Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
/ Amerikai Magyar Értesítő 1989- március .oldal Szovjetuniónak és a keleti szocialista országoknak a kötetlen hitelek folyósítását felfüggeszti. Nagyon helyesen, mert a hitelek fejében az ott élő népesség szabadságát segíthetik elő. A japánokat az ilyen feltételek nem érdeklik, az sem, hogy a hitelekkel a hazai szocializmus haldoklását hosszabbítják meg a lakosság rovására. A japán kormány a döntésnél azt vette figyelembe, hogy hazánk tagja a Világbanknak és első volt a szocialista országok sorában, amelyik gazdasági kapcsolatot létesített Dél-Kore- ával. Ezért a "legnyitottabb gazdaságpolitikának* a magyart tartják. Az is. Hitelből! * A MAGYAR Nemzeti Bank tava.ly 50 millió dollár hitelt vett fel a Világbanktól műszaki fejlesztési programok megvalósítására. Ebből 30 milliót már szétosztottak továbbkölcsönzésként, a fennmaradó 20 millióra még további pályázatokat írtak ki. Az elmúlt évben 8 műszaki fejlesztési javaslatot fogadott el a Világbank. Kikötése, hogy a pénzt csak nyereséges üzleti vállalkozásba fektethetik, amely konvertibilis exportot eredményez. Valahogy így kell hitelt adni, mert különben csak elfolyik a pénz az elvtársak Síva-kezei között! * MÜNCHENBEN 200 millió nyugatnémet márka összegű kötvényhitelt vettek fel január 25-én a Magyar Nemzeti Bank vezetői. A kötvények évi 6 egész 5/8 százalékkal kamatoznak és ellenértékűket hét év múlva kell visszafizetni. Sajnálom a mai magyar fiatalokat. Milyen életük lesz néhány év múlva, amikor ennyi hitel törlesztése lehetetlenné válik és hazájuknak csődöt kell jelentenie, hiszen már ma is csak a legnagyobb áldozatok árán tudják az ediggiek KAMATAIT törleszteni! Mi történik akkor? Elárverezik az országot? * A HÉVÍZI Nagyközségi Tanács tiltak ózó levelet juttatott el a kormányhoz a Hévízi tó ügyében. Nem először. A tó már régóta haldoklik a bauxitbányászat miatt, mert a karsztvizet sokkal nagyobb mennyiségben emelik ki, mint a megengedett, így a tó léte veszélybe került. !. A karsztvízkiemelés már a budai hegyek vízkészleteit is veszélyezteti.) Évek óta a megengedett alatt van a tó percenkénti vízhozama és a gyógyvíz hőfoka is csökkent. "Megengedhetetlennek és felelőtlennek tartjuk azt a halogató magatartást, amelyet ebben az ügyben a döntésre jogosult hatóságok tanúsítanak.... a Hévízi tó sorsa nem a mi ügyünk csupán. A melegvizű gyógytó egész Európában egyedülálló természeti ritkaság, olyan kincsünk, amelynek óvása, védelme minden józanul gondolkodó, az ország jövőjéért felelősséget érző és vállaló honfitársunk kötelessége." - írták a hévíziek. De felelősség és józan gondolkodás nem várható el a kommunista országvezérektől! * BUKARESTBŐL jelenti az MTI: Két Szatmár megyei faluban már nem engedélyeznek újabb építkezéseket. Erről ad hírt a Szatmári Hírlap, amely a "településszervezés és rendezés jegyében" bemutatja Szaniszló korszerű községképének kialakítását. Ehhez a központhoz közigazgatásilag hat falu tartozik. ■k VARSÓBÓL ugyancsak az MTI jelenti, hogy eddig példátlanul nagy terjedelemben jelentetett meg az erdélyi kérdésről írást az egyik katolikus ellenzéki lap. Az "Erdély Európa ügye" című cikkben Wisniewski, kezdő hungarológus szerint "a romániai magyarok a hatvanas években azért tűrték a megkülönböztetéseket, mert bebeszélték nekik, hogy olyen különleges országban élnek, amelyik közeledik a Nyugathoz." Szerinte a Nyugat azért változtatta meg Bukaresttel szembeni álláspontját és lett kritikusabb, mert a zsidó és német kisebbség gyakorlatilag teljesen megszűnt, kivándorolt az országból, így már nem érdekük a "jól képzett és magas nemzeti öntudattal rendelkező állampolgárok vásárlása", mert ilyenek nincsenek Romániában. Wisniewski végül arra a következtetésre jutott, hogy amennyiben nem áll meg a magyar lakosság csökkenése Magyarországon, akkor a következő évszázad közepére, "mint nemzet egyszerűen megszűnik létezni." Sokan és sokszor jósolták már a magyar nemzet pusztulását. Ez a rémkép kísértett a tatár, a török és a szovjet háborús pusztítás után is. Most valóban megint közeli, pedig "béke időket" élünk. De a magyarság még mindig él a Kárpát-medencében. "Mária országa nem veszhet el!" - mondta egy kanadai Mindszenty bíborosnak. Ebben bíznunk kell! * AMERIKAI újságírót utasítottak ki Romániából, közli az AFP. A kolozsvári belbiztonsági szervek közölték Klebnikovval, hogy nem találkozhat Tőkés István lelkésszel, a romániai református egyház volt segédpüspökével, majd tudtára adták, hogy hat órán belül el kell hagynia az országot és vissza kell térnie Jugoszláviába. Ellenkező esetben "súlyos kellemetlenségeket" helyeztek kilátásba. Ezt bizonyára szíves-örömest be is tartották volna. Ne avatkozzon senki az ő makulátlan belügyeikbe! Terjessze Lapunkat!