Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
zőit megsemmisítették, a sajtót és irodalmat gleichschaltolták, a Gestapo udvarias, hiszen elkövetkezett a koegzisztencia ideje... Nem kell különösebb fantázia hozzá, hogy elképzeljük, milyen - a Csendes Óceán partjáról Berlinbe áthangzó - oroszlánbőgéssel felel az emigráns német író Göbbels hívására? Milyen hangnemben utasítja vissza a becsületbevágó ajánlatot? De a hazalátogató tudós, író, színész, mozirendező nem gondol erre. Ezek a készséges és nyájas turisták nem mindig társutasok, ök azok, akiket Lenin így nevezett: »Ezek a hasznos hülyék«.* Igen, ezeket a sorokat Márai Sándor Naplójából másoltam ki, emlékeztetőül azok számára, akik mára elfelejtették, milyenek voltak azok a hatvanas, hetvenes évek és vígan jártak haza, lelkiismeretiurdalás nélkül közlekedvén New York és Budapest között. (Minekutána előtte tisztelettudóan kilincseltek beutazó vízumért a konzulátuson vagy a követségen, ahová egyébként más alkalmak okán - például április 4-i *felszabadulási* ünnepségekre kapott meghívásokkor már úgyis bejáratosak voltak.) Mert ugye abból indultam ki, hogy Márait olvasgattam, az ő Naplóiban kerestem választ, kik cselekedtek helyesen az elmúlt évtizedekben: azok, akik - mint a nemzeti emigráció többsége - a teljes elzárkózás és elutasítás politikáját követték, vagy azok, akik feladták az egyetlen lehetséges és logikus emigráns-álláspontot és a rendszerrel lojális se hús, se hal emigránsokként ingáztak New York és Budapest között. Márai - akire nehezen lehet ráfogni, hogy *öt- venhatoskodó* lett volna, vagy előítéletek rabja, világosan fogalmazott és megszabta az emigráns magatartás kiskátéját. Márai Sándor nemcsak korunk legnagyobb magyar írója volt, de egyik legnagyobb gondolkodónk, logikus elme, aki tudta, mit, miért mond vagy ír. Vele nehéz vitába szállni. Nem is próbál senki. Csak éppen egy figyelhető meg: míg otthon most valóságos Márai-renaissance van, amikor újra felfedezik zsenijét, sorozatban nyomják újra műveit, hivatkoznak rájuk és idéznek belőlük, a politikai hitvallását mellőzik. Amit az emigrációs viselkedésről és elkötelezettségéről írt s amiben könyörtelen kritikát mond a hazai hatalomhoz tör- leszkedő megalkuvókról, mindarról megfeledkeznek újsütetű otthoni rajongói és a hivatalos irodalmárok is. És ez nem véletlen: mert ha ezeket a Má- rai-sorokat idéznék otthon, azokat pellengé- reznék ki, akiket ma szövetségesükül fogadtak s akik nem győzik bizonygatni lojalitásukat az új 1 / rendhez. Dehát szerencsére már a régi romaiak megmondták: verba volant, scripta manent. ip. oldal És amit 10-15 évvel ezelőtt leírt valaki és újságokban kinyomtattak, azt nehéz letagadni. Az pőrére vetkőzteti a köpönyegforgatókat és ellenük vall. Azok ellen, akik ma éppoly ügybuzgalommal járnak be a követségekre, konzulátusokra és utazgatnak haza ingajáratban, mint annakelőtte és szemük se rebben. Szemük se rebben, amikor éppoly közvetlenséggel tárgyalnak a mai rendszer uraival (a hajdani ellenzékkel, akik fölött akkor átnéztek és kerülték társaságukat, nehogy veszélyeztessék a legközelebbi vízumot), mint az akkori hatalmasok képviselőivel. És még azt sem átallják, hogy - mivel lépéselőnyük van azokkal szemben, akik soha nem jártak haza a kommunizmusba és ők ennélfogva jobban tudnak tájékozódni hazai berkekben - a nyugati magyarság, a volt emigráció egyedül hivatott képviselőinek adják ki magukat. Úgy viselkednek, mintha mindig bírták volna a politikai emigráció bizalmát és az annyit gúnyolt nemzeti emigráció elveinek letéteményesei lennének, joguk lenne annak nevében beszélni. Holott azelőtt állandó harcban álltak a nemzeti emigrációval és valamirevaló emigráns nem is állt szóba, nem közösködött velük. Ezek azok, akiknek mai működéséről már tavaly írtam volt e hasábokon a “Köpönyegforgatók ITT és OTT* címmel. Ezek azok, akik mindig úgy fordulnak, ahogy a szél fúj: oda állnak, ahol kisebb a közegellenállás és több az előny. A rendszerváltás előtt hazafelé építettek hidat és szükségképpen (mivel a hatalom birtokosait nem lehetett megkerülni) azok felé is jó arcot mutattak és most is megtalálták az utat a hatalomhoz. Alkalmazkodóképességük a kaméleonéval vetekszik. Ám - mint fentebb írtam - a szó ugyan elrepül, de az írás megmarad. És vall a köpönyegforgatók ellen. így vall önmaga ellen egy újság is, amire - úgyszintén szerkesztőjére és munkatársai zömére - ráillik mindaz, amit fentebb a kaméleonlelkületű emberekről írtam. A Nyugati Magyarság című sajtótermékre gondolok, amely kerek tíz év előtti megindulása óta szemben állt a nemzeti emigrációval, kritizálta, gúnyolta, becsmérelte azt és ebből következően lapunk is gyakran szembekerült a benne közölt írásokkal és azok szellemével. S most - lám milyen az emberi alkalmazkodóképesség! - a “nemzeti magyarság* nevével homlokán olyan kormánypárti, hogy senki sem érhet a nyomába. De hogy ez a fregolimutatvány hogyan ment végbe, mik voltak az előzményei és milyenek lehetnek a tanulságai, az már egy következő cikk témájául kívánkozik. 1991. február Amerikai Magyar Értesítő (Folytatjuk)
