Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
U.oldal feledteti» hogy 6 millió koldússá tették a hazát! Feledteti? A hazai újságok olvasói leveleit nézve sírni szeretnék: "Minden aktív dolgozótól azt várják, hogy segítsen kihúzni az országot ebból a jelenlegi süllyedő állapotból, ahová a hozzá nem értő káderek taszították, akik ma a felelősséget elhárítják maguktól. A kisnyugdíjas miként tudja majd a rezsit fizetni, hogyan tud szűkösen megélni? Ha ereje van, elmegy dolgozni. De így a két összeget összeteszik és megadóztatják. Hol itt az igazság? Akinek az ereje nem engedi, hogy dolgozzon, az nyomorog, mert már a napi tejét sem képes megvenni, hiszen akkor a fűtést meg a villanyszámlát nem tudná fizetni. Felháborított az áremelés, főleg a kenyérfélék és a tejtermékek emelése. ...A tejterméket az öreg kisnyugdíjasok és a kisgyerekes családok nem tudják nélkülözni... Egészséges táplálkozáshoz nagy szükség van a tejfélékre, vitaminokra... A felnőtteknek biztosan jön a zsíroskenyér- korszak. De próbáljon meg valaki is ezzel három műszakban egy öntödében, kemence mellett dolgozni! A jövő betegsége lesz a gyomorfekély a nélkülözéstől és az idegeskedéstől, hajszolt élettől. Ezért a gyógyszereket is fel kellett emelni, hogy ezt se tudja mindenki megvenni. Sebaj! Kevesebb nyugdijat kell majd fizetni, s ezzel is az állam jár jól! Nem beszélve a gyerekek születéséről; meggondolja mindenki, szül- jön-e? Még megérhetjük, hogy a nyugdíjasok, kisjövedelmű, gyesen lévő édesanyák kiülnek koldulni, kalappal kezükben." Ezt a levelet egy kétgyermekes édesanya írta, akinek fizetése 3200 forint! Azon gondolkodom, lehet-e korgó gyomorral ünnepelni. Azon gondolkodom, a mai világban is elég-e a lelkek lángolása egy szabad márciusi ünnephez? Vagy csak egy elkerülhetetlennek látszó robbanáshoz elég? Sok pártképződmény és szervezet működik már otthon jól szétaprózva, egymással is harcban állva. Nincs már Kossuthunk, nincs Szé- chenyink sem. Kiölték az eféléket és különben is ritkán születnek ekkora nagyságok. E>e a történelem ismétli önmagát - tartják az okosok, és most újra "kiegyezésről" beszélnek, írnak otthon. Nem tudom mire vélni, miért lett az eddigi "közmegegyezés* igényéből - az is csak igény volt mindig! - "kiegyezés"? Az elnyomó hatalommal való kiegyezés veszélyes művelet, már az előző sem vált be. Deák, "a haza bölcse" nem hallgatott Kossuthra, pedig figyelmeztette híres Cassandra levelében: "Magad mondád, s helyesen mondád, hogy a I989. március jogot, melyet erőszak elveszen, vissza lehet szerezni, s elveszve csak az van, amiről a nemzet maga lemond. ...Kötelességemnek tartom megtörni hallgatásomat - nem avégett, hogy vitatkozzam, hanem hogy Isten, a Haza s az utókor nevében esde- kelve felszólítsalak: nézz körül magasb állam- férfiúi tekintettel, s fontold meg a maradandó következtetéseket, melyek felé vezeted a hazát, melynek élni kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak - a Hazát, melyben nemcsak a jelen röppenő percét, de a változhatatlan múltat s a közelgő jövőt is szeretnünk kell. Ne vidd azon pontra a nemzetet, melyből többé a jövőnek nem lehet mestere! ...Tudom, hogy a Cassandrák szerepe hálátlan szerep. De Te fontold meg, hogy Cassand- rának igaza volt!" U867. május 22-1 Igaza volt, a kiegyezés végső eredménye: a körülálló vércsék, héják szét tépték, szétmarcangolták hazánkat, a történelmi Magyarországot. E>e valamilyen csoda folytán a szive megmaradt, és ha búsan-betegen is, de dobogott, dobog tovább. Bekövetkezett a megjósolt forradalom is, mert akkor a beteg szív már lábadozott, gyógyulóban volt. Élni akart. Megtörtén is szabadon élni! Az idén seabad március 15-ére ébred hazánk. De ma még csak az ünnep szabad, nem a haza' A szabad hazához talán egy új Kossuth kellene. A szabadságot, a jogot ismét erőszak vette el, de a szív, a nemzet nem mondott le róla, így van még remény! 1848- júliusában Kossuth szállóigévé vált mondása volt: "...leborulok a nemzet nagysága előtt!" Mert akkor ez a nemzet nagy volt, minden tekintetben. És ha ma kérne egy Kossuth? Állíthatjuk-e, hogy ez a még dobogó szív nem áldozna a szabadságra7 Van még remény, mert csak az veszett el, amiről a nemzet maga lemond, de a mi nemzetünk nem mond le a szabadságról soha! S ha koldulásra tartott kalappal is a kézben, de lángoló szívvel áll majd a sok millió magyar az újra szabad márciusi ünnepen. És talán sokan lesznek, akik nemcsak Kossuthra, Petőfire, de a Cassandra levélre is gondolnak ezen a napon, csak erre gondolnak a erőszak hatalmának kiegyezési szándékakor! A hazára, a dobogó szívre, "melynek élnie kellene, midőn a mi csontjaink már rég elporlottak". A "változhatatlan múlt* ünneplésekor nem a röppenő jelenre, hanem a jövő szeretetére, mert: "Még jőni kell, még jőni fog Egy jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez Száz ezrek' ajakán." Amerikai Magyar Értesítő /
