Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1989-03-01 / 3. szám

1989. március Amerikai Magyar Értesítő 15.oldal STIRLING GYÖRGY: Maradandó lábnyomok- (Könyvismertetés) ­"Nem kis nemzet a magyar, ha nyaktól fölfelé mérjük" olvasom a kezemben tar­tott kötet mottóját és elgondolkodom en­nek igazságán. Mert valóban; ahhoz ké­pest, hogy mindössze tizenötmillióan va­gyunk a földgolyón, nehéz olyan helyet találni az öt kontinensen, ahol ne ta­lálkozhatna az ember messzire sodródott honfitárssal, anyanyaivünkön beszélő földivel. Ez a megáilapitásom persze nem látszik rimelni a mottó csattanójá­ra, hogy tudniillik nem a létszámunkat kell nézni, hanem az eredményeket, ame­lyek magyarok nevéhez fűződnek szerte a világban és értékeket, amelyekkel mi ti­zenötmillióan - szerény létszámunkat messze meghaladó mértékben - gazdagí­tottuk az emberiséget. Ezért van az, hogy akárhová vetődünk a glóbuson, ma­gyarokról hallunk. Mert ezek a "szét­szórtságban" élő magyarok nem elveszett, elkallódott, az idegen környezetben fel­szívódott emberek, hanem akárhová vetette is őket a sors szeszélye, mindenütt ki- verekedték a maguk helyét a nap alatt és nem hoztak szégyent arra a kis hazá­ra, ahonnét jöttek. Ezért muszáj ' észre­venni őket, hogy azután jóleső érzéssel konstatáljuk; lám, nincs olyan zuga a világnak, ahol ne lehetne magyarokba botlani, olyan magyarokba, akik vitték valamire, legtöbbször lekörözve a hely­ben felnőtt, a helyi szokásokat ismerő és az ottani nyelvet születésétől kezdve beszélő "bennszülötteket" is. Mert ugye nem vagyunk kis nemzet, ha nyaktól föl­felé nézzük... Ebből következik, hogy minden magyar élete külföldön egy-egy külön regény, hálás téma Íróknak, újságíróknak. (Habár az utolsó félévszázadban az otthoniak élete is bővelkedett kalandokban, ame­lyeket megírni szép feladat lesz, ha akad majd rá vállalkozó.) A Magyar Láb­nyomok írója, Sziklay Andor - mert az ő munkáját lapozgatom most éppen - szé­lesebb horizonton tekint szét s bár né­melyik írásában elkalandozik az "óhaza" tájaira is (amerre az ő bölcsője is rin­gott), legtöbbnyire Amerikában és a vi­lág egyéb részein kutatja a magyar emlé­keket, a magyarok lábnyomait. Már a kö­tet cime is telitalálat; lábnyomokat említ a szerző, amelyeket hol itt, hol ott fedez föl, noha némelyiket már csak­nem belepte a feledés pora. Sziklay An­dor példás szorgalommal és az ügy irán­ti szeretettel böngészi a könyvtárakat, kutat a diplomáciai iratok polcain, gyűjti és rendszerezi saját emlékeit, hosszú diplomáciai szolgálata és a má­sodik világháború évei alatt átélt élmé­nyeit felhasználva állítja össze a moza­ikkockákat , amelyekből kibontakozik a szinpompás, gazdag kép a magyarokról, akik mindenütt otthagyták a lábnyomu­kat...Ezek a lábnyomok behálózzák szinte az egész földet és beszélnek érdekes életekről, hányatott sorsokról, de mind­egyik történetnek van egy közös vonása, magyar értékeket őriz, olyan magyarvo- natkozásu emlékeket, amelyeket ha a mi generációnk nem jegyez föl, menthetet­lenül elvesznek a jövő, az utánunk kö­vetkezők számára. Lapozgatom a 350 oldalas kötetet és nézem a fejezetcímeket; A Gellért szál­ló titka, Szent István New Hampshire- ben.^Az igazi Lady Emma, Lincoln magyar­ja, Ősmagyar az aranydollár mögött, Vám­pír a külügyben. Egyik izgalmasabbnak ígérkezik a másiknál, nehéz eldönteni az embernek, melyiket üsse föl előbb. Mert ezt a könyvet nem úgy kell olvasni, hogy elindulunk az első oldaltól és lap­ról lapra megyünk végig a történetek so­rán, hanem - én legalábbis igy csinál­tam - tallózni kell a fejezetek között; aminek a cime leginkább megragadta a fantáziámat, azt vettem előre, aztán hol itt, hol ott kezdtem egy újabb tör­ténetet. És egyetlen esetben se csalód­tam* mindig érdekes és fordulatos volt a cselekmény, gyakran tanulságos és nem egyszer nevetésre késztető. A szerzőnek különleges adottsága van arra, hogy a legkomolyabb kérdésekről is csevegő, közvetlen modorban értekezzék és úgy "adja el" mondanivalóját, hogy szórakoz­tatva tanuljunk tőle. Ahogy Szathmáry Lajos, az Írónak és szakácsnak egyaránt kiváló chicagói honfitársunk (egy követ­kező kötetnyi "lábnyomok"-ba kívánkozó életút "gazdája") írja a kötet fülszöve­gében; "Mintha szemben ülnék a szerző­vel, jó vacsora után, párolgó kávé mel­lett. Úgy érzem,nekem mesél. Ez a titka, így állít ’ércnél maradandóbb’ emlékmű­vet azoknak, akiknek lábnyomait feltár­va történelmet ir, mint amerikai-magyar krónikás." Szédítő az az ismeretanyag, amiből a szerző merit és amiben oly otthonosan mozog, mint mondjuk egy sakknagymester a hatvannégy fekete-fehér kocka világá­ban. Különös adottság számára a kétnyel­vűség és a kettős kultúra birtoklása. Magyarországon született, ott járta ki iskoláit, aztán még jóval a második vi­lágháború kitörése előtt az Egyesült Ál­lamokba került, ahol először a magyar­amerikai sajtóban dolgozott, mint újság­író, majd az amerikai diplomácia szolgá­latába állt. Itt abban a szerencsés helyzetben volt, hogy fontos és érdekes emberek tucatjaival jutott kapcsolatba

Next

/
Thumbnails
Contents