Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-02-01 / 2. szám
1992. február Amerikai Magyar Értesítő 17 CLEVELANDI PILLANATOK Egy clevelandi beszámoló már kiszaladt a toliam alól rögtön azután, ahogy visszatértünk Washingtonba: a Magyar Kongresszus fárasztó négy napja után azon melegében papírra vetettem ott szerzett benyomásaimat. Azóta eltelt pár hét és újabb jelenetek, derűs epizódok merültek fel ottani emlékeimből, amelyek a múltkori, minden rendszeresség és teljességre való igény nélkül feljegyzett élmény csokorból kimaradtak. Úgy érzem, tartozom azzal a rendezőknek s a szereplőknek, illetve az előadóknak, hogy még egyszer visszatérjek a novemberi clevelandi magyar eseményekre és felvillantsak azokból néhány maradandónak tűnő pillanatot. És hadd mondjam meg: elsősorban azok neveit szeretném megemlíteni, akikről a múltkor — helyhiány miatt — nem tudtam írni. Hadd kezdjem a könnyű, azaz pontosabban a könnyebb műfajnál, mert az első nap délutánján — késő estébe nyúlóan — lezajlott művészest szórakoztató műsorszámok mellett bővelkedett néhány igen komoly fajsúlyú felszólalásban is. Ilyen volt a Budapestről érkezett Kunszabó Ferenc-, nek a Kongresszust köszöntő beszéde, melyben félelmetesen pontos képet festett a hazai helyzetről és felvázolta a magyarság feladatait, amelyek eh mulasztása esetén a szovjetkommunista világot hamaro. san liberális-kozmopolita világ fogja felváltani a Duna-Tisza közén. Kunszabó Ferenc üzenete ébresztő volt mindannyiunk számára s ugyanakkor irányt mutatott az emigrációnak is, hogyan, milyen úton-módon segítheti az otthoni kibontakozást, miképp támogathatja azokat, akik azért küzdenek, hogy Magyarország valóban a magyarok országa és hazája legyen. A másik messziről érkezett felszólaló Tollas Tibor volt, aki a tőle megszokott költői átér- zéssel és elokvenciával beszélt a hazai változásokról és az emigráció több évtizedes, a megalkuvás minden formáját elutasító tevékenységéről, arról a munkáról, ami — ha otthon sokan hajlamosak is annak lebecsülésére — hozzájárult a kommunizmus felszámolásához. Utalt arra, hogy a hazának még soha nem állt rendelkezésére olyan sikeres emigráció, mint a mostani és történelmünkben ez az első emigráció, ami megérhette eszméi győzelmét, megérhette annak a rendszernek bukását, amelynek a száműzött sorsot köszönhette. Tollas Tibor kitért arra is, hogy még sok a félreértés az otthoniak és az emigráció között, mert sok minden nem úgy alakult, ahogy elképzeltük, ám hozzáfűzte: ha még nem is tökéletes mindaz, ami ma otthon alakulóban van, de mégis a miénk és szeretnünk kell. Nem lett volna teljes Tollas Tibor műsora, ha nem szavalta volna el egyik versét, amit hosszú tapssal fogadott a közönség. Még három költőt kell kiemelnünk a műsor szereplői közül: Péterffy Gyöngyit Maros- vásárhelyről, akinek verseiből az elnyomott erdélyi magyarság fájdalma szólt, Ppskás-Ba- logh Évát, aki Montreálból hozta el a kanadai magyarok üzenetét, s végül Dinnyés Józsefet, akitől gitárkísérettel előadott egészen újszerű verseket hallottunk. És nem hagyhatom ki az egyes számokat konferáló Pellerné Fáik Ildikót se, aki bájos közvetlenséggel párosult rutinnal vezette a műsort, egészen addig, míg átadta a szót — a zárszót — Dr. Nádas Jánosnak, akinek szervezőképességét dicsérte nemcsak a jól sikerült művészest, de az egész Kongresszus is. Sajnos az oktatásügyi értekezletről és az elszakított országrészek magyarságának jövőjével foglalkozó kerekasztal- konferenciáról nem tudok beszámolni, mert a torlódó programok miatt csak néhány részletet „kaphattam el” belőlük, de vigasztal az a tudat, hogy a remélhetőleg nem sokára megjelenő Krónikából megismerhetem majd az anyagukat. Mindkét témakör napirendre tűzése bölcs dolog volt a rendezőségtől, mert — a másnap sorra került kérdéssel, a hazai és a külföldi magyarság kapcsolatának kielemzésével — ez a három kulcskérdés, amivel az emigrációnak elsősorban foglalkoznia kell: az új generációk nevelése — nyugaton éppúgy, mint otthon — határozza meg a jövőt és ha e téren nem tudunk jó példával szolgálni a hazaiaknak (lásd cserkészet), még további generációk fognak elveszni a kommunizmus lélek- rombolásától megviselt nemzedékek után. A trianoni elszakított területek ügye még ma is tabu téma az otthoni kormányzat részére s éppen ezért, ha az emigráció nem foglalkoznék vele, a kérdésnek nem lenne gazdája. Mivel az otthoniak rosz- szul értelmezett tapintatból nem mernek Trianonról beszelni, az a mi kötelességünk, s ennek tett eleget a clevelandi Kongresszus. Végül a legérzékenyebb téma, az emigráció és a hazai vezetés kapcsolata, melyet bizonyos feszültség jellemez, a második napon került szőnyegre egy olyan konferencián, melynek tíz előadója és számtalan hozzászólója a kérdést minden oldalról megvitatta, módot keresve az ellentétek feloldására. Ezen szombati egésznapos ülésen vitatták meg az ügyben elsősorban érdekeltek — a nyugati magyarság képviselői és számos egyesületi vezető — a Magyarok Világszövetsége újjászervezésének és vezetősége megtisztításának kérdéseit. Az ülésen jelen volt Komlós Attila megbízott főtitkár is, de vele s az általa képviselt régi vezetőséggel szemben olyan egyöntetű vehemenciával nyilvánult meg a közhangulat, hogy senkinek se maradhattak kétségei az új vezetőség iránt támasztott követelmények felől. Azóta már tudjuk a december közepén tartott rendkívüli tiszújí- tó közgyűlés eredményét: de ez már egy külön téma, hagyjuk későbbre! (Bár a Szabad Magyar Újságírószövetség ülésén A clevelandi magyar Találkozó résztvevői, halról jobbra: Shcnyei Ákos (Cleveland), Stirlingné T. Kovács Erzsébet (Washington), Tollas Tibor (München), és Stirling György, lapunk munkatársa. Kunszabó Ferenc, magyarországi író előadást tart a Szabad Magyar Újságírószövetscg clevelandi közgyűlésén. Mellette Soós József a Szövetség pénztárosa, Dombrády T Dóra, alelnök-főtitkár, Stirling György elnök és Gyimesi Gyula alelnök.
