Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-01-01 / 1. szám
2. oldal / Amerikai Magyar Értesítő 1990. január HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U S A. Telefon: 1301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György, Stolmár G. Ilona Évi előfizetése díj: 14 US dollár Nyujgdíjból élőknek: 12 US dollár Külföldre: 16 US dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A szükséges javítás jogát fenntartjuk. többeket akasztófára juttató bíró bántatlanul él állami luxuslakásban és vígan nyilatkozgat (védve igazát), vagy csodálkozhat-e valaki azon, hogy (nevezzük nevükön a fickókat!) Gyurkó László, a szervilizmusban felülmúlhatatlan Kádár-életrajz Írója fölényesen kritizálja mások múltbéli botlásait, de - maradjunk a tárgynál! - azt is el kell fogadnunk, hogy a fenti émelyítő dolgozat hivatalos könyvismertetője és feldlcsérője, Nemeskürty István, hajdani ludovikás tiszt is fölfedezte magában a virtigli ellenzékit, holott évtizedeken át tör- leszkedett a rendszerhez és hajbókolt minden párt korifeusnak. Ismétlem: mindezt megemésztve, az ember gyomra olyan edzetté vált, hogy már semmitől se fordul föl. Most mégis újra éreztem azt a. bizonyos gyomorszáj körüli szorítást, ami a rosszullétet, pontosan - bocsánat! - a hányást meg szokta előzni, amikor elolvastam a Fekete Jánossal készült beszélgetést. S amikor letettem a cikket, arra gondoltam: vajon csoda-e, hogy ide jutott ez a többre hivatott kicsi ország, amikor ilyen emberek vezették és irányították gazdaságát? Ilyen emberek, mint ez a közgazdasági zseninek kikiáltott Fekete János, akiről most egyszerre megtudjuk: annyi beleszólása se volt az ország gazdasági ügyeibe (noha a 18 milliárd dollárt kitevő hitelek felvétele az ő lelkén szárad, ezt még neki se sikerült letagadnia), mint a Nemzeti Bank próbaidős altisztjének, és a hatásköre nem haladta meg egy pénztáros hatáskörét. Fekete úr - aki annak idején szerénységet mímelő mosollyal fogadta a nyugati sajtó által ráaggatott dicsérő jelzőket (“szocialista bankár“, “kommunista pénzügyi zseni“, stb.) és öntudatos nyilatkozataival igyekezett alá is támasztani azokat -, most úgy tesz, mintha ő semmit se tudott volna arról, ami a kulisszák mögött történik és nem is sejtette volna, mire herdálták el az általa felhajtott nyugati milliárdokat: ő csak végezte a dolgát, amivel megbízták és jó tisztviselő módjára szállította a pénzt. A többi ugye, már nem rá tartozott. Úgy tett, mint ama bizonyos három kis majom: nem látott, nem hallott, nem beszélt. Mjnek is? így kényelmesebb volt. Sokat utazhatott államköltségen (Washingtonban annyira otthon volt, hogy már a közlekedési rendőrök is ismerték...) és minek konfrontációt keresni a főnökséggel? Már az álmoskönyv is megírja, hogy az ilyesmi nem jelent jót, esetleg azt eredményezi, hogy lehúzzák a rolót a nyugati kiszállások előtt. És ekkora áldozatot ugyan ki kívánhatott volna tőle?... Szóval Fekete úr - azaz elvtárs, mert saját bevallása szerint 1945-től viselte szíve fölött a piroskönyvecskét - csupán szorgalmas beam- ter volt, semmi más. De meg kell adni: harmadrendű beosztott tisztviselőcske létére elég sok mindent tudott és sok mindenben “benne volt“. Csak éppen nem szólt senkinek arról, amit látott-hallott: magába fojtotta a tudást és hagyta folyni a dolgokat a maguk útján. Elvégre majd csak lesz valahogy alapon. Három évvel ezelőtt pedig - utánam az özönvíz! -, kérte nyugdíjazását s azóta nem éppen egyszobás lakásban élvezi a megérdemelt pihenést és elnökhelyettesi nyugdijából tengeti életét, a békés öregkor napjait. Hogy ő is felelős mindazért, ami az országban az utolsó negyven év alatt történt és nem kis része van abban, hogy a magyar gazdaság a csőd szélén áll, az meg sem fordul a fejében. Aminthogy valószínűleg arra se gondol, hogy mindezért egyszer felelősségre, kérdőre is vonhatják. (Lám, a keletnémetek évekkel lemaradva csak most rugaszkodtak neki a reformok útjának, de a társadalom máris felvetette a felelősség kérdését és - a nép követelésére - már vizsgálat folyik az elmúlt évek gazdasági mulasztásainak tisztázása, a korrupciók felderítése és a vétkesek megbüntetése végett. Ez nem boszorkányüldözés, nem bosszúhadjé.rat — amiről az otthoni rossz lelkiismeretű bűnösök a legenyhébb vizsgálat hírére teleslrják a világot, hanem az igazság szolgálata - és enélkül sohase valósulhat meg a konstruktív épltőmun- kához szükséges társadalmi megbékélés a Du- na-Tisza közén. Miért fél a magyar társadalom, de főleg a magyar ellenzék a felelősség- revonás és a méltányos büntetés kérdésének napirendre tűzésétől? Miért bánnak szőrmentén azokkal, akikről mindenki tudja, hogy hozzájárultak az ország gazdasági tönkretételéhez vagy politikai prostituálásához, esetleg emberek sorsának kisiklatásához? Talán - közvetlenül vagy közvetve - az egész ország “érdekelt“ ezekben az ügyekben, a különböző disznóságokban, mert ha ő személy szerint nem is, de érintve van a dologban a sógor, a koma, a szomszéd vagy a
