Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
1992. május Amerikai Magyar Értesítő' 5 STOLMÁR G. ILONA: EZT LÁTTAM... Ha az ember magyar földre lép, szinte megemelkedik vele a talaj. Velem legalább is, hét év után hazatérve, ezt tette: boldogságban lebegtetett. Ezt azért tartom szükségesnek már az elején leszögezni, mert mindent ebből a "helyzetből" szemléltem a nagyon rövid, három hét alatt, tehát bizonyára mást láttam meg, mint azok, akik régebben és gyakrabban hazajárnak, mást, mint azok, akikkel nem emelkedik meg a talaj szintje. Első élményem bizony sírásra fakasztott. Amint Bécs felől átértünk a határon, kisfiam olvasni kezdte lelkesen a feliratokat: restaurant, shop, international shopping center, market, stb, stb. Ha a "szocializmus" évtizedei alatt másodrendű állampolgár volt a magyar saját hazájában, akkor most hatványozottan az. Négy évtized nem volt elegendő arra, hogy a magyarságot megtanítsák legalább elfogadhatóan - oroszul, hogy a rákényszerített ázsiai kultúrát átvegye. Most néhány hónap alatt leigázódott a másik oldaltól. Behódolt! Behódolt a bóvlinak, a kommersznek, az általa kiejteni sem tudott, de "elegánsan idegen" elnevezéseknek, az angolszász tömegelsötétítésnek, mert a kommunista kontraszelekció azért megtette hatását. Később ugyanilyen szomorú tapasztalataim voltak a Nagykörúton végigsétálva, ahol a Jászai Mari tértól a Wesselényi utcáig gyalogolva sem találtam semmi igazán magyart, amit megvehettem volna gyerekeimnek ajándékul. Igazán magyart már csak a népművészeti boltokban szabad keresni és lehet találni. A többi, árubőségtől roskadozó, zsúfolt boltban helytelen angol feliraattal "díszített" póló, amerikai zászlóval díszített zokni, ing, amerikai ital, rágó, csoki, cigaretta kínálja magát - az itteninek még átszámítva is több mint duplájáért! Giccses és torz film- és rajzfilmfigurák, műporcelánok és művirágok, vad krimik és szennylapok. A magyarság elveszítette a legfontosabbat, megtartó erejét: magyarságát. És ez a legtragikusabb, ezt lesz a legnehezebb visszaszerezni, visszaadni. A gazdasági csőd ilyenolyan programokkal, módszerekkel, szigorításokkal vagy szervezéssel és hitellel, gyorsabban vagy lassabban, de megoldható. Az emberi tartás, a büszke magyarságtudat visszaadása, a deformált mentalitás, az elferdített vagy kiölt identitástudat - főleg ilyen "másik oldali fogyasztói" támadásokkal és behódolni készséggel - talpra állítása, korrigálása szinte lehetetlen feladatnak látszik. Kiégett, szellemileg és fizikailag legyengült-legyengített nép lakja ma hazánkat. A kommunizmus tönkretette ellenállóképességét, az "internacionalizmus" szétmosta legkiválóbb nemzeti tulajdonságait, a maradékot pedig szabad prédaként most rombolja nagy erőkkel, gyökerestől tépkedi ki a kozmopoli- tizmus és fő ágáló ágensei, nehogy erőre kaphasson, kisarjadjon. Ehhez nyújt felülmúlhatatlan segítséget a liberál- bolsevik, idegen szavaktól, kifejezésektől hemzsegő, magyartalanul fogalmazó és magyargyűlölettől fröcsögő sajtó, rádió, televízió. Ma otthon kétségtelenül ez a legnagyobb hatalom. Hiába szokták meg az emberek, hogy évtizedeken át minden, amit írtak, mondtak, mutattak, az hazugság volt, ma is elhiszik ugyanazoknak, ugyanazt. Talán azért, mert azt hitték, hogy a változásokkal egyidőben elsődlegesen ez változik meg. Talán hinni sem akarják vagy nem is merik, hogy nem így van, hogy a régi hazugságokat és módszereket még fokozni is lehetett. Nyugodtan, bár nagyon szomorúan állíthatom: ma az átalakulásnak, az előbbre jutásnak a legfőbb gátja, minden jó irányba mutató út gyors és áthatolhatatlanná torlaszokba a sajtó. Nemcsak elhallgatja, eltitkolja az eredményeket, de leszólja, szétrombolja, sőt károsnak állítja be a jó kezdeményezéseket is. Nemcsak nem ad hírt ezekről, vagy kiváló emberekről, azok küzdelmeiről, de pesszimizmust terjeszt, csakis rossz híreket közöl, szétrombolja az összefogás csíráit is, aljasnak, csalónak, mocskosnak rágalmaz bárkit, aki akar még valamit. Ha ezen nem tudnak változtatni azon kevesek, akik még éreznek magukban erőt - mindennek ellenére is! -, akkor Magyarországnak vége, csak a neve marad fenn egy darabig még, földrajzi fogalomként, tekintettel közel 1100 évére. A magyarság, mint nép, mint az Európa szívét elfoglaló, nemzetet alkotó egység megszűnik létezni, belesüpped a lelki-szellemi csőd, az "akarni nem tudás" posványába, olyan állóvízbe, amelyben szaporodnak a baktériumok és más kártevők, s amelynek már csak bűze van ha felkeverik, megmozdítják. Sajnálatosnak tartom, hogy ez az ördögi sajtó az emigrációt is megtévesztette. Sajnálatos, mert nagyon sokat tehetne - persze ha akarna és nem lenne sértődött. Tehetne biztatással az egyre nagyobb számban bejutó újságjaiban, a személyes hazalátogatások alkalmával a jó, a biztató jelek hangsúlyozásával, leveleivel, amelyben nemcsak azt hangsúlyozná, hogy csalódott maga is a hazai változások tempójában, hogy nem így képzelte, hanem észrevenné és megdicsérné az egyre szaporodó, apró eredményeket, azokra hívná fel a figyelmet, azokat tudatosítaná. Lehet, hogy ezt sokan ámításnak hiszik, de nem az. Fogjuk már fel végre, hogy rég nem ilyen-olyan kormányról vagy pártokról van szó. A magyarság, mint nemzet van veszélyben és minden, általunk (is) kigyújtott reménylámpácska egyre erősödő fénysugárrá növekedve, a megmentés segítője lehet. És van-e ennél fontosabb? Nekem csak hétéves összehasonkítási alapom van Amerikában. Ez is sokmindenre elegendő. Kedves Olvasóim, tegyék a szívükre kezüket: nem romlott itt is - az utóbbi években rohamosan - a gazdasági helyzet, az élet- színvonal, az oktatási szint, amely amúgy is elképzelhetetlenül alacsony volt (talán ezért is hallhatom hét éve a főfőpolitikusoktól az oktatási rendszer cseréjének szükségességéről a szólamokat, miközben semmi sem történik e téren, hacsak a mérhetetlen színvonalzuhanást nem számítom történésnek, amely azt eredményezte, hogy a legutóbbi nemzetközi tanulményi versenyeken az USA diákjai a legutolsó helyek valamelyikét "szerezték" meg!), nem növekszik-e itt is a munkanélküliség, a hajléktalanok és bűnözők száma, nem pusztít-e tömegesen a kábítószerezés, az AIDS avagy az erkölcsi romlás? Pedig itt nem volt négy évtizedes terroruralom, visszavetettség; itt nem bombáztak
