Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
-----------------Magyar tájak Magyar történelem MAGYARORSZÁGI VÁRAK I. rész Ezzel a számunkkal újabb útikalauz-sorozatot kezdünk "Magyarországi várak" címmel. E sorozatunkat az 1973-75-ben kiadott két kötetes Vártúrák kalauza, a - szintén két kötetes - Magyar Életrajzi Lexikon és a négy kötetes Magyarország Történeti Kronológiája című művekből állítjuk össze. A kötetek közel 30 szerzőt neveznek meg, ezért eltekintünk a nevek felsorolásától. Sorozatunk megismerteti a dunántúli, az északmagyarországi és az alföldi várak színes történetét, és elvezet bennünket azok festői maradványaihoz. Elsőnek a dunántúli várakat ismertetjük. ☆ A Dunántúl változatos vidéke nemcsak táji szépségekben, hanem történeti emlékekben is rendkívül gazdag. A történelem élő őreiként álló régi épületek, a műemlékek közt előkelő helyet foglalnak el az egykori várak romokban ránkmaradt falai. Erdővel borított hegyek ormain, mocsaras folyóvölgyekben, elhagyott határrészeken és pezsgő életű városok házai között találjuk őket aszerint, hogy a történelem eseménydús évszázadaiban milyen szerepük volt és a változó társadalmak igényei szerint hová építették őket. Szerepük elsődlegesen mindig a védelem, a védekezés volt, bár volt olyan idő, amikor a hódító erőszak fészkei voltak. Számuk több száz. Természetesen nem egyidőben léteztek. Településének helyét már az ősember is védte, elsősorban azonban a természet ellen. A késő kőkor, a bronzkor és a korai vaskor népei már földből emelt sáncokkal övezték lekóhelyüket. A rómaiak által meghódított és Pannónia provinciává szervezett Dunántúlon azután megépültek az első olyan kőfallal, tornyokkal megerősített, főleg katonai települések, amelyek már megközelítették vár fogalmunk tartalmát. Pannónia északi és keleti szélén, a Duna mentén, felépült a római határt védő erődítmény-lánc, a limes. Fontosabb pontjain sáncokkal, fapalánkból vagy kőből épített falakkal körülvett légiós táborok, ezek között pedig őrtornyok százai álltak. A népvándorlás viharaiban a római erődök nagyobb részt elpusztultak, de nem mindenütt. A legújabb régészeti ásatások több dunántúli középkori vár esetében bizonyították, hogy azok a római városok, táborok helyére, sőt azok falainak felhasználásával épültek. A honfoglalás idején a Kárpát-medencét megszálló magyarok - akik előző hazájuk szomszédságában, a kazár és bizánci birodalomban egyaránt találkozhattak várakkal és megismerkedhettek a várépítés és a várostrom technikájával - várakat találtak a Dunántúlon is. A IX. század végén itt talált várakat három fő csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe az őskori földvárak tartoztak, a másodikba a római táborok és falakkal körülvett városok, a harmadikba pedig a népvándorlás századaiban főleg az avarok és az őket követő, frank 1992. június 23 hűbéres szlávok néhány várát sorolhatjuk. Vasvárról és Veszprémről azt írta Anonymus, hogy azokat a magyarok fegyverrel foglalták el a rómaiaktól, akiken nyilvánvalóan frankokat kell értenünk. Feltételezik, hogy a mai, Keszthely melletti Fenékpuszta helyén elterülő, tornyos falakkal erősített későrómai város, Valcum tovább élő utódját is a honfoglaló magyarok pusztították el. A honfoglaló magyarok főfejedelme, Kurszán, római falakra, az aquincumi katonai amfiteátrumban rendezte be megerősített szálláshelyét, Kurszán-várát. Az utóbbi években folytatott soproni kutatások nyomán elképzelhető, hogy a Belváros területén fekvő római Scarabantia falaira emelt gerendavázas földvár is megérte a honfoglalást. A honfoglalás után tehát Zalavár, Vasvár, Veszprém, Óbuda (Aquincum), Sopron területén - ha megszakítással is - a korábbi falak között folytatódott az élet. A régi várak romjaira már a X. században újak épültek. A fejedelmek és az előkelő, nagy nemzetségek vezetői földvárakban éltek. A római tábor elpusztúlt helyére építtette Géza fejedelem 970 után Esztergom kővárát, amely a XIII. századig a magyar állam uralkodóinak székhelye volt. A XI. század elején államalapító királyunk, Szt. István, szervező munkája nyomán a nemzetségfők kisajátított váraiból lettek a megyeszékhelyek, a királyi várak megyéinek központjai. A nyugati határ mentén a német császárok 1030 után megindult hódító hadjáratai ellen határvárakat építettek: mint Moson, Kapuvár, Sopron, délebre a Marcal mocsarai közt Karakó. Vár jelleggel megerősített hely volt Szt. István által alapított három bencés kolostor: Pannonhalma, Zalavár és Pécsvárad is. X—XII. századi várakat szinte kivétel nélkül a király építtette. Magánvár alig volt, mert ebben az időben még nem alakult ki a magán-nagybirtok és az ezzel járó nagyvagyonu arisztokrácia. A magyar állam életének első két századában az ország nagy része a király birtoka volt és csak ő rendelkezett olyan anyagi erővel, amelyből várakat építtethetett. A Dunántúl tiz megyéjében található több száz vár ismertetése képtelen vállalkozás lenne. Ezért le kell mondanunk az őskori földvárak, nagyobb részt feltáratlan római táborok és őrtornyok ismertetéséről, sőt a középkori várak közül is csak a nagyobbakat, a történetileg érdekesebbeket mutathatjuk be. A magyarországi várépítést a szakirodalom is sokáig a tatárjárás idejétől tárgyalta. A mongoldúlás megismétlődésétől való félelem miatt minden addigit felülmúló várépítés kezdődött a XIII. század második felében. Várak szépszámmal épültek azonban a XI-XII. században is, nemcsak földsánccal és fapalánkkal, hanem nyugati mintára kőből. Az egyik ilyen korai kővár éppen a Dunántúlon, a királyi székhelyen, Esztergomban épült a XII. század végén. A Géza fejedelem által megkezdett, Szt. István által emeltetett várat 1180 után építtette át III. Béla király francia és itáliai iskolázottságé mesterekkel. Felépítése ösztönzőleg hathatott a vezetőrétegre, amely birtokai székhelyén már 1200 után építtetett kővárakat A tatárjárás szomorú tapasztalatai nyomán királyi felhívásra indult meg az országos várépítés várépítés. Legszebb példái a dunántúliak.IV. Béla király itt, a Duna jobb partján építtette fel székhelyét, a budai várat. Felesége Amerikai Magyar Értesítő
