Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
I Amerikai Magyar Értesítő 1992. május jószíwel vállalkozik? Mivel pedig a fent felsoroltak közül tudtommal már senki se vadászik új titulusra, de koruknál fogva már karrierre se vágynak, a dolgok rendjéből következő helycsere ideje is elkövetkezett volna az ambi- ciózusabb ifjabbak számára, nem is túl rövid időn belül. A Koalíció múlt év decemberi felhívásában szerepel egy mondat, miszerint csatlakozhat hozzájuk bármely szervezet vagy egyén, aki a csoport céljait magáénak tekinti. Felmerül az emberben a jogos kérdés: miért kellett ehhez új egyesületet alapítani, egy újabbat a sokszáz mellé? Ugyanaz a lehetőség, amit a Koalíció mások számára nyitvatart, számukra is rendelkezésre állt volna: a csatlakozás másokhoz a közös cél érdekében. Nem lett volna ez sokkal egyszerűbb és rokonszenvesebb módja a munkába való bekapcsolódásnak, mint bekönyökölés a már működő egyesületek közé, amelyeknek vezetői és washingtoni képviselői már azokban az időkben kiálltak a magyar ügyért, vállalták az évekkel ezelőtt még nagyon is hálátlan szerepet, annak minden következményét és kockázatát, amikor a most feltörekvő "majd mi megmutatjuk!" koalíciósok egy része még javában koccintgatott Házi Vencel kommunista nagykövet elvtárssal, némelyikük éppen az április 4-i "felszabadulási” fogadáson, mint azt az archívumok számos fényképe is tanúsítja. De mindenki maga tudja, hogyan viselkedett a "rongy idők, rongy emberek" korszakban és saját lelkiismeretével kell elintéznie az ügyet. Hát igen, szebb lett volna úgy, ahogy fentebb előadtam. Szabad világban, a pluralizmus országában élünk, mindenki olyan egyesületet, szervezetet vagy koalíciót alapít, amire kedve szottyan. Mindenkinek van lehetősége az érvényesülésre, ha ilyesmire pénzt tud áldozni és tagokat tud maga mögé állítani. (Mert a koalíció kifejezés ilyen szándékokra is enged következtetni.) Senkitől se lehet elvitatni a jószándékot és mindenkinek előlegezni kell a bizalmat: mutassa meg, mit tud. No dehát a pokolba vezető út is jőszándékkal van kikövezve és igazat kell adnunk Pásztor Lászlónak, aki az Értesítő előző számában közölt soraival azt nehezményezi, hogy "furcsa az, hogy ez a Koalíció, ahelyett, hogy olyanokat szervezne be és azoktól gyűjtene, akik még nem tartoznak az AMOSZ-hoz (vagy máshová, S.Gy.), annak taginyézményeit (tagjait) próbálja mégcsak tisztán meg sem fogalmazott céljaira megnyerni". Nos igen, az ilyen "tagtoborzás" nem ütközik semmiféle törvénybe vagy jogszabályba,csupán azetikát és jóízlést sérti, ha évtizedek óta jól működő egyesületekhez tartozó magyar közösségek körében akarnak híveket és anyagi támogatókat verbuválni addig ott ismeretlen szervezők, nagyjából azonos célok szolgálatára. Én nem vitatom, hogy ezek a szervezők - nevezetesen az a "kiváló modorú" hölgy is, akiről levélírónk információt kért - jószándékú, becsületes emberek, akik jót akarnak, de az is érthető, hogy a nemzeti emigrációhoz tartozók, akiket már annyiszor becsaptak, félrevezettek, megpróbáltak behálózni, bizalmatlanok és főleg olyanokkal szemben azok, akikről eddig még nem hallottak, akiknek érdemeiről nem tudnak és arról sem hallottak még, hogy bizonyítottak volna. Amivel kiérdemelnék a bizalmat. Én nem vitatom, hogy szolgálhatták a magyar ügyet már eddig is a háttérből, névtelenül, de ha a közvélemény erről nincs tájékoztatva,érthető az idegenkedés. Szóbeszéd járja arról, hogy a Hámos- féle Human Rights akciót támogatták erdélyi véreink megsegítésében. Ami tiszteletre- és dicséretre méltó cselekedet, amíg az erdélyi magyarság látja hasznát. De arról is sok szóbeszéd járja emigrációs körökben, hogy a HR-hez befutó sokezernyi (százezernyi?) dollárról még senki emberfia nem látott soha semmiféle elszámolást, pedig aki nehezen keresett pénzéből jó célra ad, az szeretné látni, hova kerültek a dollárjai, megkapták-e az erdélyi magyarok, s nem élték-e fel, utazták-e vagy adminisztrálták-e el mások?... Még egy észrevétel: egy régi epizód, ami most bukkant föl az emlékeim közül. (Csak azért elevenítem fel, mert ekkor vált számomra valami gyanússá a Koalíció körül.) Szóval Zwack Péter nagykövetsége idején történt a dolog: az új washingtoni magyar diplomata még jóformán meg se melegedett állomáshelyén és még tájékozódni se volt ideje a helyi viszonyok felől, amikor interjút készítettem vele és beszélgetés közben - sok más téma közepette - egyszerre megemlítette Zwack Péter a koalíció nevét. Meglepetve néztem rá, honnét ismeri, amikor én is csak pár hete olvastam róla egy hazai lap apró hírei között. Majd nevetve elmondtam, hogy épp pár napja fricskáztam meg ezt a valamit, mert nincs ínyemre, ha washingtoni tudósító létemre pesti újságból kell megtudnom egy itteni hírt. Zwack hirtelen izgalomba jött és nem tudtam mire vélni, hogy milyen hevesen akart rábeszélni arra: mindenképpen kérjem vissza a koalíciót kritizáló cikket, mert annak nem szabad megjelennie. Olyan hévvel kapacitált, mint akinek fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy ne "bántsam" a koalíciót, majd igyekezett rábírni, hogy támogassuk az új alakulást és működjünk együtt vele. Csodálkoztam, hogy egy hazulról érkezett diplomata, akinek aligha tartozik munkaköréhez az emigráció belügyeivel való foglalkozás, hanem az amerikai kormány felé kell képviselnie kormányát, annyira szívügyének tekinti, hogy mi itteni magyarok milyen egyesülethez tartozunk, kivel tudunk és akarunk szót érteni. Mindenesetre ez a jelenet nagyon furcsa volt számomra és sokáig gondolkodtam az okán, miért állt ki oly hevesen Zwack Péter a koalíció mellett. Aztán teltek-múl- tak a hónapok és egyre világosabbá vált a képlet: ezt az alakulatot Pesten találták ki, a Bem-rakparton.AKülügy- minisztérium kreált magának egy tárgyalópartnert, miután valahol eldöntetett és valamelyik szuperpaktumba is belefoglaltatott, hogy a régi, mereven kommunistaellenes és a nemzeti emigrációhoz tartozó emberekkel és szervezetekkel nem szabad szóbaállni, mert azok nem tárgyalóképesek. Valakinek az agyából kipattant a Koalíció ötlete és miután a régi pártállami beidegződéseket nehéz levetkőzni, ezt is a bevált módszer szerint, felülről alakították meg és exportálták az emigrációba, pontosabban az Egyesült Államokba. (Nem véletlen hát, hogy egy washingtoni újságírónak is budapesti lap híréből kellett először hallania a koalícióról...) Abban az időben még töretlen volt a jóviszony Jeszenszky Géza külügyminiszter és Zwack Péter között: érthető, hogy a nagykövet tartotta magát a Pesten kapott instrukciókhoz és egyetlen követhető útként állította elém a koalíciót. (A cikket egyébként eszem ágában sem volt visszakérni a Vasárnaptól, de késő is lett volna,
