Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1990-09-01 / 9. szám

5.oldal / Amerikai Magyar Értesítő (Folytatás az 1, oldalról) a "Magyarországon »ideiglenesen« állomásozó déli hadseregcsoport parancsnoka* az Izvesz­tyijának nyilatkozott. Mégpedig azt, hogy ha a magyarok nem hajlandók fizetni a szovjet csa­patok által kiürített és átadott létesítmé­nyekért, akkor leállítják a csapatkivonásokat. Már másnap megszólalt Für Lajos honvé­delmi miniszter, aki Burlakov nyilatkozatát "sú­lyos fenyegetésnek* minősítette, mégpedig olyan­nak, amely "határainkon kívül is felháborodást válthat ki*. Ha ránk gondolt a miniszter, akkor jól számított, de feltételezhetően az emigráción kívül is, sok ország vezetője és népe háborogna az újabb be nem teljesült szovjet ígéreteken. Annus Antal vezérőrnagy, a csapatkivoná­sokat felügyelő kormánymeghatalmazott szerint a csapatkivonási és az elszámolási az két külön szerződés, tehát nem állhat le a kivonulás ak­kor sem, ha mindvégig nem tudnak megegyezni az anyagiakban. A határidőt ettől függetlenül tartani kell. Az oroszok természetesen úgy képzelték, hogy amint átadnak egy - többnyire MAGYAR - objektumot, azért fizetnek a ma­gyarok. Végre egyszer nem fizetnek. Legalábbis MÉG nem... Annus Antal szerint a szovjet követelés az "általuk végzett beruházások* ellenértékeként kb. 400 millió forint. A magyar követelés az el­maradt karbantartások - erre pedig szerződés kötelezte a megszállókat - miatti károsodáso­kért több mint ennek kétszerese, meghaladja a 800 milliót. Hogy fogalmuk legyen Olvasóinknak a nagyságrendekről, illetve a károkról, idézzünk egy példát: "Egyedül az esztergomi papnevelde a karbantartás elmulasztása miatt 400 millió forintos kárt szenvedett* - mondta a vezér­őrnagy a tudósítóknak, de fölemlegette végre az 1956-ban okozott pusztítást és az 56 előtti elmaradt karbantartásokat is, amelyeket ma­gyar pénzből végeztek el. Burlakov, a hatalmas és hős Szovjetunió hatalmas és hős katonája azt mondta az Iz­vesztyijának, hogy a "magyarok nyomást gyako­rolnak* az oroszokra azzal, hogy saját törvé­nyeiket a nemzetközi joggal szemben elsőd­legesnek akarják elfogadtatni. Annus Antal válaszával csak egyetérthetünk: "Megmosolyog- tatóan naiv, ha egy világhatalom háromcsil­lagos tábornoka egy kis ország részéről ilyet feltételez. Nem vagyunk egy súlycsoportban." Mi egyszerűbben és őszintébben is fogal­mazhatunk: Burlakov kijelentése nevetséges! Az oroszok most azzal próbálkoznak - egyelőre si­keresen! -, hogy a már kiürített létesítmé­nyeket nem adják át a magyaroknak, hanem szovjet őrséget hagynak hátra. Ezt 1991. jú­1990. szeptember___________ nius 30-ig - a teljes kivonás legvégső határ­idejéig - megtehetik, de "ha túl sok objektumot őriztet a szovjet fél, akkor az őrszemélyzet itt-tartásá val megsértheti az egyezményt!" - írja a Népszabadság. Burlakov azt is nyilatkozta, hogy a ma­gyarok talán egyáltalán nem akarnak fizetni, amit mi nemcsak helyeselni tudunk, de tá­mogatunk, sőt követelünk is! Nem vagyunk egye­dül, a hazaiak véleménye ugyanez. A Nők Lap­jában szinte a fenyegetéssel egyidőben jelent meg olvasói levél. írója személyes példáján (is) bizonyítja, hogy 1945 után, legfőképp az 50-es években a "szovjet objektumokat*, amelyeknek építését ma ki akarják fizettetni a magyar nép­pel, azokat a magyar nép építette. Mégpedig rabszolgamunkával, vizes, feketekenyérdarabka fejadagon és vízen - ha büntetésből meg nem vonták azt is azoktól a százezrektől, akik akko­riban MUNKASZOLGÁLATOSOK és politikai ra­bok vagy "internáltak" voltak. Igaz, ezek a sze­rencsétlenek egytől egyig keresztények lévén (főleg olyanok, akik egyházi iskolákba jártak, vagy a "klerikális reakció* tagjaiként papok, apácák, vagy "fasiszta* katonatisztek, és egyéb "megbízhatatlan elemek"), már nem mun­kaszolgálatnak, hanem büntetőtábornak vagy internálótábornak nevezett "intézményekben* végezték búntelenül a kőtörést, bányamunkát, a repülőterek és kifutópályák betonozását, lak­tanyák építését, hogy az elnevezés ne emlé­keztessen senkit arra, hogy Hitler is ezt a módszert alkalmazta. Csakhogy ő HÁBORÚBAN és összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben, mint Sztálin és talpnyalói tették BÉKEIDŐBEN. Helyesebben fogalmazva: a "BÉKAHARC és éberség* évtizedeiben. Sok magyar életbe - vérbe-veritékbe - kerültek tehát ezek az ob­jektumok, nekünk magyaroknak, az ott szenve­detteknek és hozzátartozóiknak járna tehát kár­térítés vagy legalább az elmaradt munkadíj - és nem fordítva! De idézzünk még a Népszavából is, amelyben Stark Tamás történész - (aki néhány hónapja a História c. folyóiratban pontos adatokkal bizo­nyította, hogy a magyarországi zsidóság hábo­rús embervesztesége csak töredéke a hangoz­tatottnak, hiszen a több helyen is fellelhető nyilvántartások megközelítő pontossággal, egy­behangzóan igazolják, hogy az összesen kb. 430 ezer deportáltból semmiképpen nem pusztul­hatott el 500 ezer (!) - pedig Gereben István a magyarság pénzén mily lelkesen és szívesen fordította angolra és terjesztette ezt az aljas hazugságot! -, de Stark szerint még 200 ezer is nehezen, hiszen felsorolja, hogy a vissza nem tértekből kb. hányán élnek Amerikában,

Next

/
Thumbnails
Contents