Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
1992. október Amerikai Magyar Értesítő 5 aminek elévülhetetlen "érdemei" vannak az ország tönkretételében, a közvélemény manipulálásában, megfélemlítésében és félrevezetésében, de ártatlan emberek elleni hajsza elindításában is: Szabó László, Pintér István és társaik riportjai sok "rossz káderre" hívták fel az ÁVO figyelmét. Ezek hamarosan az Andrássy út 60-ban találták magukat s onnét csak évek múltán került elő, vagy éppen sohanapján. Örülhetett, aki egy sírna kitelepítéssel megúszta. A Szabad Nép nagyhatalom volt és szava sokat számított. (Egy személyes emlék: amikor e sorok íróját 1947-ben letartóztatták, György István riportot írt az ügyéről a Szabad Népben és kifogásolta, hogy a rendszer ellenségének — ez én voltam — felesége jó állásban van. Feleségemet egy hét múlva elbocsátották és hosszú idő múlva csak úgy kapott állást, hogy elvált bűnöző férjétől, amit kénytelen volt megtenni, ha kisgyerekével nem akart éhenhalni. Mindezt alapjában véve György István MU- OSZ-béli volt tagtársamnak, a Szabad Nép vezető munkatársának köszönhettem. S ezt a köszönetét csak azért nem tudom átadni számára, mert a jeles tollforgató időközben elhúnyt.) Ilyen emlékeim vannak a Népszabadságról, illetve még ma is büszkén vállalt elődjéről, a Szabad Népről. Melynek szerkesztői ma azt hiszik, hogy elég volt a lap homlokáról elhagyni a "Világ proletárjai egyesüljetek” lenini szólamot és a nagy vezér képét, máris emelt fővel építhetik a demokráciát. Azt a demokráciát, amit addig tele szájjal szidtak, pocskondiáztak. Nem uraim, ilyen játékba nem megyünk bele! Aki évtizedeken át tolta a diktatúra szekerét és tollával támogatta a nép elbutítását szolgáló propagandát — s közben gyalázta a nyugati demokráciákat, mert így kívánta a párt politikája - most ne a demokráciára hivatkozva követeljen magának jogot a publikálásra. Igen, egy demokráciában mindenkinek joga van elmondani és leírni a véleményét, de akik a diktatúrában együtt üvöltöttek a farkasokkal, sőt ők maguk is farkasokká vedlettek, azok eljátszották a jogukat ahhoz, hogy a szabad társadalmak szabadságjogainak élvezői legyenek. Örüljenek, hogy a mai rendszer puhasága és az igazságszolgáltatás gyöngesége miatt megúszhatják szárazon, büntetés nélkül, de tűnjenek el a közéletből, álljanak fel a szerkesztőségi íróasztal mellől és menjenek kocsikísérőnek, segédmunkásnak, vagonrakónak, ahogy annakidején mi is elmentünk, mert élni kellett. Annyit ezeken a pályákon is meg fognak keresni, hogy nem halnak éhen és elvégre nem kell mindenkinek újságot írni... Attól tartok, elfog az indulat, amikor az égbekiáltó igazságtalanságok szaladnak a toliamra, ha arra, gondolok, mennyi szenvedés, megaláztatás és megtaposás jutott osztályrészül azoknak az újságírógenerációknak, amelyek a sors rendeltetetéséből a második világháború után kerültek a sajtóba, melyeknek tagjait az 1945 után kibontakozó demokratikus kísérlettel pár év alatt végző vörös diktatúra a lapok szerkesztőségeiben talált. Ezek az újságírók vagy megalkudtak és eladták a lelkűket az ördögnek, vagy szembementek a kommunizmussal és vállalták a kirugatást, az internálást, a börtönt, mindazt, ami azért járt, mert nem voltak hajlandók beállni a Rákosit magasztaló toliforgatók seregébe. Mert aki maradt, akit íróasztal mellett hagyott a rendszer, annak úgy kellett táncolnia, ahogy a párt fütyült. És kisebb-nagyobb mértékben szolgálnia kellett a párt érdekeit. Most ezek, akik mindvégig bántatlanul átvészelték a terror éveit és tollúkkal hozzájárultak a rendszer fenntartásához, igen, ezek ma a demokráciára hivatkozva jogaikat követelik és egyenlő elbánásra tartanak számot az erkölcsi tartásuk miatt megtaposottakkal. Az írástudók felelőssége fokozott volt a bukott rendszer fenntartásában és MUOSZ vezetőségének ezzel számot kell vetnie. Nem büntetőjogi vonalon, mert az nem feladata, de etikai síkon, mert a sajtóetika fölött őrködnie elsőrendű kötelessége. Az írástudók árulására nincs mentség és a MUOSZ-nak ki kell vetnie magából azokat, akik eljátszották a szakma becsületét, lejáratták a magyar újságírás hitelét. Leírván a MUOSZ nevét, úgy vélem, itt az ideje, hogy a sok kitérő és mellékvágány után végre visszakanyarodjak az eredeti témához és summázzam álláspontunkat, a nyugati magyar újságírószövetség álláspontját, amit a két otthon működő újságírószervezettel kapcsolatosan elfoglal. A MUOSZ felfogását Bodor Pál elnök elég világosan vázolta és én is elmondtam aggályaimat azzal a túlzottan liberális felfogással szemben, amivel ez a szervezet a múltban magukat kompromittált toliforgatók kérdését (tagságát) kezeli. Nem tudjuk elfogadni azt, hogy bármennyire is nem politikai testület vagy párt a MUOSZ, hanem világnézeteken felül álló, minden azonos foglakozását magába foglaló szakmai organizáció, ne legyen joga felülbírálni tagjai erkölcsi előéletét, múltbéli etikai magatartását és annak alapján kiszűrni azokat, aki a normák ellen vétettek. Mert aki tollával úgy támogatta a rendszert, hogy másokat túllihegve, szorgalmi feladatokkal igyezett kedvében járni a pártnak, az - mivel egy törvénytelen rabló és gyilkos rendszert szolgált köztörvényes alapon is bűnösnek található, mint bűnsegédi bűnrészes, mint cinkos az ország tönkretételében. Ez nem politika, hanem közönséges bűncselekmény, amit aszerint is kell mérlegelni. Nem hiszem, hogy a MUOSZ nem zárná ki tagjai közül azt az újságírót, akiről kiderülne, hogy lopásért vagy gyilkosság miatt körözik, vagy csak egyszerűen rovottmultú. Miért tartja akkor magát illetéktelennek a kommunista gyilkosok és rablók cinkosainak megítélésében? S amíg ilyenek zavartalanul járnak ki-be az Andrássy-úti sajtóházba, Bodor Pál ne vegye zokon, de a SZMUSZ nem tudja elképzelni az együttműködést a MU- OSZ-szal. Az újonnan alakult másik újságírószövetségről még keveset tudunk s bár Bodor Pál leveléből kiderül: noha a MŰK liberális nézetek elleni protestálás jegyében alakult, annak soraiban is vannak szép számmal olyan újságírók és szerkesztők, akik az előző rendszerben vezető szerepet vittek a sajtóban. Ezektől ne vonjuk meg a jóhiszeműségünket, hogy valóban revideálták nézeteiket és megtagadják múltjukat. Mert ilyen is van. A kérdés: hogyan "viszonyulnak" a demokratikus átalakuláshoz és a nemzeti szellemű újságíráshoz? Megítélésüknél ez a döntő szempont! (A MUOSZ esetében nehéz jóhiszeműnek lenni, mert a tagság zöme még ma is a kitaposott nyomokon halad és a szellem a régihez képest alig változott. Kérdés: ki
