Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-02-01 / 2. szám
1990. február dollárban kapott és a termelés korszerűsítésére kellett volna fordítania. Hogy az otthoni hatalmasok bizalmát elnyerjék* még arra is vállalkoztak, hogy körleveleket küldözgettek szét, melyekben önmagukkal és céljaikkal mégha sonlottnak nevezték az emigránsokat, olyan eltévelyedetteknek, akik zsákutcába jutottak és légvárakat építenek. Aztán most azt is megtudhatta ország-világ, hogy a légvárak otthon épültek s az emigráció nagyon is reális talajon állt, amikor nem szűnt meg követelni az ötvenhatos reformokat és bírálta Kádárt. Az idő lám minket igazolt és a néhány külön utat járó "szuperokos* csúfosan felsült. Mikor fogják végre levonni eddigi gyászos szereplésük konzekvenciáját és tűnnek el a balfenéken? Miért hallgatnak most? Nincs bátorságuk kiállni és elismerni: belátjuk, tévedtünk, félreismertük a hazai helyzetet? Ezek egy olyan rendszernek adtak erkölcsi támogatást (állítólag a magyar nép érdekében - szajkózzák ők saját mentségükre), amelyről kiderült: több kárt okozott négy évtized alatt a magyar népnek, mint előtte bármelyik magyar- ellenes rendszer, a törököket és a Habsburgokat is beleértve. Ezek az urak kezet foghatnak most Hajdú Győzővel és társaival, akik a nép nevében (?) Ceausescut dicséretét zengték és magasztalták nagyságát émelyítő módon, mig aztán most le nem lepleződtek az eszelős diktátor gazemberségei és el nem nyerte méltó büntetését. Udvari tömjénezői vajon mikor nyerik majd el méltó büntetésüket? A legsúlyosabbat is megérdemlik, mert az erdélyi magyarságot kompromittálták, akárcsak a szabadföldi Ká- dár-dicsérők az emigrációt. Kezet foghatnak egymással? A mentalitásuk egy tőről fakad. Mert ha a románok között Bukarestben akadt Ceausescunak talpnyalója, azon nem csodálkozom, de aki Kolozsvárról vagy Marosvásárhelyről dicsőítette a Conducator nagyságát, annak csak megvetés jár. ök azonban még mindig hivatkozhatnak kényszerre. De akik New Yorkból, Chicagóból, Montrealból vagy Kaliforniából udvaroltak Kádáréknak, azok ugyan mire hivatkozhatnak?... * "1982 tavaszán-nyarán kis híján összeomlott az ország" - ez volt az az idő, amikor a szabad világ-beli Kádár-propagandisták telekür- tölték a világot a hazai prosperitás, a magyar "gazdasági csoda" hírével. Nos ennek a "csodának" ma issza levét a magyar nép és ki tudja, hány év kell ahhoz, amíg vissza tudja fizetni a Kádárék által elherdált dollármilliár- dokat? "Ma - olvassuk a MOZGÓ VILÁG e té3.oldal máról szóló cikkének, a Fekete-interjúnak bevezetésében - az eladósodás következményeit milliók érzik. A közelmúlt gazdaságtörténete még feltár atlan. A. szakma adós a tudományos elemzéssel, a politika pedig a józan önkritikus számvetéssel." Az interjú e terra incognita fölött gomclygó ködöt - ködösítést - próbálja eloszlatni. Felteszi a kérdést - idézem —: "Hogyan történhetett meg, hogy az ország úgyszólván észrevétlenül és mindmáig feltartózhatatlanul merült az adósságba?" Az interjúban a magyar devizapolitika legfőbb irányítója, Fekete János válaszol a kérdésekre. *Az a Fekete János - olvassuk -, akinek életművéről megoszlanak a vélemények. Egyesek szerint befolyása nélkül már rég fizetésképtelen lenne az ország: mások szerint ő maga volna az egész magyar eladósodás legfőbb oka." Az újságíró első kérdése: mire ment el a 17-18 milliárd dolláros adósság? Fekete ingerültté válik a témától. - "Erre a mindenkori felelős magyar kormánynak kellene válaszolnia* - hárítja el magától a kérdést, egyszersmind a felelősséget is. Aztán hosszas magyarázkodásba kezd, hogy miként kellett az olajárak emelkedése és a cserearányok romlása miatt egyre több nyugati kölcsönt felvenni, de ő hiába tudta, hogy a pénzt nem arra használja fel a kormány, hogy megteremtse a későbbi visszafizetés feltételeit. Még a párt- kongresszusokra se hívták meg, hogy megmondhassa véleményét, noha 45-től párttag volt. Elve az volt, hogy mindenki v égezze a munkáját a saját területén s az ő dolga csak addig terjedt, hogy ha utasítást kap, szerezzen hitelt. És ő szerzett. Mert - és ezt többszörösen hangsúlyozza - ebben az országban alkotmányos rend volt (?) és mindenkinek meg kellett maradnia a maga hatáskörénél. És a Nemzeti Bank feladata az ország fizetőképességének megőrzésén nem terjed túl - teszi hozzá önérzetesen -, ez máig is megmaradt. Jóllehet - mint fentebb olvashattuk - 1982-ben kis híján csődhelyzet állt elő s az összeomlást csak újabb kölcsönök felvételével lehetett elkerülni. Fekete János mindezt látta, de hallgatott. Mert az kényelmesebb. Az újságíró erre megjegyzi: szép-szép, hogy megmaradt a fizetőképesség, de azért helyesebb lett volna felhívni a figyelmet arra, hogy nem szabad tovább eladósodni és nem szabad rossz terveket finanszírozni, életszínvonalat tartani. Fekete János válasza: - "Azokat faggassák, akik ezeket a határozatokat hozták." És váltig hangoztatja: tévedés, amit róla terjesztenek, hogy ő lett volna a magyar gazdaságpoAmerikai Magyar Értesitő
