeivel bekopogtathattak az emberek. Ahová levelet írhatlak négy-öt évtized fájdalmával, ineg- ulázollságával, félelmével és reménytelenségével. Volt egy lap, amely a nemzetet, a hagyományainkat pocskondiázó égzengésben clvi- hette az üzenetet a Kárpát-medencébe: a magyarság halhatatlan élni- vágyásót. Volt egy kürt, amely szólította, nem engedte elszélcdni a nyájat. És most - búcsú. Életem legnehezebb napjui, hetei után. Búcsú a Mugyur Fórumtól, uinely két és negyed esztendeiguz életemet jelentette. Búcsú u laptól, amelynek tulajdonosa, szerkesztőbizottságának elnöke, Csurka István a huszadik század egyik nugy magyar íróju. Akinél többet a rendszerváltozásért kevesen lettek l98ö ólu. Akinek Közép- Európa hó alatt című kötele ott van az ágyam mellett, a könyvespolcomon, az Ady és a Petőfi kötet mellett. Akit most, 1993 telén-lavaszán mégsem tudok követni. A megrázó élmény: a januári országos gyűlés. Majdnem, majdnem szakítás és végül u felszukadó sóhaj - együtt maradunk. Együtt, 1994 tavaszáig, a választásokig mindenképp. Hallom Csurka István hangját: ő ígérte, megígérte mindnyájunk előtt. A lapnál szerkesztőségi értekezletet tartok: szerkesztjük, írjuk tovább a nemzeti erők egységét hirdető, szolgáló lupot. Kemények és szókimondónk maradunk, de a felelősséget, amelyet u szolgálat reánk ró, nem feledjük. Helyettünk, ukik két és negyed esztendeje a lövészárokban husalunk, ne lövöldözzön senki találomra, kedvtelésből. Aztán: jönnek a Magyur Út Körök közleményei. Teli uz íróasztulom. Magyar Út kortesbeszédek, szervezeti szabályzatok. “Sürgős! Azonnal!” Ez... ez nem a Magyur Fórum lesz! Itt a Mugyur Út Körök orgánuma készül. A szakadás, u nemzeti erők szétzilálásának lapja. Szemébe nézek Csurku Istvánnuk: “Pista, ezt én nem válluloin! Bekötött szemmel, vakon utánad, de hová? A megosztottságba? Az anarchiába?” Jön Furkus Elemér második írásu. Rendkívüli országos gyűlést, megosztani az MDF vugyonát! Szakadni, szukítuni! “Közöld!” “Nem közlöm!” A januári cgységfogudulom után - lázálom. I.ázálom, mert az ország sorsú, a nemzet lartószilárd- ságánuk megtartása a tél. Jön uz Antull Józseffel készített interjú. Csurka István: “Nem közöljük!” Ehhez adjam a lap impresszumában a nevemet? Hogyan szólhatnék ezentúl a MÚK elnökeként a sajtószabadságról és sajtótiszlesség- ről? Mondom Csurka Istvánnak: “Pista, a saját utadat te jelölöd ki, tudomásul veszem. A magam módján én is a magam útján kívánok járni. Az MDF lakiteleki alapító tugja vagyok. Nem tudom elfelejteni azt az 1988- as őszt, Lezsák Sándorok kertjét, a boldogságot, amit ott éreztem. Mintha Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Damjanich János, Bajcsy-Zsilinszky Endre lelt volna közöltünk. Pista! Nem tudom, nem akurom kettétépni a szívemet! Az MDF szétszakításában nem veszek, nem vehetek részt! Nem tudlak megállítani! Leköszönök tehát.” Március tizenkettedikén leköszöntem. Hét munkatársam velem együtt kilépett a laptól. Egyenként, külön-külön vívódott mindegyik, egyenként döntöttek. Egyre dermed- tebb, fagyollabb volt a levegő. Nem ír Páskándi, nem ír Benedek István a lupbu, nem ud írást többé Cs. Nugy Ibolyu és Kovács Júlia... Az utolsó kísérlet - szerkesztőségi levél Csurku Istvánhoz—, hogy u lap régi szellemiségét vigyük tovább, kudurcbu fulladt. Megyünk, nincs tovább. Ez u Csurku István nem az u Csurku István, ukil mi ismertünk! Élelem legszebb álmát Icmellem el a Mugyur Fórummal. Ilyen lup sokáig nem lesz u mugyur ég alatt, azt hiszem sohasem lesz már. Egyszeri, megismételhetetlen. Búcsúzom uz olvasóktól, MDF-cs barátaimtól. Én most elnémulok — de murad- junk együtt! (Hírlap) Kosa Csaba
