Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
Vigyázat! Dicsér az ellenség! Ne örüljön as MDF» ha olyanok kezdik di- csérgetni, akikről joggal feltételezhető, hogy legszívesebben megfojtanák egy kanál vízben. Fölöttébb gyanús, ha a *168 óra* elismerő szavakkal beszél az MDF *stílusváltás*-áról. Mert mit ért ezen a riporternő? Azt, hogy Elek István és Furmann Imre kijelentették: Csurka István kirekesztő nemzetfelfogása idegen az MDF szellemiségétől. Holott Csurka világosan megmondta: *A nemzetből én természetesen senkit nem kívánok kirekeszteni, a politikai életből pedig csak a legélesebb ellenfeleimet. Ahogyan ők is engem.* S még hozzátette: *Annyi különbözőség, amennyi köztem és az úgynevezett nemzeti liberálisok között fellelhető, megfér az MDF-ben.* (Magyar Nemzet, 1991. március 6.) Egyébként is: a magyarságból mindenki csak önmagát rekesztheti ki; például azzal, ha gondolkodásával, nyilatkozatával nyilvánvaló tanúbizonyságát adja annak, hogy nem vállal sorsközösséget a nemzettel. Mindnyájan tudjuk, hogy a magyarság milyen körülmények között él Romániában, s eláll a lélegzetem és nem akarok hinni a szememnek, amikor ennek ellenére Kon- rád Györgytől ezt olvasom a *168 óra* című hetilap március 5-i számában: *A mi hivatalos külpolitikai propagandánk büszke volt arra, hogy elsőként lettünk az Európa Tanács tagja. Másfél-két hónappal sikerült megelőznünk a Cseh és Szlovák Köztársaságot, és máris kellemetlenkedtünk a románoknak. így viselkedik az a gyerek, aki majd kiesik a pádból és nyújtogatja az ujját, hogy én jobb vagyok a többieknél. Mi ez, ha nem stréberkedés? Ám az ilyen tanulót nem szokták ezért különösképpen szeretni, sőt - jó esetben - megmosolyogják...* Dehát mit várna el Konrád György a magyar kormánytól? Talán azt, hogy ne vegyen tudomást a két és félmilliós magyarság romániai szorongatott, nyomorúságos helyzetéről, és szeretettel kellett volna talán ajánlania Romániát az Európa Tanácsba? A diplomáciában vagy az erő helyzetéből kell tárgyalni, vagy hajbókolni lehet. Kádárék ez utóbbit választották, s szomorúan tapasztaltuk, hogy semmit nem értek el vele. A mai magyar kormány viszont tudatában van erejének, és még nagyon is gáláns volt, amikor Románia felvételi kérelmének tárgyalásánál csupán tartózkodott, és nem a tiltakozást választotta. Ámde aki úgy gondolkodik, mint Konrád György, vagyis aki ekkora égbekiáltó közömbösségről tesz tanúbizonyságot egy ilyen nagy 1991•szeptember 13.oldal horderejű nemzeti ügyben, annak ilyesmiről hiába beszélünk. Mi "kellemetlenkedtünk a románoknak*??? A *mi külpolitikai propagandánk* magatartását minősíti Konrád György *stré- berkedés*-nek??? Kérdem: tisztában van egyáltalán Konrád György azzal, hogy mit jelentenek ezek a szavai? Tudatában van annak, hogy ezzel mekkora érvelési alapot adott a magyarság ellenségeinek? Vagy ez őt egyáltalán nem is érdekli? Botrányos és felháborító, hogy egy írótól, aki gondolatai közlésére a magyar nyelvet használja, ez a nyilatkozat Magyarországon megjelenhetett. Lehet-e erre mentséget találni? Lehet-e mentséget találni arra, ha valaki egy követ fúj annak az országnak az ellenségeivel, amelynek pedig maga is állampolgára? Konrád György érvelése azonban tünet értékű, hiszen magán érintkezéseinkben másoktól is lehet efféle vélekedéseket hallani, s ők azok, akik - mint Dessewffy Gyula mondja - "félnek minden hazafias érzéstől, képtelenek megkülönböztetni a nemzetfenntartó magyar tudatot, a hazafiasságot a fasizmustól, a megengedhetetlen szélsőséges nacionalista kilengésektől*. (Hitel, 1991- márc. 6-) Ezek azok az, urak, akik Csurkát és Csoórit megrögzött antiszemitának tartják, s akik a nemzeti identitás kicsit erőteljesebb megnyilatkozását tűrhetetlen nacionalizmusnak minősítik. S itt nem az a kérdés, mint amire esetleg némelyek gondolnak, hogy valaki zsidó-e, vagy keresztény, hanem: van-e az illetőnek magyarságtuda- t a vagy nincs. Ez a választóvonal! Ezen, vagyis a magyarságtudaton belül lehet aztán valaki liberális, demokrata, népi-nemzeti, urbánus, keresztény, stb. Akiben azonban nincs meg a magyarságtudat, annak számára mindig botrányt jelent az, akiben viszont a magyarságtudat megvan, különösen ha ennek még erőteljes kifejezését is adja. Elek és Furmann azért támadták Csurkát, mert le merte írni, hogy ha ez a jelenlegi kormány "kivezeti az országot a válságból, akkor örökre befellegzett itt a bolsevizmusnak, a kozmopolitizmusnak, a liberális cafrangokba öltöztetett idegenségnek és a nemzettiprásnak, akkor mégiscsak keresztény középrétegek teremtik meg az európai Magyarországot, és ha így történik, akkor Magyarország a magyaroké marad, nem lehet kitárni határokat mindenféle új betelepedés előtt, akkor a magyar etnikum végső kiszolgáltatottsága soha nem következik el.» Lehet, hogy Csurka nagyon is egyértelműen fogalmazta meg az álláspontját, de ennek csak örülni lehet, mert végre akadt valaki, aki nem köntörfalaz, nem bújik a metaforák mögé, hanem Amerikai Magyar Értesítő
