Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-06-01 / 6. szám
10 ÁLOM A NAGY ÁTVERÉSRŐL "A csatatereken újra kinői aju de az akasztófák helyén soha!" (Winston Churchill) Éjfél előtt pár perccel elhalkult valamely emeleten a bulizók dalos kedve. A kasztrált "jellegű" férfiahangok abbahagyták a "Vörös Csepel, vezeds a harcot, Váci út felelj neki!" című nosztalgikus "vörös heavy Metal" mozgósító rock számot. A hangverseny szünetének oka a rendőrség megérkezése volt. A policia természetesen nem a bolseviki dalok elvisítása miatt érkezett meg a Rákos-patak partjára. Óh, nem! Hiszen a demokráciában tobzódó haza a bolseviki funkcionáriusok dalait nem helyezte embargó alá. Csak a zöld bolsevizmus indulóit tiltja. Bár azoknak a "művei" csak lírai szerenádmuzsikák a vörös camorra 40 milliós emberirtásának dicsőítésére szerzett kórusművekhez képest. A rendőrség kiszállásának oka a szikár realitás szférájába tartozott. A falsett hangú neobolsevik dalnokok, az üres üvegeket az emeleti ablakon keresztül, az angyalföldi flaszter fekete hátára hajigálták. Nos ezért érkezett meg nem sokkal éjfél után a policáj. Távozásuk után tovább folytatódott a posztsztálinista hapening. A felettem lakó muzsikus szomszédom szerint a vendégkoszorú szövege Arany János nyelvére hasonlított. Lehetséges, ő közelebb volt a rendezvényhez, de nekem úgy tűnt, hogy a vendégek beszéde a Magyar Rádió és a Magyar Televízió személyiségeinek nyelvezetét formázta. Esetleg annak az ifjú honatyának a nyögéseire rímelt, akit amaz daliás időkben a Mérnök utcai Általános Iskolában társai a "Komisz" díszítő jelzővel tiszteltek meg. Az pedig köztudott, hogy ezeknek a közéleti személyiségeknek a "magyar beszédét" hallva a Nemzeti Pantheonban sötétedés után csendes dübörgés hallik. A magyar irodalmi nyelv megteremtői, temetésükön viselt lábtyűiknek megfelelően, vagy hangosabban vagy halkabban rugdalják örökös lakhelyük oldalát. Azután még elhangzott a munkásőrök büszke dalos kérdése, hogy miért nincs három életük, melyből egyet a párja kap, a másikat pedig a pártnak adja, a harmadik pedig a fegyverrel kapcsolatos. Éjfél után két órakor végre feldörögtek az Opelek, a Mazdák, a Passatok motorjai és a demokratikus metamorfózison átesett új projectek megálmodói, az új managerek - a másnap reggel megszemlélt törött üvegek tanúsága szerint - konyakkal, vodkával, martinival töltve elhagyták a Magyar Kommunista Párt bölcsőjét, Kádár elvtárs szeretett kerületét, Angyalfüldet, ahol soha nem dolgozott mint nagyüzemi munkás, hanem mint az esernyőjavító üzem kifutója kereste kenyerét. Mi ittmaradtunk. A koncert estéje különben megszokottan csendes volt. Kötelességtudóan elviseltem a történeti folyamatosság letéteményesének, az ötvenéves Népszabadság feljelentése alapján kiszabott büntetésemet. S ezzel kapcsolatosan még szerencsésnek is mondhatom magamat. Míg a "Szabad Nép" korszakában, ha a lap egyik publicistája, például teszem azt Vásárhelyi Miklós, (jelenleg liberális demokrata voltáról közismert amerikai Soros György alapítványának kurátora) Pócspetriről írt magvas dolgozatot "Vér tapad a fekete reakció kezéhez" címmel (Szabad Nép, 1948. június 6.), bizonyosak lehettek az olvasók abban, hogy a cikkben "feljelentett" Királyfalvi (Kremper) Miklós volt m. kir. honvéd zászlóst biztosan fel fogják akasztani. És valóban fel is akasztották. Vásárhelyi Miklósnak akkor is és most is kiváló, a kornak megfelelő stílusa volt. Mostanában, ha a jogutód, a Népszabadság jelent fel, hála a Mindenhatónak, csak éjfél utáni gyalázkodó telefonokra büntetnek. Hát nem a nagyszerű demokratizálódásnak vagyunk a kortársai? Ezt már az életünk minden területét átfogó rendszerváltozásnak köszönhetjük! Nemde... ? A változásoknak köszönhetem azt, hogy Magyarország legkedveltebb lapjának "feljelentését" követően nem a gumibotot kapom a fülem közé, hanem csupán az éjszakai petárdák robbannak csúzliból kilőve az ablakom alatti falrészen. Ugyebár, kedves Olvasó, a további fejlődést illetően csak optimista lehetek? Éppen úgy, mint azon az éjszakán, amikor absolválva az énekkar, a trágár telefonfenyegetések, a petárdák durranásainak meghallgatását, a kiszabott peni- tenciák teljesítésének csendes örömével aludni tértem. * Álmomban, 1980 nyarán a moszkvai Dzerzsinszkij téren álló KGB székházban, a Ljubjankán jártam. Az időpontot onnan tudtam, hogy egy kényelmesen berendezett, computerrel, több telefonnal ellátott szobában találtam magam, melynek íróasztalán naptár mutatta a dátumot. A kitárt ablakokon keresztül, bár vasrács feszült rajtuk, beáradt a közeli Bolsoj előtt álló hársak mámorító illata. Hirtelen kicsapódott az ajtó és egy vörös lampaszos tábornok sietett be. Mögötte egy százados ügetett, vélhetően a segédtisztje. A generális lecsapta a kezében tartott vörös színű irattartót az asztalra, lezökkent a forgószékbe. Nagyot fújt és nyakkendőjét magoldva kigombolta katonai gallérját. - Szóljon az elvtársaknak, Jegor Tyimofejevics! - fordult a kapitányhoz. Az bólintott és szó nélkül kiment. A generálisnak, nem tudtam honnan, talán a nyugati magazinokban látott vodkareklámok appercipálása miatt, de ismertem a nevét. Todor Jevgenyevics Snapszenkonak hívták. Pár perc múlva nyolc férfiú, köztük két egyenruhás következett be az ajtón és Snapszenko generális intésére helyet foglaltak a tanácskozó asztal két oldalán. A tábornok felhónolta a vastag irattartót és elhelyezkedett az asztalfőn. Morpheus karjaiban minden lehetséges. így, bár orosz tudásom sajnos igen kurta, és mivel a hetvenes években rövid moszkvai látogatásom a forró nyárra esett, Cirill és Metód írásjeleiből ismereteim csak az enyhet adó hideg italok árusító helyeinek kibetűzésére futotta. E szerint ahol azt láttam kiírva, hogy: PECTORAH (Restaurant), bizonyos lehettem abban, hogy vagy hideg sör vagy jeges kvasz nevű üdítőt szolgálnak ki. Nos, ilyen szerény tudás birtokában csak az álom országútján való járkálásnak köszönhettem, hogy a vörös dosszién szereplő cirillbetűs írást könnyedén fordítottam le: "A magánszorgalmú kutyák akciói". Olvastán a szempillám sem rezdült meg. Számtalan írásomban óvtam a magyar olvasóközönséget, hogy néhány botcsinálta publicista bulvár írásai alapján a soknevű szovjet biztonsági szolgálatot (Cseka, GPU, NKVD, MGB, KGB) 1992. június / Amerikai Magyar Értesítő
