Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-02-01 / 2. szám
2.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1991. február HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György, Stolmár G. Ilona Évi előfizetése díj: 14 US dollár Nyujgdíjból élőknek: 12 US dollár Külföldre: 16 US dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. egyszerűen meg sem fordult az emberek fejében, hogy ezzel a rendszerrel meg is lehet bé- külni, egyezséget lehet kötni. Ellenkezőleg: ebben az évtizedben egyre egységesebbé vált a nemzet a Rákosiék által képviselt uralom minden megnyilvánulási formájának tagadásában és elutasításában. S közben úgy gyűlt a keserűség az emberek szivében, mint a túlhevitett kazánban gyűlik a feszültség, aminek egyszer robbannia kell. Így közeledett és érkezett el szinte tör vény szerűen 1956 ősze, amikor az események túllépték a robbanáspontot és elszabadultak az indulatok. A forradalom elsöpörte Rákosit és bandáját, hogy csak rossz emlékük maradt. Ám az megmaradt és az utódok, Kádárék okultak belőle. Okultak és tanultak Rákosiék módszereinek csődjéből. Félretették a bikacsököt és kesztyűt húztak a vasökölre, hogy az ne csak ütni és sérteni tudjon, de vállat atyaian veregetni, sőt simogatni is. S a megtorlás, a bosszú páréves időszaka után, ami a 64-es amnesztiával ért véget (1956 előtt ez is ismeretlen fogalom volt: politikai foglyok soha amnesztiával azelőtt nem szabadultak). "János bácsi" első békülékeny gesztusa tehát az amnesztia volt s aztán következett a többi: a nemzet lelkének, öntudatának megvásárlása, a nagy konszolidáció, az úgynevezett közmegegyezés mindent szétrothasztó, elkenő, felhígító langyos két évtizede. Az a két évtized, ami megalkuvásra, alkalmazkodásra, ügyeskedésre csábított, az elvek feladására, mert az új doktrína szerint nem kellett minden nap hűségnyilatkozatot tenni, elég volt nem kimutatni az érzéseket és a diktatúra máris elismerte a polgár lojalitását. És hagyta élni, boldogulni mindazokat, akik nem akartak önállóan gondolkodni és távol tartották magukat a politikától. A magyar nép nagy többsége pedig - mit tehetett volna mást? - elfogadta ezt az állapotot és kompromisszumot kötött az elveivel, lelkiismeretével. A kemény diktatúra, a terror évei után jól esett a puha diktatúra viszonylagos engedékenysége, a hoci-nesze alapon való kölcsönös megbékélés - te nem ágálsz ellenem, én sem bántalak téged - és az, hogy az atyai tö- rődésű állam gondolkozott mindenki helyett. Az emberek minden energiájukat a szerzésre, az anyagi boldogulásra, a jobb élet összegürizésé- re fordíthatták, ami - Istenem! — a.nnyi év nyo- morgása után szintén érthető volt. A rendszer azért éber volt és figyelt. Most, amikor egymás után nyílnak meg a titkos dossziék és nyílik szóra eddig a kulisszák homályában ügyködő emberek szája, most tudjuk csak meg, milyen tökéletesen be volt hálózva a magyar társadalom minden szintje ügynökökkel, besúgókkal, belügyi ágensekkel, akik minden munkahelyet, minden közösséget megfigyelés alatt tartottak és a háttérből észrevétlenül irányították az események menetét: embereket váltottak le, megbízhatatlanok karrierjét törték ketté és futtattak olyanokat, akik hajlandók voltak szolgálatokat tenni a rendszernek. Persze a szabad világ biztonságából ezt is meg lehet érteni. Sokan a jövőjüket akarták biztosítani, féltették az állásukat, vagy csak egyszerűen gyávák voltak, féltek és úgy gondolkoztak: amíg mi élünk, ez a világ úgysem változik meg, csak egy életünk van s azt mindenkinek joga van a maga és családja érdekében a legkényelmesebben berendezni. Egy kis spicliskedés, egykét információ a vállalat belügyisének még nem a világ, attól nem dől össze semmi és ha nem súgja be ő, besúgja más: szabad-e pálcát törnünk az ilyen fölött? Dicséretet nem érdemel, de menjen Isten hírével, tűnjön el most a tömegben és szégyellje magát, amikor senki sem látja. Elég büntetés lehet az számára, hogy rosszul számított: mégis csak megváltozott a rendszer a mi életünkben és most mindig attól retteghet, mikor bukkannak rá a nevére valamelyik dosszié mélyén, a belügy besúgóinak valamelyik nyilvántartásában. Ez a mindenre figyelő puha diktatúra azonban nemcsak az otthoniak között verbuvált ügynököket. Más módszerekkel és egyéb előnyök megcsillogtatásával a külhoni magyarok között is keresett magának alkalmas embereket. Mert ha ezt soha nem is vallották be, azokban az időkben Kádárék egyedül az emigrációtól tartottak. Ne feledjük: az ENSZ-ben még sokáig szerepelt a vérbefojtott forradalom ügye és hogy a kérdés évekig nem aludt el egészen, arról az emigráció gondoskodott, mert állandóan napirenden tartotta Ötvenhatot. Kádárékat ez rettentően zavarta, mert létkérdésnek tekintették, hogy Nyugaton szalonképessé váljanak
