Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-09-01 / 9. szám
1990•szeptember szájából hangzottak el, mint Grósz Károly elv- társ úr. De ez mit sem von le a közlések komolyságából: kifogásolni legfeljebb az időzítést és szándékot lehet. Mert Grósz Károly közvetlenül Nagy Imre kivégzésének évfordulója előtt hozta nyilvánosságra adatait és nyilvánvalóan azzal a sanda szándékkal, hogy megtépázza a halott nimbuszát, deheroizálja az ötvenhatos forradalom vezéralakját. (Mellesleg most sem mulasztom el megjegyezni: Nagy Imre nem volt a forradalom vezére. Mint ahogy más sem volt az. 56-ban nem termett egy Kossuth Lajos, de még kisebb kaliberű vezető ember sem. 56-ban a nép spontán forradalmának lehettünk tanúi - vagy részesei -, mely irányítói akarat nélkül viharzott végig az országon, a magyar nép lefojtott vágyainak elemi kitöréseként. Ez a viharzás aztán feldobott, az első vonalba sodort néhány embert, köztük Nagy Imrét is, de ő soha nem volt ura az eseményeknek. Az események sodorták magukkal őt és ő nem ellenkezett. Nagy Imre csak a bukás után vált nagy- gyá, akkor mutatta meg igazi értékeit.) Visszatérve a Grósz féle közlésekre, habár azok kétségkívül azt célozták, hogy Nagy Imre emlékét bepiszkolják, hitelességüket nehéz kétségbevonni. Grósz olyan alapos hivatkozásokkal támasztja alá adatait (alighanem a párt több történésze dolgozott a keze alá), hogy cáfolni aligha lehet. De valószínűtlen is lenne, hogy egy ilyen nagy horderejű bejelentés értékét kockáztatná azzal, hogy utalásai ne lennének ellenőrizhetők és helytállók. Grósz sokkal ravaszabb annál, minthogy egy ilyen hibát elkövessen, amikor a közönség elé áll. Milyen meglepetéssel szolgált hát ez a Grósz Nagy Imrével kapcsolatban? Nos nem kisebbel, mint azzal, hogy Nagy Imre fiatalabb éveiben, szovjetoroszországi emigráns korában, szovjet állampolgárként a GPU-nak dolgozott, besúgói és provokátori "munkakörben*, aminek eredményeképp a szovjet titkosrendőrség sokakat letartóztatott, börtönbe záratott, sőt ki is végeztetett. Ami már főbenjáró bűn. Mert politikai botlásokat, köpönyegforgatást, még ki- sebb-nagyobb jellemtelenségeket is meg lehet bocsátani, főleg, ha az illető későbbi cselekedeteivel jóvátette előbbi botlásait, de ha embereknek tudatosan kárt okozott, arra nehezen lehet találni bármilyen mentséget. Ha hamis vádakkal valaki börtönbe kerül és éveket szenved, bizonyára sohasem fogja megbocsátani be- árulójának, hogy ilyen sorsra juttatta. A kárvallott biztos így fog gondolkozni, mert rajta csattant az ostor s ehhez joga van. A külvilág, a társadalom azonban még ezt is elnézheti, ha a vétkes később úgy viselkedik, hogy feled3.oldal teti múltbéli vétkeit. Ellenben az emberélet elvételére nincs és nem is lehet soha semmiféle mentség. Aki ilyenbe keveredett, maga is gyilkossá vált, legalábbis a gyilkosok cinkosává. Ha ezt követően egész életén át vezekel, nevéről akkor sem tudja lemosni a vérvádat. "Nagy Imre - mondotta Grósz Károly 1989 szeptemberében elhangzott, de csak idén nyáron nyilvánosságra hozott beszédében - 1920- ban az V. hadsereg CSK-részlegében (ez nyilván a hírhedt Csekát jelenti) teljesített szolgálatot. 1921/22-ben a szovjet belügyi népbiztosság, az NKVD kötelékében, majd a Vörös Hadsereg hírszerző csoportfőnökségén szolgált." Később ezt mondta Grósz: "...Nagy Imre 1930/91 között, a háború kezdetéig az OGPU (GPU) Sz-122. számú ügynökeként, majd a belügyi népbiztosság titkos munkatársaként működött. Az Állambiztonsági Bizottság irattárában 360-993 sorszámmal nyilvántartott anyagokat a szovjet fél másolatban átadta." Ezek között volt Nagy Imre 1933. január 17-én írott saját kezű levele, melyben ez áll: "Kötelezem magam, hogy az OGPU-tól kapott megbízatásokat teljesítem s azokat titokban tartom. A titkok megsértése esetén az OGPU bizottsága előtt felelek tetteimért. Jelentéseimet Vologya névvel írom alá. Vlagyimir Joszifovics Nagy." Grósz a továbbiakban még ezeket mondta: "Az állambiztonsági szervek ezt követően ügynöküket magyar és más országok emigránsai körében információgyűjtésre használták. Munkáját nagyra értékelték. Egy jellemzés "kezdeményező ügynöknek" nevezi. 1938-ban az NKVD egyik vezető munkatársa így ír: "Vologya mindig értékes anyagokat adott a magyar politikai emigrációhoz tartozó személyek szovjetellenes tevékenységéről." Nagy Imre saját kezűleg írt önéletrajzában maga is minősítette tevékenységét: "Hosszú ideje odaadóan együttműködök az NKVD-vel a népellenesség minden fajtájának megsemmisítéséért vívott harcban." A dokumentumokból megállapítható, hogy Nagy Imre jelentéseinek alapján több magyar, német és más nemzetiségű kommunistát Ítéltek el szovjetellenes, terrorista, ellenforradalmi, trockista tevékenységért. Ezek voltak a sztálini tisztogatások, a véget nem érő tömeggyilkosságok évei. Vessünk egy pillantást a listára, amit Grósz Károly felolvasott azokról, akik Nagy Imre révén kerültek a sztálini titkosrendőr ség kezére, a börtönbe vagy éppen az akasztófára. "Merlukov belügyi népbiztoshelyettes 1991-ben a következőket jelentette Malenkovnak: Vologya, született 1896-ban Kaposvárott, magyar, a Szovjetunió állampolgára, 1918-tól a bolsevik párt Amerikai Magyar Értesítő
