Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): Tragikomédia A tragikomédia az a műfaji melyen nevetnünk kellene, ha nem lenne annyira tragikus és sírnunk, ha nem lenne annyira komikus. Ahhoz, hogy az olvasó megértse történetem lényegét elengedhetetlen, hogy legyen kellő érzéke annak a paranoid idegfeszültségnek az érzékeléséhez, melyben testileg és lelkileg meggyötört lakossága élt a magyar fővárosban a háború befejezését követő években. A nyugati ember általában csak a náci attrocitásokkal van tisztában, de azokat sem érti meg. Aligha tudja belehelyezni magát abba a teljesen felfordult világba, amely 19*44. októben 15-e után, a magyar önállóság teljes elvesztése után Budapestet uralta. Ennek a beteges apátiának forrása az volt, hogy a magyar nép nem mutatott különösebb lelkesedést az iránt, hogy Hitler dűledező birodalmának romjai alá temetkezzen, de ugyanakkor az iránt sem, hogy üdvrivalgással siessen újabb rabtartóinak, Sztálin hódító Vörös Hadseregének karjaiba. Voltak kis számmal, akiket elkötelezettségük az egyik vagy másik szélsőséghez kötött, de a nép nagy többsége a swasztika és sarló-kalapács közötti választás közömbös várakozásában vegetált. Ezt a "csöbörből vödörbe* állapotot semmi nem szimbolizálta jobban, mint hogy a Gestapo hírhedt főhadiszállását, a rettegett Andrássy út 60-at a felszabadítók hasonló szervezete, a KGB és leányvállalata, a magyar ÁVO szőrös- től-bőröstől, kínzókamrástól, börtönöstől, de még sok esetben rabostól és pribékestől átvette. Mondanom sem kell, hogy ezzel az Andrássy út 60. hírneve még rettenetesebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges. A kor ezen érzelmi feszültsége szülte meg a jellemző kifejezést, a "csengőfrászt". Ilyen szavakat nem lehet lefordítani. Ilyeneket csak érezni lehet. Ha ugyanis éjjel - mert mindig csak éjjel jöttek - a csengő élesen felvisított egy bérház kapujában, akkor minden lakó még a szívdobbanását is visszaf oly tva leste: "Kit visznek el?" Ez volt a népbírósági tárgyalások és kirakatperek korszaka, mely nem különbözött az úgynevezett "Kangaroo court"-ok igazságszolgáltatásától? Ezt a paranoid állapotot még fokozta a lakáshiány, mely sok esetben a szomszédok egymást kölcsönösen feljelentő vádaskodásához vezetett. Növelték még az ingerlékenységet a rossz közellátási és még rosszabb közlekedési viszonyok. Ezek sorbanállásokra, könyöklésekre, tolakodásokra kényszerítették az embereket. Ebből L4-. oldal 1989. április alakult ki azután a társadalmi ősállapot, a "mindenki háborúja mindenki ellen". A szovjet megszállók jelenléte sem volt kimondottan megnyugtató hatású. Azok a szovjet polgárok, akikben a szocialista nevelés ellenére is éltek még kapitalista csökevények a nyugati zónákból behozott fekete áruk eladásával és a még jövedelmezőbb embercsempészéssel aknázták ki az egyéni meggazdagodás bűnös lehetőségeit. Egy ilyen egyéniség volt a Pálffy laktanyában állomásozó gazdászati csoport parancsnoka: Fjodor Petrovics Milenko százados. Parancsnoksági alá. tartozott egy szá.zad kiska— tona és tizenkét vadonat új Studabaker. A ponyvával letaka.rt hatalmas járművek csak az amerikai ipar fejlettségét bizonyították. A felsőbb parancsnokság ismerve Milenko vállalkozó szellemét, azzal a külön feladattal bízta meg, hogy az akkor még megszállott és zónákra osztott Bécsből az egységesen és mindmáig ideiglenesen megszállott Budapestre "bizonyos értékeket" számukra leszállítson. Ehhez természetesen különleges menetlevél is járult, amely Milenkót kivételezte minden feltartóztatás vagy átvizsgálás alól. Mivel pedig már említettem, hogy Milenko nem volt buta ember, azonnal átlátta az ebben rejlő lehetőséget... ...Élt ebben a felfordult világban - melyben a békére háburúval készült és az önkéntes békekölcsönöket kötelezően behajtotta, a legfőbb értéket, az embert börtönökben őrizte és az egypártrendszert demokráciának nevezte - két hasonló korú házaspár. Laktak pedig mindketten a Török utca 9. hatemeletes és a háborútól megrongált bérházában, közvetlen a Pálffy laktanya szomszédságában. A tragédia elemeihez tartozik, hogy hősei ellentétes világnézetükben hordozzák tragédiájukat. Ebben az esetben a szegény Halászék voltak a szenvedő alanyai a helyzetnek. Halászék a harmadik emeleten élték örök rettegésben életüket, mely akkor Budapest lakosságának általános életformája volt. A nap, mint nap minden irányból feléjük áradó propaganda meg is győzte Halász Árpád volt angol- és úri szabót, hogy urakat és idegeneket kiszolgáló mesterségével valóban a népet árulta el. Teljes beletörődéssel fogadta el, hogy hivatalos helyeken csak mint parazitát, népnyúzót, burzsujt, kizsákmányolót titulálták. Ehhez még hozzájárult a rettegés a háromszobás összkomfortos lakásukért, mely azzal az előnnyel rendelkezett, hogy ez volt a legfelső emelet, ahol a csökkent víznyomású vezeték még működött, ö is és felesége is tisztában voltak azzal, hogy elég egy suttogó feljelentés és a "burzsuj lakását" minden további nélkül egy "megbízható dolgozó* kapja meg. Amerikai Magyar Értesítő
