Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-10-01 / 10. szám
1990. október című hazai cikkre reagálva a következőket írta a Magyarország július 20-i számában: "Reagan alatt a rádió (a Szabad Európáról van szó, melynek magyar osztályán a Reagan előtti időkben Borbándi vezető szerepet töltött be) irányítása az ún. amerikai újkonzervatlvizmus befolyása alá került és ennek egy müncheni exponense nevezte - helytelenítve mérsékelt álláspontjukat és civilizált hangjukat - a magyar osztály vezetőit kádáristáknak." Ebbe a "tisztogatásba" Borbándi is beleesett és nyugdíjazták. Ezen fogalmazásban bennefoglaltatik a ki nem mondott kritika» hogy a nemzeti emigráció nem "civilizált" hangot használt. Hála Istennek» hogy Így volt: hova jutottunk volna, ha mindenki lemond a kritika jogáról, ha továbbra is a "kádáristák" irányítják a SZER-t és letompltott élű tudósítások szállnak az éteren át a magyar hallgatókhoz? Valószínűleg lassabban történt volna az ellenzéki mozgalmak kibontakozása, következésképpen a változások is várattak volna magukra. (Zárójelben: a kádárista jelző elég erős bírálatot jelent és ha ezt én kaptam volna, biztosan elbujdosok szégyenemben. Borbándi másként fogja ezt fel. ö tudja...) Azzal kezdtem, hogy a régi vezércikkeim közt tallózva az akkori októberek hangulatát, reményeit, elvárásait próbáltam visszaidézni. Igen, volt idő, amikor csak a hit tartotta bennünk a lelket, de bíztunk azokban a bizonyos lassan őrlő malmokban, a történelem könyörtelen logikájában, amellyel a silányabbat, az embertelent, a rosszat előbb-utóbb mindig kiszűri a rostán. Aztán jött a növekvő, az otthoni hírekből táplálkozó, egyre szilárdabb meggyőződésen alapuló reménykedés időszaka. S végül tavaly az újjászületés, 1956 feltámadása. És most megértük azt az évet is, amikor először lesz pirosbetűs ünnep Magyarországon a forradalmi szabadságharc napja, október 23-a. Első alkalom ez, hogy az emigráció és a hivatalos Magyarország közösen ünnepel és együtt dobbanó szívvel emlékezik. Emlékezik arra a 23 év előtti napra, amikor felkelt a magyar nemzet és lerázta magáról bilincseit. Ez az emlékezés jelenti 1956 igazi győzelmét és jelent nagy elégtételt nekünk, akik ezt a napot megérhettük. Anélkül, hogy valaha is megalkudtunk és (vízumért) elhallgattuk volna az igazságot. S az idő ezt a magatartást igazolta. FIGYELŐ CÍMMEL új társadalmi, kulturális, politikai havi folyóirat indult útjára Los Angelesben. Szerkesztője Szalay Gyula, aki előzőleg a Szabadságharcos Híradót szerkesztette. Sok szerencsét kívánunk az új lapnak! 5.oldal STOLMÁR G. ILONA: A helyzet "Mi a helyzet?" - kérdezik otthon gyakorta egymástól az emberek. "Mi a helyzet?* - kérdezik tőlem (is) itt kint, akik tudják, hogy igyekszem figyelemmel kísérni a hazai helyzetet és minden lehetőt megtudni a politikai- és gazdasági élet alakulásáról. Mostanában nem tudok röviden, tömören és pontosan válaszolni erre a kérdésre. Csak azt érzem, hogy a "helyzet" katasztrofális. A kormánynak eltelt az első százegynéhány napja. Bukdácsolva telt. Nem azért, mert a kormány olyan gyenge, rogyadozó emberkékből áll, akik csak tántorogni-bukdácsolni képesek. Sokkal inkább azért, mert a magát "felelősnek" nevező ellenzék folyton-folyvást kitette a lábát, mint a neveletlen rossz gyerek az iskolában a tanár vagy utált társai elé. így ment ez a kormány minden lépésénél. Már a kormányprogram bejelentésekor, amikor Antall úr megszabta az elindulás irányát, hangos kórusban üvöltötték, hogy ez az irány rossz irány és elkezdték a torlaszok építését. Amikor a kormány kissé jobbra akart szabad utat találni, már ott voltak a buktatók, zengett a világ horthyzmustól, hitlerizmustól, nácizmustól és fasizmustól. De a kormány, a koalíció maradt, hősiesen kitartott és lépegette át az akadályokat, a gán- csoskodó lábakat. Ma már magam is úgy látom: nem hatalomvágyból, nem a miniszteri bársonyszékekhez való ragaszkodás mindent legyőző és elviselő mámorából, hanem a haza, a nép iránti felelősségből tette-teszi ezt. A koalíció összeforrni látszik - talán épp a sok támadás miatt -, a csomóba kötött venyigét nem könnyű eltörni. Hamar rájött erre az "ellenzék* is és megkezdte a próbálkozást - szálanként. A Csurka István támadások kudarcba fulladtak ugyan, de az MDF-képviselő lró minden megnyilatkozása újabb és újabb hullámokat vet s az ellenzék egyre zavarosabb "érvekkel" próbálja lejáratni a pontosan és érthetően fogalmazó Csurkán keresztül az egész MDF-et - s ezáltal a kormányt. Azután jöttek sorban a többiek. Egy cikk keretében csak a NEVEZETESEBB buktatási ki- serietek* 0. l0gn5.gyóbb vihart k 0. v 0. n ó botrányok megemlítésére vállaikozhatom» holott sok-sok oldalt kitevő kisebbek is voltak az alig 100 nap alatt és vannak azóta. A miniszterek közül Nagy Ferenc József földművelésügyi nyitotta a sort, akit a Kisgazdapárt meghirdetett föld/ Amerikai Magyar Értesítő
