Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-03-01 / 3. szám
8 f Amerikai Magyar Értesítő 1992. március FAZAKAS FERENC: A HORVÁT AGÓNIA V. rész Ami a horvátoknak az első világháború alatti magatartását illeti, az semmi kivetnivalót nem tanúsított, mint pl. a csehek nemcsak egyéni, hanem nagyobb katonai egységekbeni átállása a szemben álló orosz "testvérhez". Ellenkezőleg, a piros fezt viselő bosnyák (muzulmán horvát) katonák igen vitézül harcoltak s igen népszerűek voltak. A pánszláv-szabadkőműves emigráns horvátok azonban 1917 végén, amikor már a Központi Hatalmak ereje meggyöngült az USA háborúba lépésével, Korfu szigetén aláírták a "Szerb-Horvát és Szlovén Királyság" megalapítását elfogadó szerződést, amit a háború után a horvát sabor szentesített. Ezen viszont ne lepődjünk meg, mert ki vágyakozna arra, hogy egy mindenki által gyűlölt, letiport, az északi és déli szlovákok egyesítésének útjában álló, idegen nemzet állampolgára maradjon? Ennek ellenére a horvátok nem rendeztek világraszóló egyesülési nagygyűlést, mint a románok tették 1918. december 1-én Gyulafehérváron, amelyet Álba Júliának kereszteltek el. Szlovénia és Horvátország hiába szavazták meg függetlenségüket 1991-ben, mert a nagyhatalmak süketek voltak s a példabeszédből tudjuk, hogy az a legsüketebb, aki nem akar hallani. Amint már jeleztem, a 4,5 millió horvát mellett lakik félmélliónyi szerb is, akik nem akarnak a független Horvátország alattvalói lenni, ezért jóelőre felfegyverkeztek s a "segítségükre" siető szerb vezetésű hadsereg modern felszerelésének az elszántan védekező horvát szabadcsapatok nem tudtak ellentállni s így az elmúlt 6 hónap alatt Horvátország 1/3-át a szerbek elfoglalták. A szenvedés, éhezés, a bosszúálló vérengzés iszonyú volt, az áldozatok számát lehazudják. Egész falvakat bulldózerekkel leromboltak; a szerbek a nemzetiségeket, így a magyar testvéreinket sorozták és vitték az első vonalba a horvátok ellen. A Magyarországra menekülők száma lehet vagy hatvanezer, egyharmada magyar. Az Adriai tengerparton lévő horvát városokat és kikötőket a szerb hadiflotta ágyúzta, pótolhatatlan műemlékeket semmisítettek meg. A kétszínű Egyesült Nemzetek a már többszörösen hatástalannak bizonyult blokádot rendelt el, ami csak a horvátokat sújtotta észrevehetően. Magyarország állítólag orosz gépfegyvereket szállított a horvátoknak, amit az SzDSz-es hazaárulók a magyar kormány megbuktatására igyekeztek kihasználni. De ugyanezek a szerb csetnikbarát gyászmagyarok mélyen hallgattak a szerb hadsereg határsértései alkalmával, amikor a katonai repülőgépek magyar terület felett jártak vagy ágyúlövegek is magyar földbe fúródtak. Az Európa Tanács s később az USA is beállított egy-egy közvetítőt, 14 fegyverszünetet is meghirdettek, amelyek néha csak órákig tartottak. Németország és Ausztria a Helsinki Egyezményre hivatkozva többször jelezték, hogy elismerik a horvát és szlovén önállóságot, de Franciaország - amely ezt a délszláv szörnyszülöttett 1918-20 között létrehozta -- féltékenyen és makacsul ellenállt. így nem csoda, hogy az 15. fegyverszünet harnadik napján a szerbek egy EK-megfigyelő helikoptert - melyen egy francia tiszt és 4 olasz katona igyekezett Szlavóniába - röppentyűvel megsemmisítettek. A magyarázat az volt, hogy a magyarok a hibásak, mert az onnan érkező helikoptert nem jelentették; a szerb légierők tábornokát leváltották s egyébként minden maradt a régiben. Az Európai Közösség által 1991 novemberében kiküldött bizottság hivatala magaslatán álló lelkiismeretes emberekből állott, mert végső javaslatában fején találva a szeget, azt ajánlottam hogy az EK jelentse ki, hogy kész olyan hatásos tengeri és légi elriasztó és elhárító erőt bevetni, amely a szerb katonai támadást céltalanná, sőt öngyilkossággá változtatja. Ha egy hadihajó parancsnokság tudatában van annak, hogy hiába van biztonságban a nyílt tengeren, ahonnan ágyúzza a védtelen parti várost, mert hamarosan a tenger fenekére küldi egy röppentyű, vagy ha egy ágyúüteg személyzete tudja, hogy egy kórház bombázása esetén 30 percen belül ócskavas lesz az üteg, akkor meggondolja, hogy érdemes-e háborús és népellenes bűnöket elkövetni. A horvát vezetőséget annyiban okolták, hogy nem rendelték el hivatalosan a veszélyzónába került városi vagy falusi lakosság kiürítését. 1992. január 17-én a Washington Post ugyancsak az Európai Közösség egy 5 tagú megfigyelőcsoportja - mely ügyvédekből, katonatisztekből és egy diplomatából állt - öt heti vizsgálódásának eredményét közölte, amely mindenben megerősítette az előbb trágyáit jelentést. Video-szalagokon látni horvát holttesteket, akiknek orra, füle hiányzott, szemeik kiszúrva, torkuk át volt vágva; más falvakban felvett filmeken a sárban fekvő holttestek mellett levágott disznók feküdtek, amit a szerb gyilkosok azért csináltak így, hogy jelezzék, szerintük a horvátok egyenlők a disznókkal. Mindez a bizottság szerint "barbár" megszegése a 4. Genfi Egyezménynek, amely a nem nemzetközi jellegű fegyveres összetűzések (polgárháborúk) esetén a polgári lakosság életét, biztonságát és vagyonát garantálja. Jugoszlávia nemcsak aláírója, hanem lelkes előterjesztője volt ennek a megegyezésnek. A bizottság szerint a polgárjogok ilyen lábbal tiprása a szerbek által elfoglalt területeken - melyet a szerb hadsereg hermetikusan elzárt a külvilágtól - tovább folyik azzal a céllal, hogy a horvát lakosságot elűzze vagy kiirtsa, s a területet a leendő Nagyszerbiához csatolhassák, tehát erre a területre az ENSZ békefenntartó osztagai nem mehetnek be. A bizottság még azt is leszögezte, hogy a szerbek ellenvádjai teljesen alaptalanok, amit nagyon egyszerűen meg lehetett állapítani, mert a horvát vezetőség úgy a háborús övezetbe, mint a hadifogoly-táborokba szabad bejárást biztosított az Európai Közösség bizottságának. Az csak jellemző, hogy a szerb politikusok, a hírközlés és a hadsereg azzal vádolja az Európai Közösséget, hogy az egy elfogult szervezet, amelyet Németország ural, az pedig Szerbia hagyományos ellensége és Horvátország védelmezője. Meglepő, hogy a nácizás elmaradt, de az is, hogy most, amikor a hurok szorul és a szerbek utolsó szövetségese, Montenegro is azon töpreng, hogy független állam legyen-e, a legféktelenebb uszító, a szerb köztársaság elnöke, Milosevic a horvátországi szerbek vezére, Milan Babic ellen
