Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
1989. március Amerikai Magyar Értesítő 15.oldal STIRLING GYÖRGY: Maradandó lábnyomok- (Könyvismertetés) "Nem kis nemzet a magyar, ha nyaktól fölfelé mérjük" olvasom a kezemben tartott kötet mottóját és elgondolkodom ennek igazságán. Mert valóban; ahhoz képest, hogy mindössze tizenötmillióan vagyunk a földgolyón, nehéz olyan helyet találni az öt kontinensen, ahol ne találkozhatna az ember messzire sodródott honfitárssal, anyanyaivünkön beszélő földivel. Ez a megáilapitásom persze nem látszik rimelni a mottó csattanójára, hogy tudniillik nem a létszámunkat kell nézni, hanem az eredményeket, amelyek magyarok nevéhez fűződnek szerte a világban és értékeket, amelyekkel mi tizenötmillióan - szerény létszámunkat messze meghaladó mértékben - gazdagítottuk az emberiséget. Ezért van az, hogy akárhová vetődünk a glóbuson, magyarokról hallunk. Mert ezek a "szétszórtságban" élő magyarok nem elveszett, elkallódott, az idegen környezetben felszívódott emberek, hanem akárhová vetette is őket a sors szeszélye, mindenütt ki- verekedték a maguk helyét a nap alatt és nem hoztak szégyent arra a kis hazára, ahonnét jöttek. Ezért muszáj ' észrevenni őket, hogy azután jóleső érzéssel konstatáljuk; lám, nincs olyan zuga a világnak, ahol ne lehetne magyarokba botlani, olyan magyarokba, akik vitték valamire, legtöbbször lekörözve a helyben felnőtt, a helyi szokásokat ismerő és az ottani nyelvet születésétől kezdve beszélő "bennszülötteket" is. Mert ugye nem vagyunk kis nemzet, ha nyaktól fölfelé nézzük... Ebből következik, hogy minden magyar élete külföldön egy-egy külön regény, hálás téma Íróknak, újságíróknak. (Habár az utolsó félévszázadban az otthoniak élete is bővelkedett kalandokban, amelyeket megírni szép feladat lesz, ha akad majd rá vállalkozó.) A Magyar Lábnyomok írója, Sziklay Andor - mert az ő munkáját lapozgatom most éppen - szélesebb horizonton tekint szét s bár némelyik írásában elkalandozik az "óhaza" tájaira is (amerre az ő bölcsője is ringott), legtöbbnyire Amerikában és a világ egyéb részein kutatja a magyar emlékeket, a magyarok lábnyomait. Már a kötet cime is telitalálat; lábnyomokat említ a szerző, amelyeket hol itt, hol ott fedez föl, noha némelyiket már csaknem belepte a feledés pora. Sziklay Andor példás szorgalommal és az ügy iránti szeretettel böngészi a könyvtárakat, kutat a diplomáciai iratok polcain, gyűjti és rendszerezi saját emlékeit, hosszú diplomáciai szolgálata és a második világháború évei alatt átélt élményeit felhasználva állítja össze a mozaikkockákat , amelyekből kibontakozik a szinpompás, gazdag kép a magyarokról, akik mindenütt otthagyták a lábnyomukat...Ezek a lábnyomok behálózzák szinte az egész földet és beszélnek érdekes életekről, hányatott sorsokról, de mindegyik történetnek van egy közös vonása, magyar értékeket őriz, olyan magyarvo- natkozásu emlékeket, amelyeket ha a mi generációnk nem jegyez föl, menthetetlenül elvesznek a jövő, az utánunk következők számára. Lapozgatom a 350 oldalas kötetet és nézem a fejezetcímeket; A Gellért szálló titka, Szent István New Hampshire- ben.^Az igazi Lady Emma, Lincoln magyarja, Ősmagyar az aranydollár mögött, Vámpír a külügyben. Egyik izgalmasabbnak ígérkezik a másiknál, nehéz eldönteni az embernek, melyiket üsse föl előbb. Mert ezt a könyvet nem úgy kell olvasni, hogy elindulunk az első oldaltól és lapról lapra megyünk végig a történetek során, hanem - én legalábbis igy csináltam - tallózni kell a fejezetek között; aminek a cime leginkább megragadta a fantáziámat, azt vettem előre, aztán hol itt, hol ott kezdtem egy újabb történetet. És egyetlen esetben se csalódtam* mindig érdekes és fordulatos volt a cselekmény, gyakran tanulságos és nem egyszer nevetésre késztető. A szerzőnek különleges adottsága van arra, hogy a legkomolyabb kérdésekről is csevegő, közvetlen modorban értekezzék és úgy "adja el" mondanivalóját, hogy szórakoztatva tanuljunk tőle. Ahogy Szathmáry Lajos, az Írónak és szakácsnak egyaránt kiváló chicagói honfitársunk (egy következő kötetnyi "lábnyomok"-ba kívánkozó életút "gazdája") írja a kötet fülszövegében; "Mintha szemben ülnék a szerzővel, jó vacsora után, párolgó kávé mellett. Úgy érzem,nekem mesél. Ez a titka, így állít ’ércnél maradandóbb’ emlékművet azoknak, akiknek lábnyomait feltárva történelmet ir, mint amerikai-magyar krónikás." Szédítő az az ismeretanyag, amiből a szerző merit és amiben oly otthonosan mozog, mint mondjuk egy sakknagymester a hatvannégy fekete-fehér kocka világában. Különös adottság számára a kétnyelvűség és a kettős kultúra birtoklása. Magyarországon született, ott járta ki iskoláit, aztán még jóval a második világháború kitörése előtt az Egyesült Államokba került, ahol először a magyaramerikai sajtóban dolgozott, mint újságíró, majd az amerikai diplomácia szolgálatába állt. Itt abban a szerencsés helyzetben volt, hogy fontos és érdekes emberek tucatjaival jutott kapcsolatba
