Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
6 Amerikai Magyar Értesítő 1992. május mindenféle nemzetbéli háborúskodók, vesztesek és győzők, nem volt háború utáni romokból alig felépített főváros 56- os szétlövése, megfélemlítő, pincébe kergető, idegtépő szirénavijjogások, akasztások, börtönök megtöltése ártatlanokkal, de még országcsonkolás sem! Legyünk hát realisták az összehasonlítgatásban, ne csak a szálkákat keressük a magyar szemekben, hanem vegyük észre a keserű könnyeket is, és igyekezzünk letörölni testvéreink arcáról, sőt, mosolyt varázsolni a gondokba gyűrődött, mély barázdásra meggyötört arcokra, minden lehetséges eszközünkkel. Divat ma otthon szidni az Országgyűlést, a képviselőket, főleg azért, mert magas fizetésért nem ülnek szorgalmasan az ülésteremben. (Furcsának tartom, hogy az emigráció is átvette és kihangsúlyozza ezeket a dörgedelmeket, holott itt nem is "divat" bent ülni a szenátusban vagy képviselőházban -- ezt csak a titkárok teszik meg csakis a szavazások idején kötelező bemenni.) Magam csak a "jobboldali" tapasztalataimat mondhatom el, a másik oldalon nem jártam, ám emitt annál többször. Hívtak ugyanis. Hívtak, kértek, mert az sem igaz, hogy fütyülnek az emigránsokra. Kérik, várják, igénylik a segítséget, egyenes válaszokat feltett kérdéseikre, a szélesebb látószögből származó ismeretek és tapasztalatok, az itteni gyakorlat ismertetését. Ültem órákat MDF bizottsági üléseken, ahol a legkülönfélébb és legkínosabb kérdések és ellenzéki javaslatok kerültek megvitatásra. Ültem négyesben két képviselővel és egy odahívott jogásszal azt megtárgyalandó, hogy ha a benyújtott törvényjavaslatot most megszavazzák, mi lesz annak következménye a jövőre, a családokra. "A Családra", nem lesz-e ellentétes az eredmény a szándékkal, a programban régen lefektetettekkel, és érdeklődésre előadva, hogyan látom én, mint háromgyermekes családanya, hogyan oldották ezt meg itt a most ott felmerült kérdést.. Felsorolni is sok lenne a témákat és kérdéseket, és a számtalan, így eltöltött órát. De egy dologról biztosan mondhatok véleményt: a mai MDF-es és KDNP-s képviselők munkaideje nemigen fér bele napi 12-14 órába és a legelvesztegetettebb idő számukra -- és a nemzet számára - - az, amikor egymás sokszor lagymatag, monoton, az előrehaladás, az ügy szempontjából értelmetlen, érdektelen, mert semmi újat nem tartalmazó felszólalásait, avagy az ellenséges ellenzék mocskolódó, magyarellenes kiráhanásait, rágalmait hallgatják az ülésteremben, a kamerák előtt. Ilyenkor nem csinálnak, nem is csinálhatnak semmi érdemlegeset, legfeljebb vérnyomásuk emelkedik és a szívinfarktus kerül közelebb hozzájuk, miközben elvégzendő munkájuk, elolvasni való törvényjavaslatok halmozódnak, választóik ügyei halasztódnak elintézetlenül, éjszakai pihenésük zsugorodik, stb. Otthonlétem ideje alatt éppen Balsai István igazságügyminiszter volt a soros megtámadott, lemondásra felszólított. Mégpedig azon egyszerű oknál fogva, hogy ki akarta takarítani a megörökölt kommunista bíróságokat, vagyis legalább ezen a területen keresztül akarta vinni a beígért rendszerváltást. Nem minden esetben azokat a főbírákat nevezte ki, akiket a bírói testületek - amelyek "ugyanazokból" a bírókból állnak, mint eddig, így maguk közül választottak -- javasoltak. Vagyis Balsai miniszter egyszerűen élt kinevezési jogával, mert olyan naív volt, hogy törvényesen, miniszterként akart cselekedni! A felzúdulás az egeket verdeste, utóhangjai ma is hallatszanak és elég hangosak. Mit tett erre az ellenzék? Belekötött a nem sokkal előbb általa is elfogadott, megszavazott törvénybe, mondván, az "pongyolán" van fogalmazva, kiskapukat hagyott, amelyeket maguk sem vettek észre, nem egyértelmű az értelmezhetősége. így hát két fideszes ismét az Alkotmány- bírósághoz fordult: értelmezze a törvényt az igazságügyminiszter ellen, vonja meg kinevezési jogkörét. Ezt úgy kell érteni, hogy a bíróságokat, igazságszolgáltatást sem lehet kitakarítani, mert az "sérti a bírói függetlenséget", ha nem maguk közül neveznek ki "közülük valót". A vörösliberál ellenség most ezt akarja szentesíttetni. Hogy a miniszternek előírják-e kötelezően, hogy a kiválasztottakat kell kineveznie, vagyis hatásköre mindössze arra terjed ki, hogy aláírja az eléje terjesztetteket -- esetleg azért, hogy majd a történelem előtt ő viselje a szégyenbélyeget --, ez nem is lehet kétséges, hiszen az Alkotmánybíróság már nagyon is bemutatkozott magyar szempontból is, a haladás akadályozása szempontjából is. Szép magyarosan fogalmazva: kimutatta a foga fehérjét! Legutóbbi -- talán legaljasabb döntése -- éppen akkor ütötte ki a magyar népet, mielőtt haza indultam. Az elkeseredés, a letargia óriási volt itt kint is, de otthon is. Furcsa egy alkotmány, még furcsább "jog" az, amelyik nem találkozik 10-15 milliónyi magyar igazságérzetével! A Zétényi--Takács-féle, a kommunisták felelősségrevonását, a főbűnösök elítélését lehetővé tenni szándékozó törvény alkotmányellenessé nyilvánítása ilyen volt. Bármerre jártam, szinte csak erről beszéltek az emberek, erről vitatkoztak, erről kérdeztek. Mindenki elítélő véleményt mondott a jogfejlődésünktől idegen testületről, mindenki kifejezte így vagy úgy, hogy a magyarság mélységesen meg van alázva. Ezt érezték és éreztették a legegyszerűbb emberek is. Ezért is kerestem fel már az első napokban dr. Zétényi Zsolt képviselőt, a törvény megalkotóját, akivel -- többek között -- arról beszélgettünk, hogy a mai módszerrel kétségessé vált a népszuverenitás, amikoris a nép választott képviselőin keresztül gyakorolhatja hatalmát. Hiába választott ugyanis képviselőket, s hiába gyakorolja azokon keresztül hatalmát és jogait; hiába hoznak ezek a nép által választott képviselők bármilyen, a nép által is óhajtott, kívánt és jóváhagyott törvényeket, ha azt egy senki által sem választott, senki által nem ellenőrzött és senkinek beszámolni nem köteles testület, 9 vagy 11 ember bármikor semmissé nyilváníthatja. Ez azt jelenti, hogy ma Magyarországon alkotmánybírósági diktatúra van, s ha így haladunk, ez rosszabb is lehet, mint eddig bármikor, mert ez az átalakítás legnagyobb, legmasszívabb gátja, a legrosszabb irányú visszarendeződés elősegítője. Ez a visszarendeződés ugyanis már nem jelent majd színtiszta, egyértelmű kommunizmust, amikor a vonalak világosak, mindenki tudja, ki kivel áll szemben, ami ellenében így vagy úgy, de lehet harcolni. Ez egy félkapitalista, kizsákmányoló rendszer lesz, ahol is demokráciát és piacgazdaságot hirdetnek, de a pénz hatalma csakis kommunista és liberálbolsevik kezekben van, a bűnözők pénz- és gazdasági diktatúráját jelenti, ahol a régi
