Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-11-01 / 11. szám
1991- november orrfacsarón szaglik, a (nekik mindent) szabad elvtársak megkezdték egymás mocskolását. Talán azért, mert a kormány és a magyar nép mocskolásával nem érték cl a kívánt eredményt (bár szép sikereik voltak!). Minden visszahullott fejükre, s most ők úszkálnak benne, fuldokolva. Ilyen az élet! A megrendelt "önismereti" - majdnem "önkritikát" írtam, úgy megszoktam már annak sűrű elvtársi gyakorlását az elmúlt évtizedekben - közvéleménykutatás sem azt mutatta, amit szemeik látni, füleik hallani akartak, amivel tovább ellenzékiskedni és dicsekedni lehetett volna. "A válaszadók nagy része nem tekinti kormányképes pártnak az SzDSz-t" - áll ilyen egyszerű, kijelentő módban több újság, elsősorban testvérlapjuk, a Népszabadság eredményhirdetésében. Bizonyára most sok Olvasó kérdi: de akkor milyen jogon akarták lemondatni a kormányt? Kezdve Jeszenszky Gézával, a kormány megalakulása után alig néhány héttel, mert bátorkodott azon egyszerű tényt leszögezni, hogy azért az európai keresztény és nemzeti eszmének több értéke van, mint mondjuk, a liberálbolseviknak vagy internacionalistának. És persze sokkal nagyobb tömegek állnak mögötte, otthon is. Folytatták hamarosan a sort Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszterrel, mert bátorkodott az 1000 éve keresztény Magyarországon a Tízparancsolat erkölcsi alapjára támaszkodni és legalább fakultative be akarta vezettetni a hitoktatást. (Meg is tette és hamar kiderült, milyen hatalmas igény volt erre! Fájdalmas lehet.) S az azóta eltelt időben talán már az összes magyar minisztert felsorolhatnánk lemondatás, kikezdés ügyben, már régesrég megalakították az SzDSz-es "szakértői" árnyékkormányt is. Most meg kiderül, hogy nem kormányképesek. Sőt az is kiderült, hogy ellenzéknek sem jók. Ez utóbbinak rendkívül egyszerű a magyarázata: az ellenzék minden tisztességes államában a haza javáért, jobbításáért dolgozik, emiatt gyakorta egyetért saját kormányával. Nem így ezek, akiknek azt jelentette csakis az ellenzékiség, hogy ellenkezni kell, mindennel és mindenkor. És ezt még volt "arcuk""konstruktívnak" nevezni! Persze, ez a viselkedés is érthető, ha figyelembe vesszük bolsevik múltjukat. Abban a rendszerben nem volt ellenzékieskedés - legfeljebb az utolsó időben és természetesen jóváhagyással!! A szülőktől, s ezzel egyben az MSZMP-től. Vagyis már ekkor kialakult bennük az elv: ellenzékiség egyenlő a vezetők, a kormány támadásával, az azzal való szembenállással. Hogy azután ez a kormány nem az a kormány? Ez rendszer nem az a rendszer? Az mindegy! De a lényeg az, hogy a választók szemében nem kormányképesek. A miénkben sosem voltak azok: sem szakmai téren, sem becsület és magyarságtudat dolgában. Valahogy nem vettük észre a TGM által most hangosan kimondott "patriotizmusukat". Illetve éppen fordítva láttuk: mínuszban. Kár lenne több helyet pazarolni az esélytelen esélyesek maguk közt egymásra dobált sarának ismertetésére. Inkább idéznék egy másik, lelket melengető megállapítást az Uj Magyarországból, amelyet dr. Bertha Zoltán SzDSz-es képviselő tett: "Az SzDSz-tagság körében elterjedt vélemény, hogy a párt túlságosan összefonódik azzal az ellenzékiséggel, amely a volt kommunisták részéről tapasztalható. Egész mulatságos olvasni például a Demokratikus Charta aláíróinak 5 névsorát. Senkit nem kívánok megsérteni, de olyanok, akik a régi kommunista rendszer ellen egyetlenegyszer sem emelték fel a szavukat, most nagy számban csatlakoztak ehhez a chartához, és a Nyilvánosság Klub felhívásához. Úgy érzékelem, hogy átgondolatlan az a fajta magatartás, amely ily hevesen utasítja el például a népi-nemzeti harmadikutasság mérsékelt baloldaliságát, miközben pedig bizonyos érdekszövetségbe lép az egészen nyilvánvalóan tiszta baloldalisággal, az MSZP vagy az MSZMP köreivel, a kommunista rendszer volt haszonélvezőivel." Másfél éve írjuk, mondjuk, hirdetjük, hogy az SzDSz-nek csak a neve különbözik az MSZMP-étől. Tagjai akár itt, akár ott, mert elveik azonosak. Tudjuk, a liberálisok azzal csapták be leginkább a népet-nemzetet, a választókat, hogy túl későn - csak Antall József felszólítására - határozták meg önmagukat, helyüket a politikai palettán: ők "balközép" párt. Ám azt mindeddig nem tisztázták, pontosabban nem mondták ki, hogy a középúttól állnak-e balra, avagy a baloldal közepében vannak. Magatartásuk viszont ez utóbbit bizonyította, sőt azt igazolta, hogy a szélsőbal közepén ágálnak! Mécs Imre néhány nap múlva nyilatkozott az Uj Magyarország c. napilapnak: "Elszomorodtam, amikor olvastam Bertha Zoltán nyilatkozatát." Hát hogyne, amikor azóta Mécs úr is elnökjelölt. Talán épp ezért szónokolt oly szívhez szóló ékességgel a III/III-as ügynöklista nyilvánosságra hozatala ellen a napokban, a parlamenti vitában. Kinek az elnöke lenne megválasztása esetén, ha az SzDSz-ben még bentmaradt tagok meg a megszégyenítés- megszégyenülés (ha van náluk ilyesmi!) következtében kényszerülnének elhagyni a pártot, s a magyar politikai porondot? Mécs úr, mint tudjuk, 56-os, meghurcolt, bebörtönzött, sőt halálraítélt - volt. Sok év telt el azóta! Ma már ő is a Történelmi Igazságtétel Bizottságban sikkasztja, illetve reformkommunistásítja hős forradalmunkat és harcol a "boszorkányüldözés" ellen. Változnak az idők, de változnak-e az emberek is? Kérdés... Van még több elnökjelölt is, november 2-ig lehet jelentkezni, lesz még több is. Én viszont már most arra tippelek, hogy Dörnbach Alajost teszik a kirakatba. Ö most a parlament egyik alelnöke, kifogástalan neveltetésű, volt piarista diák, magyar és keresztény. (Volt diákkorában. Hogy most is az-e, nem tudhatom.) Kitűnő cégér lesz. Ápol s eltakar. Mindent, ami a háta mögött történik majd, miközben ő elől mosolyog, s a nép felé keresztet vet - talán még áldást is oszt, liberálisát - a béke(harc) nevében, pacifistául. Volt már ilyen történelmünkben. Egy magyar grófot- ha kívül-belül pirosat is «, bizonyos Károlyi Mihályt állítottak a függöny elé és mögé olyanok bújta el lázasan dolgozni és kormányozni - no, meg egy kicsit magyart ijesztgetni, fegyverrel is, Trianonnal is —, mint Jászi- Jakubovics Oszkár, Landler Jenő, Kunfi-Kunstatter, Braun Róbert, Szilárd-Singer, Vágó-Wilhelm Jakab, Krausz Náthán..., és minek folytatni? A történelem ismétli önmagát - szeretjük mondogatni. Csak a nevek változnak és a magyarok nem tanulnak semmit. Pedig Bertold Brecht úr is megmonmdta: "A népet nem lehet leváltaniT Ám most úgy látszik, ez az igazság is megdől hazánkban az $zDSz jóvoltából, legalábbis ami a párt tagságát, illetve annak Amerikai Magyar Értesítő
