Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-01-01 / 1. szám
esetben több Magyarországnyi! - tömegnek CSAK. EGY RÉSZE marad Magyarországon» habár ezt az optimizmust nem indokolják az összes többi ország által megtett védekező intézkedések, mert aki nem akar majd maradni, az sem juthat tovább. De ha Magyarországon HIVATALOSAN harmincegynehány ezer menekült volt tavaly és azok ellátása is súlyos gondot okoz, hiszen az ENSZ Menekültügyi Bizottsága mindössze 500 milliós segéítséget nyújtott - nagyon keserves részletekben kiutalva! -» és ez már rég elfogyott, akkor miből kívánják ellátni az újabb áradatot? Ráadásul ebben az esetben csak a hivatalosan érkezett és letelepedési szándékkal, mekekült státusért folyamodókról van szó, akiknek ellátásáról az állam - végsősoron az egyre nyomorodó társadalom - köteles gondoskodni, mert még munkába állításuk is lehetetlen akkor, amikor 1990-ben 61 ezer munkanélküli volt, de a miniszterelnök úr idénre 4-5-szörös növekedésüket helyezte kilátásba, a legutóbbi hivatalos közlés szerint viszont csak a szovjet piac leépülésével 200 ezren maradnak munka nélkül, csak az eddig szovjet piacra dolgozó gyárakban. Az mindenki számára nyilvánvaló, hogy Gorbacsov nem fogja dollárokkal, de még rubelekkel sem teletömni az utazni szándékozókat, 5 ez utóbbi pénznem amúgy sem átváltható, mert a szovjet bankok nem váltják vissza! Az is nyilvánvaló, hogy lakásról és élelemről is képtelen gondoskodni a mai Magyar- ország, hiszen a saját hajléktalanjairól és elesettjeiről sem képes gondoskodni a mai helyzetben, pedig azok száma elenyésző ezreléke a várható szovjet menekültek számának. Magyarországon ma több százezren várnak - évek óta - megfelelő lakásra. Felmérhetetlen azoknak a száma, akik szuterénekben, vizes-dohos mosókonyhákban vagy szoba-konyhákban "élnek*, s őket ráadásul nem is tekintik hajléktalanoknak, de sok esetben még lakásigénylőkként sem jelennek meg, mert ha igényeiket nem is, anyagi lehetőségeiket messze meghaladja egy rendes lakás költsége. A kormányzat, a Népjóléti Minisztérium és a társadalmi összefogásban résztvevők mindent megtesznek, hogy a hajléktalanokat átmeneti szálláshoz juttassák, csakhogy ez a hajléktalanoknak kevés! ök tisztességes, igényeiknek megfelelő lakást akarnak, sőt követelnek, megelőzve az évek óta várókat, mégpedig az államtól és ingyen! Ezek az igények természetesen mindaddig kielégíthetetlenek és jogosnak sem tekinthetők, amíg a becsületesen dolgozó munkás, gyermekeiket nevelő többség ilyen igényeit sem tudják kielégíteni és megfelelő számú átmeneti szállás biztosítása is meghaladja az ország erejét, a többség kárára! 8.oldal 1991- január A Horthy-korszakban, dr. Illyefalvi Lajos könyve szerint 1939-ben a hajléktalanok rendelkezésére álló férőhelyek száma 908-300 volt. Ebből 869.707-et vettek igénybe, vagyis lényegesen több volt a férőhely abban az *átkos*» *3 millió koldusos* országban, mint a szükséges, és nem fordítva, mint a kommunizmus "dicsőséges* kiteljesedése és kimúlása után. Az akkor hivatalosan nyilvántartott hajléktalanok száma 599-993 fő volt. Ma semmiféle nyilvántartás nincs a hajléktalanokról, miközben számuk egyre növekszik. Az igények felmérésénél csak becslésekre támaszkodhatnak - az ezredfrodulóhoz közeledve, a technikai fejlődés soha nem látott magaslatán! Az illegálisan hazánkban tartózkodó "menekültekről* sincsenek adatok, számuk napról napra növekszik. És ebben a helyzetben "várjuk* az újabb orosz inváziót! A szovjet laktanyák környékén emberöltőt végigszenvedett lakosságot meg kell érteni! A laktanyák felszabadulása után, ha hatalmas anyagi áldozatok árán is, de lakásokat, közösségi házakat, iskolákat, kollégiumokat, vagy egyéb, az ott lakók életét javító intézményeket akartak létesíteni. Most pedig nemcsak el akarják venni tőlük a még vissza sem kapott tulajdonukat, de eddigi szenvedésüket és állandó reszketésüket egy másik fajta ugyanilyenre akarják cserélni. Mert ki állíthatná, hogy félelmük nem jogos? Ki állíthatná jó lelkiismerettel, hogy egy-egy falu, városrész közösségének nem lesznek éppoly idegenek az átmeneti szállásokra átmenetileg betelepített, senkihez sem tartozó, beilleszkedni képtelen hajléktalanok, mint voltak az orosz "ideiglenesek"? És ki garantálhatja gyermekeik biztonságát és vagyoni biztonságukat, amikor a hivatalosok is elismerik, hogy az elhelyezésre várók nagy része bűnöző, alkoholista, kábótószeres, munkakerülő, vagy idegen - nyelvében is, szellemében is, erkölcsi normáiban is -» tisztelet annak a nagyon kevés kivételnek, akik valóban önhibájukon kívül, a körülmények szerencsétlen összejátszásának áldozataiként veszítették el otthonaikat. Sajnos, az ő számuk várhatóan rohamosan szaporodni fog és reményük sem sok lehet az újra fölemelkedésre, az emberibb életre. Ettől a csoporttól senki nem vitatja el a segítség szükségességét, sőt nekik a legsúlyosabb áldozatok árán is segíteni kell. Még ez is elviselhetetlen tehernek tűnik ma a számok és körülmények ismeretében. Mi lesz, ha 1-2 hónapon belül ellepi hazánkat a menekültáradat? Meddig lesz ez menekültügy és melyik pillanatban válik szociális üggyé, amikor már a Népjóléti Minisztérium sem mondhat Amerikai Magyar Értesítő'
