Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-03-01 / 3. szám
2.oldal HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Fflmunkatárs: Stirling György, Stolmár G. Ilona Évi előfizetése díj: 14 US dollár Nyujgdijból élőknek: 12 US dollár Külföldre: 16 US dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. STIRLING GYÖRGY: Március tanulságai Van—p 13*48 má.rciü5á.n3..k üz0n0tE* mond&ni— valója a közel másfél évszázaddal későbbi ge- H0Pációk számára? — ez eh töpr0ngve füz10nn b0 a papírt a gépbe, aztán mielőtt az első betűt leütöttem volna, megállt a kezem a levegőben. Kikre is gondolok tulajdonképpen, amikor későbbi generációkat emlegetek? Hiszen a magyarság olyan sokféle, annyi rétegre, csoportra oszlik, földrajzilag is annyira differenciált, hogy aligha képzelhető el valamiféle üzenet, ami iránt minden honfitársunk fogékony, éljen bár otthon vagy emigrációban, trianoni megszállt területen vagy a távoli Ausztráliában. Aztán itt van a nemzedékek szerinti rétegződés: lehet-e történelmünknek olyan mondanivalója, ami egyformán szól az ifjúságnak és a meglett korosztálynak? És ahogy ezen gondolkoztam, elvonultak szemem előtt az elmúlt évek, az a pár hónap híján kerek húsz, amit emigrációban töltöttem és amelyek alatt - több évtizedes kihagyás után - újra ünnepelhettem március tizenötödikét és újra írhattam ünnepi vezércikket a negyvennyolcas szabadságharc évfordulóján. Aztán eszembe jutott az is, hogy milyen nehéz volt 1Q~15 évvel ezelőtt, a teljes reménytelenség korában lelkesedni a 48-as ifjak példáján, amikor úgy tűnt, ez mégegyszer megismétlődött ugyan 1956-ban, de ezzel pontot is tehetünk az egészre. A kommunista hatalom olyan alaposan megszerveződött, olyan hatásos védelmi rendszert épített ki érdekeinek örökös biztosítására, any- nyira megdönthetetlen az uralma, hogy tulajdonképpen kár is minden szóért, történelmi pél- dálózgatásért. Az 56-os kudarcból annyit okult a rendszer, hogy fölkészült minden eshetőségre: a vezetést tőle elvenni nem lehet! 1990. március Ezt szuggerálták otthon is, az emigrációban azok a "realisták", akiknek ilyen vagy olyan érdekeik fűződtek ahhoz, hogy a poshadt állóvíz nyugalmát sehol se zavarják meg izgága bajkeverők és akik jobban kedvelték a temető csendjét, mint az értelmetlen lázadozást a megváltoztathatatlan ellen. Nagyon nehéz volt ezekben az években úgy írni a március tizenötödikéről, hogy az ember többet is mondjon néha bizony visszhangta 1 anul kongó hazafias frázisok puffogtatásánál, mert a jövő tökéletesen kilátástalannak látszott és a helyzet olyan vigasztalan volt, mint a legsötétebb hideg téli éjszaka. És hogy az volt, hogy az emigráció többsége már feladott minden reményt, ahhoz nagyban hozzájárultak azok, akik évtizedek óta mást sem csináltak, csak a Kádár-rendszerrel való megbékélést hirdették. Azzal a jelszóval, hogy más alternatíva nincs. Nem volt könnyű szembeszállni ezzel a szemlélettel. Elsősorban azért nem, mert az emigránsok nagy részbében dolgozott a honvágy s ezeknek kellemesebbnek, kényelmesebbnek látszott elfogadni a Kádár-rendszer stabilitásáról, az otthoni helyzet gyökeres javulásáról szóló történeteket, hogy lelkiismereti urdalás nélkül kopogtathassanak a népköztársasági konzulátusok kapuján vízumot kérni. Mentek is, jártak is haza nyakló nélkül az év minden szakában és amikor visszatértek nyugati támaszpontjukra, nem fogytak ki a hazai javulások dicséretéből. És kioktattak bennünket, javíthatatlan emigránsokat arról, hogy fölösleges és hiábavaló Kádárral kötözködni, mert a magyar nép annyira k0dv011 *János bécsit*? hogy még egy szabad választáson is rá szavazna. Ezt a nótát fújták az emigráció hazadolgozó hídépítői is, akik azon munkálkodtak, hogy valamiféle összhangot hozzanak létre a hazai hatalmasok és a nyugaton élő magyarság között. Kultúrcsere, anyanyelvi mozgalom és egyéb, a hatalom érdekeit szolgáló akció közbeiktatásával. Ezek köreit zavarta a rendszerhez való minden közeledést elutasító emigránsok merev magatartása és az emigráns sajtó bíráló hangja. Nem győztek óbégatni, hogy helytelen dolog a rendszer ingerlése és arra próbálták rávenni a "szélsőségeseket*, hogy hagyjanak fel a céltalan kritizálással. "A mi életünkben úgysem lesz változás, ostoba, ember, aki a rendszer megváltozásában bízik: inkább arra kell törekedni, hogy elfogadván a realitásokat, szót értsünk a hatalommal." Ilyen irányú kioktatásokat kaptam jó néhány évvel ezelőtt magam is, hol jóindulatúan, hol ingerülten, hol leereszkedően, de mindig egyér/ Amerikai Magyar Értesítő
