Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-11-01 / 11. szám
ÉRTESÍTŐ Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron AMERIKAI MAGYAR Ára 1.50 USA dollár HUNGARIAN MONTHLY XXVIII. évf. 10. szám_____________________________________________________________1992. november STIRLING GYÖRGY: Kié a Magyarok Világszövetsége? Már nem először foglalkozom húszegynéhány éves emigráns életem s itteni újságírói pályafutásom során a Magyarok Világszövetségével. Sőt: volt idő, amikor - a virágkorában lévő kommunizmus éveiben - nagyonis sűrűn köszörültem toliamat ezen a díszes társaságon, a nemzeti emigráció bomlasztására és semlegesítésére szervezett Benczur-utcai különítményen. Mondhatnám, valósággal vesszőparipámmá vált ez a téma s ki is hívtam ezzel magam ellen a Magyar Hírek című hírhedt hazacsalogató újság, meg jónéhány se hal, se hús hídépítő nyugati magyar haragját, akik azzal vádoltak, hogy minden bokorban vörösöket gyanítok s a Világszövetség által szervezett Anyanyelvi Konferenciáról felállított trójai faló elméletem nem egyéb rémálomnál. Pedig még a vak is látta, hogy Benczúr utca volt azokban az időkben a magyar politikai emigráció ellen folyó hadműveletek főhadiszállása s aki emigráns létére akkoriban ide betette a lábát, joggal vesztette el hitelét a szabadvilágbeli magyarság előtt. Nem úgy az otthoniak többsége előtt. És különös módon, csak most realizáltam, hogy mi az oka a hazaiak furcsa tartózkodásának a nemzeti emigrációval szemben, azokkal szemben, akik soha nem alkudtak meg, soha nem tettek engedményeket a kommunizmusnak, következésképp nem is jártak haza, sem Anyanyelvi konferenciákra, sem más alkalmakra. Logikus gondolkodással az ember azt hitte volna: az otthoniak ezeket érzik természetes szövetségeseiknek, hiszen közös volt az ellenség s a mindenféle bratyi- zást elutasító "kintiek" ugyanúgy szembenálltak a kommunizmussal, mint ők, a "bentiek", a diktatúra által elnyomottak. Micsoda meglepetés, milyen csalódás volt számunkra, amikor a kommunizmus összeomlás után az otthoniak nem velünk találták meg a hangot, hanem azokkal, akik a pártállam idején eljártak a Magyarok Világszövetsége rendezvényeire, elfogadták vendéglátását és szóba elegyedtek a magyar nép kiszipolyozóival. Sajnos ez azt bizonyítja, hogy még tisztességes emberek is azonosultak (tán csak tudat alatt) a rendszerrel és személyes inzultusnak vették, hogy mi távoltartjuk magunkat a szülőföldtől, ami szükségképpen teljes elzárkózást kellett jelentsen, hiszen a hatóságokat nem kerülhette meg, aki át akarta lépni a határt. Az már elkerülte ezeknek a sértődötteknek a figyelmét, hogy mi únos úntig hangsúlyoztuk: a magyar néppel mindig együttérzünk, mindig szolidárisak vagyunk, de a rendszerrel nem alkudozunk. S most itt is, ott is olvashatjuk a szemrehányásokat, hogy a nemzeti emigráció nem volt hajlandó hazajárni, nem volt hajlandó turistavízumért kilincselni a népköztársasági konzulátusok elvtársainál, sőt aki ezt megtette, azt kiközösítéssel sújtotta. így aztán, amikor 180 fokot fordult a világ, az otthoniak azokkal értettek szót, akiket már ismertek a múltból, a puhagerincű hazajároga- tókkal. És még volt egy régebbre visszanyúló más kapcsolat is közöttük: a diktatúra utolsó éveiben, amikor már enyhült a szigor, könnyebben megadták az útlevelet s az otthoniak is kezdtek nyugatra utazgathi, akkor vajon kikhez mehettek? Hát természetesen azokhoz, akiket már ismertek, akikkel - otthonjártukban - már barátságot kötöttek. így esett aztán, hogy a rendszerrel szembenálló kemény ellenzékiek - - mint pld. Csurka, Csoóry, Csengey és mások is - idekint olyanok vendégszeretetét élvezték (Itt-Ottosok, Magyar Baráti Közösség, akkor még csak eszmeileg létező Magyar- Amerikai Koalíció, melynek ma oly buzgón ügyködő vezetői csak azért nem értek rá már előbb megalakítani szervezetüket, mert akkoriban egytől-egyik a hazajárással voltak elfoglalva), akik többé-kevésbé elfogadták az otthoni realitásokat és mérsékelt kommunista-ellenességük nem az elvi szembenállásban, hanem csak a homályosan elképzelt fellazításban nyilvánult meg. (A dolog másik oldala, hogy amikor a pártállam propagandaokokból már engedélyezett is némelyek számára egy-két külföldi kiruccanást, azért azt jól megnézte, ki küldte nyugatról a meghívólevelet? Mert akárki meghívására nem adták meg a kiutazó vízumot: mi hiába hívtuk volna meg az ellenzék képviselőit, megtagadták volna azzal,hogy az út "sérti a Népköztársaság érdekeit". Csak olyan meghívólevéllel foglalkoztak a Belügyben, amit
