Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1992-02-01 / 2. szám

Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét.

Tamási Áron

ZAS LÓRÁNT:

MARADTAM ALBÁNNAK

(Albán barátaimnak)

SZTÁLINON

(Skandálva)

Sztálinon kezdtük, majd Enver Hodzsát döntöttük a porba,

Lenin következett, vezérünk szobra: a kommunizmust kergettük pokolra.

— Tirana —

BARÁTOM, HUNYADI

(In memóriám Szkender bég)

Barátom, Hunyadi János, törökverő seregeddel álltam szemben, győzelmed enyém lett mégis, mert félre-álltam. Hiába nevelt a szultán töröknek, adományozott címeket nekem, küldött Európára hadoszlopok uraként, maradtam albánnak az albán hegyek között. Huszonnyolc csatában vívtam, most hallom Nándorfehérvár harangjait Kruja felett.- Kruja ------------ ---------------Ára 1.50 USA dollár

f Amerikai Magyar g 91

ÉRTESÍTŐ

XXVIII. évf. 2. szám___________________1992. február

Stirling György:

KÜLSŐ ÉS BELSŐ EMIGRÁCIÓ MEG A RÓZSASZÍNŰ AKVÁRIUM

VI. (befejező) rész

Olvasom az egyik emigrácios lapban — különös módon csak egyetlenegyben, pedig az esemény megérdemelt volna szélesebb nyilvánosságot hogy Ötvenhat évfordulója alkalmából Antall József miniszterelnök fogadta a nemrég alakult "56-os Világszövetség" vezetőségét, számszerint 22 ötvenhatos forradalmárt, akik 35 évvel ezelőtt részt vettek a harcokban s utána vagy börtönbe kerültek, vagy menekülni kényszerültek hazájukból, vagy - legszerencsésebb esetben - a társadalom perifériáján élhették (önként vállalt belső emigrációban) a mindenből kirekesztett harmadrendű állampolgárok életét. Ha nem is mindegyiküknek - mert a "legmegátalkodottabbak", akik közé elsősorban azok tartoztak, akiknek már 45 és 55 között meggyűlt a bajuk a kommunistákkal és a megbízhatatlanság bélyegét egy életre rájuk sütötte a párt, még ebből is ki voltak rekesztve ám sokuknak később módot adtak arra, hogy canossát járjanak és ha magatartásukkal pár éven át bizonyítottak, azok bocsánatot nyertek és lehetőséget a belilleszkedésre. Ennek persze ára volt: túl kellett teljesíteni a normát és "szorgalmi feladatokat" is kellett vállalni. (Például besúgást.) De a rendszer szívesen használta az ilyen megtérteket, mert könnyű volt velük bánni: mindig készséggel paríroztak és a múltjukkal sakkban lehetett tartani őket. (1945 után ezért fogadta be a párt soraiba a volt kisnyilasokat, mert azok félszükben túllihegték még az illegális kommunistákat is és bármikor meg lehetett őket zsarolni.)

A forradalom előtt és után is találkoztam olyan emberekkel, akik rossz káder létükre vagy börtönévekkel a hátuk mögött viszonylag jól éltek, tűrhető pozíciójuk volt és láthatólag elfogadta őket a rendszer. Ezek az emberek mindig gyanúsak voltak nekem, mert csak egészen ritka esetben köszönhették a szaktudásuknak - néhány orvos, tudós, mérnök tartozott csak ide - a különleges elbánást. Legtöbbjük vagy gátlástalan karrieristává züllött, vagy lelkileg meghasonlott ember volt, akit egész életén át kísért a tudat, hogy elárulta bajtársait és elárulta az eszmét, melyért szenvedett vagy az osztályt, amelyből származott. Mert lelkiismereti konfliktus nélkül aligha tudott valaki megalkudni a kommunistákkal: kompromisszumok sorát kellett kötnie önmagával és azzal a rendszerrel, melynek programjában szerepelt az értelmiség (polgári középosztály) kiirtása és a keresztény világnézet megsemmisítése. Aki erre képes volt, a szememben selejt, akiben se bízni nem tudok, se rábízni nem volnék képes felelősségteljes feladatot. Például a mostani rendszerváltást követő országépítésben sem, mert aki egyszer köpönyeget fordított, fordít az máskor is. (Lásd Király Bélát és hasonszőrű társait...)

Ismerem a nótát: "belülről” akarták megváltoztatni a rendszert, a lassú "infiltrálás” módszerével. Ettől mindig vértolulást kapok. Ez a gerinctelen, jellemtelen, kétszínű, visi-vasi emberek magyarázkodása és a gyáva, elveikért kiállni nem merő hitványak mentsége. Ami persze legtöbbször csak kibúvó, kitaláció. De akad olyan, akinek lelki alkatától nem idegen az ilyen viselkedés: nem zavarta, hogy valósággal kettős életet kell élnie, hogy állandó szinészkedés-