Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
20 Amerikai Magyar Értesítő 1992. február együtt a minisztérium belbiztonsági szolgálatát is. Kulturális politikáját ismerve, amennyiben ez a megbízatása igaz, nincs csodálnivaló azon, hogy a szamizdatlapok, melyeknek szerkesztősége, szerkesztőinek neve, telefonszáma közismert volt, megjelenhettek. Annak ellenére, hogy megszüntetésük egyszerű belügyi határozattal elintézhető lett volna. Aczél György ilyen irányú elkötelezettsége és utasításai, kapcsolatai a „demokratikus ellenzékkel” a mai napig ismeretlenek. SZINEKÚRÁN Aczél a KB 1982. júniusi ülésén miniszterelnök-helyettesből ismét kulturális KB- titkár lett. A XIII. Kongresszuson, 1985-ben, minden funkciójából visszahívták, és egy szinekúra állást kapott, a KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatói posztját. Ezt követte az 1988-as pártértekezlet, ahol Aczél György nem jelöltette magát a politikai bizottságba, ám központi bizottsági tagságát megtartotta. Noha a központi bizottság 1988. júliusi ülésén ismét beválasztották a KB Agitációs és Propaganda Bizottságába, 1988. december 15-én ezt a bizottságot felszámolták. Ezután Aczél Györgyről különféle hírek kaptak lábra. Korszerűtlen lett már a név Aczél (Sztálin), a vastag var- júszárnybajusz és a pipa, mellyel a nagy vezérhez akarta hasonlítani magát. Hír jött arról, hogy Bécsben él, meg arról, hogy régi cionista kapcsolatait felelevenítve, Izrael lett választott új hazája, éppen úgy, mint honfitársának, Robert Maxwellnek. __________________Pesti Hírlap * Tallózó * Tallózó * Nekünk valóban Mohács kell: olyan igazi, véres-öldöklő, lecsapott fejekkel, kiontott belekkel, kárral, veszteséggel, hullahegyekkel és jajgatással. A pusztulás szóién talán összekapaszkodnának az emberek: de így, Kelet-Európa legbékósebb szigetén, itt, ahol a rendszerváltás legdrasztikusabb jeleként néhány száz embernek állást kellett változtatnia, itt és most módszeresen, válogatott eszközökkel üti-vágja magyar a magyart. Ha nehezen, ha lassan is, de csak halad előrefelé ez az ország? Ennek örömére naponta süvölti, makogja, hebegi a láncaitól szabadult szabad magyar sajtó, hogy „végünk!” Egy éve - közeleg az évforduló - a taxis-diktatúra hőbörgő vezéreinek drukkolt a szabad magyar sajtó, s micsoda örömtüzek égtek volna, ha párszáz négyütemű eltapossa a kormányt! Nem sikerült a dolog, az ellenzéki bánat azóta nagyobb és leleplezetlenebb, s bár köröttünk ég a pokol: lassan valóban hegyeket lehet emelni a holttetemekből; nálunk, tételesen bizonyítható, a legvonzóbb sajtótéma a sajtószabadság léte, illetve hiánya, valamint és mindenekelőtt a Hót és a Híradó kormánypártiságának ügye. E témákkal gyakoriságában vetekedik még az antiszemitizmus „tárgyköre", azaz annak naponkénti világgá kiáltása, hogy Magyarországon dúl és pusztít, azértis dúl és pusztít az antiszemitizmus. A hibás, rossz lépések és döntések százszorosán nagyobb és lelkesebb sajtótaglalást érdemelnek itt mifelénk, mint lassan gyűlő, de gyűlő eredményeink. És születnek a charták és a Nyilvánosság Klub, amelyik azóta teszi magát leplezetlenül ellenséges hangjával nevetségessé - hiszen közben pártatlanságot kiált -, amióta a Híradó és A Hét visszaszerzése érdekében megalakult, a klub úgy szólja el magát, hogy észre sem veszi. „A kormánynak a választások után szinte semmilyen más hadállása nem volt a nyilvánosságban, mint a tévéhíradó, A HÉT és a Panoráma", így igaz. Az MSZMP felügyelte 19 megyei lap, pártbizottsági segédlettel ugyanis gyorsan eladta magát, nehogy „kormányszócsővó tegyék", a külföldi sajtócézároknak, s azóta bátran csepüli a nép által választott kormányt. A többi lap pedig felpüccintette a címlapjára, hogy „független”, s rúgja-harapja a „pillanatnyilag hatalmon lévőket”. A választások eredményének közzététele óta ezt teszik: ílymódon, s erre az erkölcsi vétségre nincs szeme az etika klub-bajnokainak, nem a tömegek véleményét közvetítették - azt a választási eredmények mutatták -, hanem a maguk vélekedését erőszakolják nap mint nap a 1 rádióhallgatókra, a tévénézőkre, újságolvasókra. Hol van itt a kormány-vezérelte sajtóprivatizálás: amint a Nyilvánosság Klub állítja? Sajtóügyekben, önmaga „artikulálásá- ban” maflább kormányt a mostaninál nem hordott még hátán a Föld. No, de ha ki is mondatik, hogy ez a kormány ellenséges sajtó karéjában dolgozik, akkor miért tiltakozik az ezt elismerő ellenzék, amikor a kormány állítja, miszerint ellenséges sajtó karójában dolgozik? A kormány arra nem képes, vagy nem hajlandó, hogy a céljaival azonosulni tudó, a kormányt feltétel nélkül el ugyan nem fogadó, de országépítő igyekeztében támogató Híradó munkatársi gárdáját megvédje a nemtelen és igaz- J tálán - hiszen a kormányrokonszenv nem azonos a hamis tájékoztatással! - támadásokkal szemben: ugyan mi vethető akkor ennek a kormánynak a szemére? A kormány sajtópolitikája kimondottan kedvez az ellenzék terveinek. így hát valóban az a kérdés, amit a 168 óra tesz fel: „Ki dől be a blöffnek?” e megveszekedett magyar demokráciában? szécsényi újság cs. Nagy Ibolya bizottságának tagja. Innen karrierje nyílegyenesen tört felfelé. 1957. április 12-től művelődésügyi miniszterhelyettes, 1958. február 10-től a miniszter első helyettese. 1960-ban az MSZMP Központi Bizottsága éppen Aczélt találta alkalmasnak arra, hogy Nógrádi (Kellermann) Sándorral együtt felkeresse a Szovjetunióban Rákosi Mátyást, és magyarországi visszatéréséről tárgyaljon vele. ÉLET ÉS HALÁL URA Az 1967. április 12-i KB- ülését követően, ahol kulturális KB- titkárrá választották, a kulturális élet legfőbb irányítója, élet és halál ura lett. Hozzájárulása nélkül nem jelenhetett meg film, könyv, rádióműsor, tv-játék és színmű. Nevéhez fűződik a három T bevezetése: támogatott, tűrt és tiltott osztályozást kaptak a művek. Sokat vitatott politikáját utólag úgy szokták jellemezni, hogy elsősorban a személyes kapcsolatok egyre bonyolódó hálójával próbálta fájdalom- mentesen kézben tartani az értelmiség krémjét. A környező szocialista országokhoz viszonyítva sokkal rugalmasabb kultúrpolitikát valósított meg. A kapcsolata Kádár Jánossal szinte a legutolsó időkig kiválónak mondható. Talán azért is, mivel Aczél felesége az orvosa volt Kádár Jánosné született Tamáska Máriának, az AVH volt századosának. 1974. március 21-én, bár kulturális megbízatásaiból visszahívták, kinevezték a minisztertanács elnökhelyettesévé. Nincs dokumentumunk arra vonatkozólag, milyen államigazgatási szervek ellenőrzését és irányítását végezte. A szóbeszéd azt tartja, hogy Aczél felügyelte a Belügyminisztériumot és ezzel
