Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
5.oldal I Amerikai Magyar Értesítő 1991. február Emléktábla egy tömegsírra Büntetlen tömeggyilkosok Csehszlovákiában Úgy látszik, hogy a sarjadó demokrácia még nem gerjeszt olyan fuvallatot, amitől félreleb- benne az a bizonyos fátyol, hogy láthatóvá váljanak a "túlkapások*, amilyen például az egyik csehszlovákiai tömeggyilkosság volt? Hogy az "igazságos* jelzőt évtizedekig magára vonatkoztató, vagyis bitorló kommunista diktatúra miért fedezte és miért tussolta el minden eszközzel, legfőképpen hazug szóval ezeket a rémtetteket, arra a Tirannia későbbi gyakorlata szolgál egyértelmű magyarázattal. Az esetre egy túlélő, a dobsinai születésű, napjainkban Németországban élő G. úr dérit fényt. Neki az édesanyját, édesapját, két bátyját, sógornőjét, valamint annak 2, 8 és 9 éves gyermekeit lőtték agyon a 17. pozsonyi gyalogezred katonái Prerovben, a vasútállomás közelében, 1995. június 18-án, Karol Globor Pazura parancsnoklata alatt. Vicsotka Mihály gyűjtötte egybe azokat a dokumentumokat és tanúvallomásokat, amelyek alapján kirajzolódik előttünk a döbbenetes kép: 1999 decemberében a visszavonuló németek a várható megtorlástól féltve a szepességi német és magyar lakosságot, biztosították számukra az elköltözést az Elba környékére. Ma már tudjuk, hogy az elköltözők között sok szlovák is volt. A háborút, illetve Csehszlovákia megalakulását követően a korábban elköltözött szepességiek csoportokban tértek vissza otthonaikba. így került a szóban forgó csoport is Prerov vasútállomására 1995- június 18-án. A szerelvény veszteglése közben érkeztek meg a szlovák katonák Karol Globor Pazura vezérlete mellett. A parancsnokot abban az időben még Kohn Károlynak hívták, parancsnoktársát pedig Engel Sándornak, aki később a Simko nevet vette fel... Az ezredben több dobsinai katona is szolgált. Közülük négyen még ma is élnek az említett településen. Ezek természetesen jól ismerték a falubelieket, többek között maga Engel is, aki például lekötelezettje volt a szerelvényen tartózkodó Gömöri Ábrisnak, aki mint sikeres vendéglős, sokat segített a szintén vendéglős, ám gyengén kereskedő idősb Engel Sándornak. Ennek köszönhetően a parancsnok odaszólt Gömörinek s rajta kívül még Jozef P.ozlozniknak és feleségének, hogy azonnal tűnjenek el? Nyilvánvaló tehát, hogy szervezett, előre kitervelt események krónikáját olvassuk...: Az előre figyelmeztetett személyeken kívül sikerült még valamiféle ládák mögé rejtőzködnie Justina Lindakovának is, aki úgyszintén dobsinai lakos volt. Rajtuk kívül két további nőszemély, bizonyos Lichová és Gálová is elkerülte a tömegmészárlást, mivel a tragikus pillanatban éppen az állomásépületben tartózkodtak. Gömöri Ábrisnak és Jozef Rozloz- niknak volt annyi lélekjelenléte, hogy közelről figyeljék meg a horrortörténetet. Az embereket leszállították a vagonokból, a katonák leszedték csomagjaikat. A férfiakat, nőket és gyermekeket egy fal tövébe állították, alsónadrágra vetkőztették őket, irataikat ösz- szegyűjtötték és elégették (mi ez, ha nem a nyomok, a bűnjelek eltüntetése?). Ezt követően a halálra rémült embereknek megparancsolták, hogy ássanak gödröt. A rettegéstől megdermedt szerencsétlenek többsége képtelen volt dolgozni, ezért valahonnan idegen embereket hoztak, akik a halálra szántak szeme láttára ásták meg a gödröt. A szüleiktől elszakított gyerekek térden állva könyörögtek leendő hóhéraiknak kegyelemért... Persze semmi sem segített. Először a felnőtteket lövöldözték le, utánuk következtek a kicsik. Közülük sem kegyelmeztek senkinek. Egymás után dördültek a sortüzek, majd az élettelen (vagy élettelennek tűnő) gyermektetemeket lábuknál fogva húzták a gödörbe. Azok, akik a tömegsírokat megásták, tehetetlenül szemlélték a mészárlást, a közelben lakók pedig döbbenten hallgatták a jajveszékelést és a sikolyokat. A gyilkosok nem törődtek azzal, hogy a tömegsírba dobáltak közül meghalt-e mindenki. A tetemekre kevés földet szórtak, majd eltávoztak. A falubeliek csupán 19-én, éjfél után merészkedtek az utcára, s látták, hogy a föld még több helyen mozog... Néhány nappal később meszet szórtak a tömegsírra, s vastagabb földréteggel takarták be. Amint már utaltunk rá, a meggyilkoltak között szlovákok is volta, mi több, az egyik áldozat testvére alezredesi rangban szolgált a csehszlovák hadseregben, így hát megindult a nyomozás, amely nem volt más, mint látszatnyomozás. A prerovi rendőrségen néhány évvel ezelőtt még megvolt az a jegyzőkönyv, amely tartalmazta a 270 áldozat nevét. Az indoklás pedig úgy szólt, hogy az áldozatok fegyvert rejtegettek és Wermacht egyenruhát viseltek (?). Egy egyszerű vizsgálat nyomán sor kerülhetett volna a gyilkosok felelősségre vonására, ám az 1998 februárjában uralomra került kommunisták, Klement Gottwald vezetésével leállították a nyomozást, így akik tudtak az eseményekről, még beszélni sem mertek, a legtöbb pedig ha merte sem tehette, mert elhurcolták őket "ma- lenkij robot*-ra. A dobsinai hozzátartozók meggyászolták halottaikat, s titokban többen megnézték a 17
