Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1991-01-01 / 1. szám

esetben több Magyarországnyi! - tömegnek CSAK. EGY RÉSZE marad Magyarországon» ha­bár ezt az optimizmust nem indokolják az összes többi ország által megtett védekező intézke­dések, mert aki nem akar majd maradni, az sem juthat tovább. De ha Magyarországon HIVATA­LOSAN harmincegynehány ezer menekült volt tavaly és azok ellátása is súlyos gondot okoz, hiszen az ENSZ Menekültügyi Bizottsága mind­össze 500 milliós segéítséget nyújtott - nagyon keserves részletekben kiutalva! -» és ez már rég elfogyott, akkor miből kívánják ellátni az újabb áradatot? Ráadásul ebben az esetben csak a hivatalosan érkezett és letelepedési szándékkal, mekekült státusért folyamodókról van szó, akiknek ellátásáról az állam - végső­soron az egyre nyomorodó társadalom - köteles gondoskodni, mert még munkába állításuk is le­hetetlen akkor, amikor 1990-ben 61 ezer mun­kanélküli volt, de a miniszterelnök úr idénre 4-5-szörös növekedésüket helyezte kilátásba, a legutóbbi hivatalos közlés szerint viszont csak a szovjet piac leépülésével 200 ezren marad­nak munka nélkül, csak az eddig szovjet piacra dolgozó gyárakban. Az mindenki számára nyil­vánvaló, hogy Gorbacsov nem fogja dollárokkal, de még rubelekkel sem teletömni az utazni szán­dékozókat, 5 ez utóbbi pénznem amúgy sem át­váltható, mert a szovjet bankok nem váltják vissza! Az is nyilvánvaló, hogy lakásról és éle­lemről is képtelen gondoskodni a mai Magyar- ország, hiszen a saját hajléktalanjairól és ele­settjeiről sem képes gondoskodni a mai hely­zetben, pedig azok száma elenyésző ezreléke a várható szovjet menekültek számának. Magyarországon ma több százezren várnak - évek óta - megfelelő lakásra. Felmérhetetlen azoknak a száma, akik szuterénekben, vizes-do­hos mosókonyhákban vagy szoba-konyhákban "él­nek*, s őket ráadásul nem is tekintik hajlék­talanoknak, de sok esetben még lakásigény­lőkként sem jelennek meg, mert ha igényeiket nem is, anyagi lehetőségeiket messze megha­ladja egy rendes lakás költsége. A kormányzat, a Népjóléti Minisztérium és a társadalmi össze­fogásban résztvevők mindent megtesznek, hogy a hajléktalanokat átmeneti szálláshoz juttas­sák, csakhogy ez a hajléktalanoknak kevés! ök tisztességes, igényeiknek megfelelő lakást akar­nak, sőt követelnek, megelőzve az évek óta vá­rókat, mégpedig az államtól és ingyen! Ezek az igények természetesen mindaddig kielégíthetet­lenek és jogosnak sem tekinthetők, amíg a be­csületesen dolgozó munkás, gyermekeiket nevelő többség ilyen igényeit sem tudják kielégíteni és megfelelő számú átmeneti szállás biztosítása is meghaladja az ország erejét, a többség kárára! 8.oldal 1991- január A Horthy-korszakban, dr. Illyefalvi Lajos könyve szerint 1939-ben a hajléktalanok rendel­kezésére álló férőhelyek száma 908-300 volt. Ebből 869.707-et vettek igénybe, vagyis lénye­gesen több volt a férőhely abban az *átkos*» *3 millió koldusos* országban, mint a szükséges, és nem fordítva, mint a kommunizmus "dicsőséges* kiteljesedése és kimúlása után. Az akkor hi­vatalosan nyilvántartott hajléktalanok száma 599-993 fő volt. Ma semmiféle nyilvántartás nincs a haj­léktalanokról, miközben számuk egyre növekszik. Az igények felmérésénél csak becslésekre tá­maszkodhatnak - az ezredfrodulóhoz közeledve, a technikai fejlődés soha nem látott magasla­tán! Az illegálisan hazánkban tartózkodó "me­nekültekről* sincsenek adatok, számuk napról napra növekszik. És ebben a helyzetben "vár­juk* az újabb orosz inváziót! A szovjet laktanyák környékén emberöltőt végigszenvedett lakosságot meg kell érteni! A laktanyák felszabadulása után, ha hatalmas anyagi áldozatok árán is, de lakásokat, közös­ségi házakat, iskolákat, kollégiumokat, vagy egyéb, az ott lakók életét javító intézményeket akartak létesíteni. Most pedig nemcsak el akarják venni tőlük a még vissza sem kapott tulajdonukat, de eddigi szenvedésüket és ál­landó reszketésüket egy másik fajta ugyan­ilyenre akarják cserélni. Mert ki állíthatná, hogy félelmük nem jogos? Ki állíthatná jó lelki­ismerettel, hogy egy-egy falu, városrész kö­zösségének nem lesznek éppoly idegenek az át­meneti szállásokra átmenetileg betelepített, senkihez sem tartozó, beilleszkedni képtelen hajléktalanok, mint voltak az orosz "ideigle­nesek"? És ki garantálhatja gyermekeik bizton­ságát és vagyoni biztonságukat, amikor a hiva­talosok is elismerik, hogy az elhelyezésre várók nagy része bűnöző, alkoholista, kábótószeres, munkakerülő, vagy idegen - nyelvében is, szel­lemében is, erkölcsi normáiban is -» tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, akik valóban önhibájukon kívül, a körülmények szerencsétlen összejátszásának áldozataiként veszítették el otthonaikat. Sajnos, az ő számuk várhatóan ro­hamosan szaporodni fog és reményük sem sok lehet az újra fölemelkedésre, az emberibb életre. Ettől a csoporttól senki nem vitatja el a segítség szükségességét, sőt nekik a leg­súlyosabb áldozatok árán is segíteni kell. Még ez is elviselhetetlen tehernek tűnik ma a számok és körülmények ismeretében. Mi lesz, ha 1-2 hónapon belül ellepi hazánkat a mene­kültáradat? Meddig lesz ez menekültügy és melyik pillanatban válik szociális üggyé, amikor már a Népjóléti Minisztérium sem mondhat Amerikai Magyar Értesítő'

Next

/
Thumbnails
Contents