Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-04-01 / 4. szám
2 Amerikai Magyar Értesítő 1992. április AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ P. O. BOX 7416 BALTIMORE, MD 21227-0416 USA Telefon: (410)242-5333 Szerkeszti: Soós József. Főmunkatársak: Stirling György és Stolmár G. Ilona. Előfizetési dij 15 dollár. Nyugdíjból élőknek 13 dollár. Kanadába 16.50 doll. Tengerentúlra 17.50 doll. Légipostán 27.50 dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben a szerzőik felelősek. Kéziratokat, fényképeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A javítás jogát fenntartjuk. Kicsit furcsa, de így van! így van, annak ellenére, hogy a Világszövetség múltbéli tevékenységét vázoló Entz- levél világosan leszögezi: a Világszövetségnek meg kell újulnia, gyökeresen szakítva a múlttal, aminek látható jele és első követelménye a régi vezetőség teljes lemondása. Magyarán: a személyek kicserélődése, elsősorban azok eltávolítása, akik a pártállam alatt fémjelezték nevükkel a szervezet működését. Ez kétszer kettő és a megújulás alapfeltétele, amit Entz Géza sem értelmezhetett másképp. Annál érthetetlenebb ezek után, hogy levelének végén megemlít néhány nyugati magyar szervezetet, amelyekkel a megújulás ügyében már konzultált s ezek közt szerepel a Magyar Baráti Közösség is, mely tudvalévőleg a régi pártállami Világszövetség egyik amerikai támaszpontjaként szolgált, sőt - egyik vezetőségi tagja személyén keresztül képviselve volt annak elnökségében is. Éppen Entz Géza ne tudná ezt? Valószínűleg tudja, ami még érthetetlenebbé teszi azokat a jelenleg is élő kapcsolatait, melyek ezekhez a körökhöz fűzik: mert vajon nem tekinthető ellentmondásnak, hogy míg ezeket írja, Amerikában jártakor IT-OTT-osokkal tárgyal és - a külügyminiszterhez hasonlóan - ő is a Nyugati Magyarságot favorizálja, amely pár évvel ezelőtt még fényképekkel illusztrált oldalas beszámolókat közölt az anyanyelvisek és a világszövetségiek megmozdulásairól, ahol ott bájgunárkodott a lap érdemes főszerkesztője, Miklóssi István is. A gyanúnk az, hogy Entz Géza levelében foglaltak éppúgy csak a nemzeti emigráció lecsillapítását szolgáló szólamok, mint amilyenek már bőven érkeztek hozzánk hazai kormánykörökből és tele van velük a padlás. És ezt a gyanúnkat megerősíteni látszik mindaz, ami a Világszövetség 1991. december 11-12-i rendkívüli közgyűlésén lezajlott Budapesten. Ez a hirtelenében összetrombitált közgyűlés, amelyre az idő rövidségére való tekintettel az emigrációnak jóformán nem volt lehetősége felkészülni, főleg a távoli földrészek - pld. Ausztrália, Dél-Amerika - lakói az utazást sem tudták megszervezni, sok tapasztalattal gazdagított bennünket és számos tanulsággal szolgált a jövőre. Az első nagy tanulság az volt, hogy bár az újjáalakuló Világszövetség hangsúlyozottan független társadalmi szervezet, a kormány még most is beleszólási jogot vindikál magának olyan belső ügyeibe, mint a tisztikar választás és az egyesületi törvény értelmében a szervezetnek járó anyagi alapot zsarolásra használja föl. Ez olyanformán történt, hogy a kormány nem sokkal az év vége előtt tudomására hozta Komlós Attila megbízott főtitkárnak: amennyiben sürgősen nem bonyolítják le a tisztújitást, 1992-ben megvonják tőlük a támogatást. Nem hiszem, hogy a mai kormányzat túlzottan a szívén viselné annak gondját, hogy kik ülnek a Világszövetség tisztikarában. Ami annál kevésbé valószínű, mivel igy is, úgy is azokat tünteti ki barátságával, akik már a régi rendszerben is dörgölőztek ( s akik a Világszövetséget is irányították), ám azért fontos számára a formai rendszer - illetve vezetőségváltás, hogy a Világszövetség hitelessé váljék az emigráció széles körei előtt és megszűnjék veleszemben a tartózkodás. Ugyanakkor a közgyűlésen megjelent Entz Géza és a még vele tartó kormányhivatalnok leplezetlen módon beleavatkozott a jelölési procedúrába és a régi pártállami gyakorlathoz hasonlóan befolyásolni próbálta a közgyűlés résztvevőit. Jómagam nem lehettem ott és csak közvetett tájékoztatás révén ismerem a történteket, de így is megdöbbentőnek tűnt, hogy milyen otromba agitációt fejtettek ki az egyes jelöltek ellen vagy mellett. Most mindegy, hogy kik voltak ezek - notabene a kontraverziális megbízott főtitkár, Komlós Attila sem élvezte a kormány bizalmát, mert Entz Géza és társai az ő újraválasztása ellen agitáltak és emiatt ellentétbe is kerültek számos delegátussal, elsősorban a trianoni határokon túli elcsatolt területeken élő kisebbségi magyarokkal. Ők ugyanis bizalmat mutattak Komlós iránt, mondván; azóta törődnek velük, amióta ő látja el a főtitkári teendőket. De Komlós Attila mellett állt ki több befolyásos emigráns egyesületi vezető is, ám együttesen is kisebbségben maradtak véleményükkel. Komlós Attila személyének érdemes itt külön is pár sort szentelni. Megnyerő, jó fellépésű és ambiciózus fiatalember, akinek - és ezen a poszton ez a legfontosabb! - van érzéke a szervezés iránt. Amikor tavaly ősszel megjelent Clevelandben, a Magyar Kongresszuson, meglehetős ellenszenv fogadta, mert mivel a pártállam utolsó hónapjaiban már köze volt a Magyarok Világszövetségéhez, azonosították őt azzal. Nem volt jó ajánlólevél számára az sem, hogy a Reformátusok lapjának szerkesztőjeként dolgozott, mert többek véleménye szerint aki Kádár idejében ilyen állásba került, annak megbízhatónek kellett lennie a rendszer szemében. Más oldalról viszont azt állították; munkakörét arra használta föl, hogy sokakon segítsen s ezek pozitív vonások voltak.. A clevelandi kongresszuson aztán olyan dokumentumok kerültek nyilvánosságra, amelyekből kiderült: Komlós egyszer-kétszer bizony elvetette a sulykot, amikor lapjában Kádárról és Miklós Imréről írt hízelgő sorokat, amiket ő - és ez becsületére vált - a plénum előtt is vállalt, vállalván a további "megmérettetést" is. Erre azonban Clevelandben nem került sor, mert az itt összegyűlt magyarok szigorú mércével mértek: bár legtöbben rokonszenvesnek találták Komlóst, mint embert, egy megtisztult Világszövetség élén nem kívánták látni és ragaszkodtak visszavonulásához, különben távol maradnak a Világszövetségtől - - mondta ki a határozat. Ők nem hajlandók együttműködni
