Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
5.oldal / Amerikai Magyar Értesítő (Folytatás az 1, oldalról) a "Magyarországon »ideiglenesen« állomásozó déli hadseregcsoport parancsnoka* az Izvesztyijának nyilatkozott. Mégpedig azt, hogy ha a magyarok nem hajlandók fizetni a szovjet csapatok által kiürített és átadott létesítményekért, akkor leállítják a csapatkivonásokat. Már másnap megszólalt Für Lajos honvédelmi miniszter, aki Burlakov nyilatkozatát "súlyos fenyegetésnek* minősítette, mégpedig olyannak, amely "határainkon kívül is felháborodást válthat ki*. Ha ránk gondolt a miniszter, akkor jól számított, de feltételezhetően az emigráción kívül is, sok ország vezetője és népe háborogna az újabb be nem teljesült szovjet ígéreteken. Annus Antal vezérőrnagy, a csapatkivonásokat felügyelő kormánymeghatalmazott szerint a csapatkivonási és az elszámolási az két külön szerződés, tehát nem állhat le a kivonulás akkor sem, ha mindvégig nem tudnak megegyezni az anyagiakban. A határidőt ettől függetlenül tartani kell. Az oroszok természetesen úgy képzelték, hogy amint átadnak egy - többnyire MAGYAR - objektumot, azért fizetnek a magyarok. Végre egyszer nem fizetnek. Legalábbis MÉG nem... Annus Antal szerint a szovjet követelés az "általuk végzett beruházások* ellenértékeként kb. 400 millió forint. A magyar követelés az elmaradt karbantartások - erre pedig szerződés kötelezte a megszállókat - miatti károsodásokért több mint ennek kétszerese, meghaladja a 800 milliót. Hogy fogalmuk legyen Olvasóinknak a nagyságrendekről, illetve a károkról, idézzünk egy példát: "Egyedül az esztergomi papnevelde a karbantartás elmulasztása miatt 400 millió forintos kárt szenvedett* - mondta a vezérőrnagy a tudósítóknak, de fölemlegette végre az 1956-ban okozott pusztítást és az 56 előtti elmaradt karbantartásokat is, amelyeket magyar pénzből végeztek el. Burlakov, a hatalmas és hős Szovjetunió hatalmas és hős katonája azt mondta az Izvesztyijának, hogy a "magyarok nyomást gyakorolnak* az oroszokra azzal, hogy saját törvényeiket a nemzetközi joggal szemben elsődlegesnek akarják elfogadtatni. Annus Antal válaszával csak egyetérthetünk: "Megmosolyog- tatóan naiv, ha egy világhatalom háromcsillagos tábornoka egy kis ország részéről ilyet feltételez. Nem vagyunk egy súlycsoportban." Mi egyszerűbben és őszintébben is fogalmazhatunk: Burlakov kijelentése nevetséges! Az oroszok most azzal próbálkoznak - egyelőre sikeresen! -, hogy a már kiürített létesítményeket nem adják át a magyaroknak, hanem szovjet őrséget hagynak hátra. Ezt 1991. jú1990. szeptember___________ nius 30-ig - a teljes kivonás legvégső határidejéig - megtehetik, de "ha túl sok objektumot őriztet a szovjet fél, akkor az őrszemélyzet itt-tartásá val megsértheti az egyezményt!" - írja a Népszabadság. Burlakov azt is nyilatkozta, hogy a magyarok talán egyáltalán nem akarnak fizetni, amit mi nemcsak helyeselni tudunk, de támogatunk, sőt követelünk is! Nem vagyunk egyedül, a hazaiak véleménye ugyanez. A Nők Lapjában szinte a fenyegetéssel egyidőben jelent meg olvasói levél. írója személyes példáján (is) bizonyítja, hogy 1945 után, legfőképp az 50-es években a "szovjet objektumokat*, amelyeknek építését ma ki akarják fizettetni a magyar néppel, azokat a magyar nép építette. Mégpedig rabszolgamunkával, vizes, feketekenyérdarabka fejadagon és vízen - ha büntetésből meg nem vonták azt is azoktól a százezrektől, akik akkoriban MUNKASZOLGÁLATOSOK és politikai rabok vagy "internáltak" voltak. Igaz, ezek a szerencsétlenek egytől egyig keresztények lévén (főleg olyanok, akik egyházi iskolákba jártak, vagy a "klerikális reakció* tagjaiként papok, apácák, vagy "fasiszta* katonatisztek, és egyéb "megbízhatatlan elemek"), már nem munkaszolgálatnak, hanem büntetőtábornak vagy internálótábornak nevezett "intézményekben* végezték búntelenül a kőtörést, bányamunkát, a repülőterek és kifutópályák betonozását, laktanyák építését, hogy az elnevezés ne emlékeztessen senkit arra, hogy Hitler is ezt a módszert alkalmazta. Csakhogy ő HÁBORÚBAN és összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben, mint Sztálin és talpnyalói tették BÉKEIDŐBEN. Helyesebben fogalmazva: a "BÉKAHARC és éberség* évtizedeiben. Sok magyar életbe - vérbe-veritékbe - kerültek tehát ezek az objektumok, nekünk magyaroknak, az ott szenvedetteknek és hozzátartozóiknak járna tehát kártérítés vagy legalább az elmaradt munkadíj - és nem fordítva! De idézzünk még a Népszavából is, amelyben Stark Tamás történész - (aki néhány hónapja a História c. folyóiratban pontos adatokkal bizonyította, hogy a magyarországi zsidóság háborús embervesztesége csak töredéke a hangoztatottnak, hiszen a több helyen is fellelhető nyilvántartások megközelítő pontossággal, egybehangzóan igazolják, hogy az összesen kb. 430 ezer deportáltból semmiképpen nem pusztulhatott el 500 ezer (!) - pedig Gereben István a magyarság pénzén mily lelkesen és szívesen fordította angolra és terjesztette ezt az aljas hazugságot! -, de Stark szerint még 200 ezer is nehezen, hiszen felsorolja, hogy a vissza nem tértekből kb. hányán élnek Amerikában,
