Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-04-01 / 4. szám
12.oldal____________ FALUVÉGI ENDRE: A magyar román ellentét a dákó-román elmélet tükrében II. rész Az 1986-ban Budapesten kiadott Erdély története című 3 kötetes, közel 2000 oldalas mű alapján néhány jelentős megállapítást ismertetek: 1. - A második római hadjárat után az erdélyi területen csak gyér dák szórványok maradtak meg és az igen kevés számú fennmaradt leletekből nem lehet biztonságosan megállapítani, hogy háború előtti vagy utáni eredetűek. 2- - Nem maradt vezetőréteg, amellyel a többi provinciákban a győztesek az urbanizációt s ezáltal a rómanizációhoz szükséges ci- vilizálódást megindíthatták volna, ami feltehetően 5-6 évszázad alatt egy új nyelvet eredményezett volna. 3. - A provincia hivatalos nyelve a latin, azonban ezt anyanyelvi szinten csak a tisztikar, a közigazgatás vezetői s egy majd Kr.u-i 167. évvel kezdődően két légió többség beszélte, így a latin és a görög (mint második hivatalos nyelv) álltak szemben az esetleges dialektusokra tagolt dák nyelvvel, a bevándorlók bábeli soknyelvűsége mellett. 4. - Nagyon meglepők a dákok hitvilágára és vallására vonatkozó leletek, vagy azokra fényt derítő feljegyzések hiánya. 5. - A dák szórványok romanizációját semmi sem bizonyítja, mert a római tehnika és kultúra még a kerámiaművességben sem hagyott nyomot, noha ezzel kezdődött máshol a roma- nizáció legalsó foka. 6. - A Kr.u-i 3. század közepétől fokozatosan és tervszerűen feladták Dáciát a rómaiak, hogy a barbárok állandó támadásainak kitett határokat megrövidítsék. Ez nem csak az adminisztráció és katonaság, hanem azok törvényes és ágyasságból származó hozzátartozóinak, az összes bevándorlók leszármazottainak is békésebb és civilizáltabb provinciákba való visszatelepülését eredményezte. 7. - A dákok teljes veresége utáni időben két dák törzs az észak-erdélyi római határokon kívül élt mindaddig, amíg a gótok állandó zaklatásai miatt a rómaiaktól engedélyt kértek és kaptak a provinciába való áttelepülésre. Kr.u. 271-ben Aureliánus császár a légiók utolsó maradványait is kivonta Dáciából s a már előzőleg kivont polgári lakosság többségével együtt a gyér lakosságú Balkán félszigetre telepedtek. Bizonyára ezt tette a két dák törzs 1991. április is, mert a történeti feljegyzésekben soha többé nem említik azokat. 8. - A fenti állításokat igazolja az is, hogy az eddig feltárt temetőkben a temetkezés a 3. század második harmadában megszűnt; temetés csak ott nincs, ahol már nem, vagy még nem élnek emberek. 9. - A fentiéi alapján a dáko-román elmélet agymosottainak az az állítása, hogy a lakosság a hegyekbe és az erdőségekbe menekült s ott tovább élt, szintén megdőlt. A nagyrészt férfiak nélkül maradt lakosság ezt megtehette, de a római férfiak s főleg katonák nem menekülhettek utánuk - vállalva a veszélyeket is - a szaporodás és keveredés megvalósítása végett. 10. - Általánosan elfogadott tétel, hogy öt évszázad szükséges ahhoz, hogy két nép keveredése révén egy új nyelv jöjjön létre, hiszen Pannóniában 350 és Britanniában 400 évig tartózkodtak római légiók 5 mégsem alkaultak új nyelvek! 11. - Hogy egy maroknyi nép hat évszázadig tartó, mindent lehengerlő népvándorlásának útjában nem maradhatott meg, annak perdöntő bizonyítéka az is, hogy sem írott feljegyzések, sem régészeti leletek nem tanúskodnak keresztény kápolnák vagy templomok létezése mellett, sem a magyarok bejövetele előtt, sem azután, egészen a 13. század közepéig. A dáko-román folytonosság hajszolói szerint a dáko-román népcsoport városi része a 3. században már felvette a kereszténységet (tehát akkor, amikor a rómaiak már fokozatosan és tervszerűen kiürítették Dáciát?); a falusi »földművelő* réteg pedig a 4. és 5. századok folyamán lett keresztény! Viszont a legrégibb görög-keleti vlach templom Demsuson épült a 13. században, egy a 4. században - egyesek szerint a rómaiak, mások szerint a gótok által - épített, de közben elpusztult templom vagy kápolna helyén. Egyébként is első templomuk Zalatán a 15., Tövisen a 16-, Szebenben a 17. és máshol még későbben épültek, de mindenhol megelőzték azokat a magyar templomok, néha évszázadokkal. A román történészeket ilyen »mellékes* kérdések nem zavarják és a két világháború közötti időszak híressé harsonázott román tudósa, Nicolae Iorga Párizsban azt mondta az őt - egy állításával kapcsolatosan - sarokba szorító Sorbonne-professzornak: >JMit bánom én, hogy hazugság vagy nem! Fontos az, hogy politikailag hasznos!“ 12. - Számos forrásmunka bizonyltja 976- tól kezdődően a vlach vagy balkán rumun telepesek jelenlétét a Balkán félsziget déli részén s ezeknek utódai ma is léteznek, mint a-rumu- nok, megleno-rumunok és istro-rumunok. Amerikai Magyar Értesítő /
