Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-07-01 / 7-8. szám
1990.jul.-aug. tendenciózusan terjesztett vád ellen tiltakozik* hogy Magyarország volt Hitler utolsó csatlósa. Ezt a szlogant persze felkapták ellenségeink és teli szájjal terjesztették Nyugaton mindenfelé, hogy "eláztassák" a magyarságot. Ez volt a fő érv a párizsi béketárgyalásoknál is s ezért büntettek bennünket második Trianonnal. Nehéz megértenie Nyugatnak, hogy - mint azt már nemrégiben is bizonygattam ezeken a hasábokon - Magyarország nem Hitlert támogatta, amikor a bolsevizmus ellen harcolt,nem Hitlerme 11 e11 viselt háborút, hanem Sztálin és a bolsevizmus ellen. És utolsó percig ez volt a helyzet: amikor a Vörös Hadsereg 1944 koraőszén betört a történelmi Magyarország földjére és az akkor már előrehaladt fegyverszüneti tárgyalások eredményeképpen Horthy kormányzó meg akarta menteni az országot a további pusztítástól, a népet pedig a háború szenvedéseitől s attól, hogy hazánk földje kilátástalan utóvédharcok színhelye legyen, nagyon nehéz feladatra vállalkozott. Elsősorban azért, mert a tisztikar és az ország egész ifjúsága 25 éven át antibolsevista szellemben nevelkedett és át volt itatva kommunistaellenességgel,amihez hozzájárult az, amit a keleti frontot járt katonák láttak és amiből a valóságban is megismerték a szovjet paradicsom nyomorát, a kommunizmus hazugságait. De hozzájárult az is, hogy a Vörös Hadsereg csapatai már a Kárpátokon belül harcoltak, és egyre jöttek a hírek a kegyetlenkedésekről, a rablásokról, fosztogatásokról, a nők megbecstelenítéséről, amik elkeseredést szültek és a további ellenállásra sarkallták a katonákat. És attól eltekintve, hogy a honvédség tisztikarának nyilasérzelmú és németbarát tagjai miatt gyakorlatilag szinte megoldhatatlan volt az átállás, lelkileg is nehéz volt áthangolni egy egész hadsereget máról holnapra szovjetellenességből szovjetbarátságba. Hiába törekedtek a tisztikar politikusán gondolkozó vezetői a háborúból való kiválásra, ha a lélektani előkészítés más irányú volt és ők maguk is csak ímmel-ámmal fogadták el tárgyalópartnerül a Szovjetuniót, minekutána a nyugati szövetségesek kereken elutasítottak minden közeledést és fegyverszüneti tapogatózást. * A világ szüntelenül alakul, változik. Csak a mi életünkben óriási változásoknak lehettünk tanúi és a közvélemény ítélete néha évek alatt ellenkezőjére fordul. Legjobb példa erre a mi közép-európai térségünkben történt átalakulás: ami 4-5 évvel ezelőtt még cáfolhatatlan igazságnak tűnt a széles tömegek előtt és minden kritika fölött állt, arról mára kiderült, hogy csalás, szemfényvesztés, hazugság volt. Akik 3■oldal tegnap még börtöntöltelékek voltak és a hatalom kénye-kedvére kiszolgáltatva tengették életüket, ma már miniszterek vagy éppen a köz- társasági elnöki székben ülnek... A háború alatt és egy darabig még utána is a roosevelti politika vaksága miatt Sztálin gáncsnélküli lovagként szerepelt a nyugati közvélemény előtt és még a mindig antikommunista Churchill is hajlandó volt félretenni előítéleteit. (Aminél súlyosbító körülmény, hogy Churchill ismerte Sztálin bűneit és tudta, hogy egy tömeggyilkossal parolázik - mégis megtette...) Aztán ahogy összeomlott a náci Németország és megszűnt a hitleri fenyegetés, úgy kezdett egyre inkább ráébredni a szabad emberiség, hogy Sztálin még a kefebajszú piktornál is nagyobb gazember volt és két-háromszor több millió ártatlan ember vére tapad a kezeihez. Ekkor kezdte Nyugat módosítani a Sztálinról és a kommunizmusról addig alkotott képet, aminek következtében azokra is más szemmel kezdett nézni, akik ez ellen a hóhér ellen harcoltak. Addig ezek eleve a "fasiszta* kategóriába soroltattak és idő kellett ahhoz, hogy Nyugat ráébredjen: aki kommunistaellenes (és a háború alatt Sztálinnal szemben állt), még nem feltétlenül fasiszta, de nem is náci vagy Hitler-ra- jongó. És ennek nyomán kezdték a történészek átértékelni a második világháború ideológiai frontjairól addig dogmákként elfogadott kategóriákat. Csodálom, hogy ezt a tendenciát Gosztonyi Péter még nem vette észre és még mindig ugyanabból a szemszögből ítéli meg a háborús szereplésünket - "Káin-bélyeg" -, mint azelőtt, amikor még kommunista terminológiák szerint kellett gondolkoznia. (Zárójelben közbevetőleg: hogy Sztálinnal szemben Hitler és a náci Németország háborús szereplésének megítélése 45 óv alatt egy jottányit sem változott és az ószövetségi gyűlölködés hangja ma is hajszálnyira ugyanaz, mint volt a negyvenes években, annak egyszerűen az az oka, hogy a Führernek van egy megbocsáthatatlan vétke: hozzányúlt a zsidókhoz. S ezzel maga ellen hangolta azt a nemzetközi zsidóságot, amely tudvalévőleg minden eszközzel rendelkezik, ami a közvélemény befolyásolásához szükséges. Az újságok, a rádiók, a televíziók hangja soha nem fog változni Hitlerrel szemben, még akkor sem, ha Sztálinnal kapcsolatban minden értelmes lény egyetért abban, hogy az emberiségnek tett szolgálatot, aki szembeszállt a vörös cárral és el akarta őt pusztítani. Ám Sztálinra se lehet rámondani, hogy filoszemita volt, sőt? Esze ágában se volt "felszabadítani* a zsidókat, amikor hordáival rátört Európára. A fronton elfogott zsidó munkaszolgálatosokat > Amerikai Magyar Értesítő'
