Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
1989* március 3.oldal Amerikai Magyar Értesítő Talán ettől as időtől kezd ve szaporodtak meg a március 15-i tiltott ünneplések. Ettől az időtől kezdve ezen. a napon mindig megteltek a rendőrségi fogdák főleg fiatalokkal. Mi a Nemzeti Múzeum közelében laktunk, így láthattuk a készültséget: egyenruhás alakok és civilek hada, mellükön kidomborodó kabátjuk alatt fegyver és rádió. Már 14-én reggel ellepték a környéket, elfoglalták helyüket, egymástól két méterre, sorban a Múzeummal szemközti Posta előtt és körül az utcákban. Mindenre éberen figyeltek. Ilyenkor nem mentünk postára sem. Mintha gondolatainkat féltenénk a hatalom őreitől! A magyar társadalom akkoriban már kerülte a szürke egyenruhát. Félt a rendőröktől, mintha minden ember lelkiismerete rossz lenne, mintha mind bűnözők lennénk és félnünk kellene. Miért féltünk? (Miért félek, még az amerikai rendőrtől is? Soha nem bűnöztem! Belénkivódott a félelem, mint a páclé a nyers fába, ha elég sokáig benne tartják a fát, elválaszthatatlan részéve válik. A tudattól, hogy bármikor bármit tehetnek velünk és ezt nem is titkolták soha.) Talán, mert a mi házunk is, sok másikkal együtt * csipkés* volt még az 56-os belövésektől? Naponta emlékeznünk kellett... A terrorra! 1970-ben - akkor már első gyermekemet vártam - szemben ülő kolléganőm nem jött dolgozni március 16-án. Aztán 17-én sem. Anyja sem tudott róla. 18-án megjelent, kék-zöld foltokkal, még alig gyógyuló sebekkel. A Múzeumnál ünnepelt 6 is. Hivatalos pártünnepségnek indult az egész, de utána igazi ünneplés következett. Olyan, ami szabadságot követelt és nem azt mondta: ez már szabadság. Többszáz fiatalt és idősebbet vittek el a rendőrök, akik már ott a helyszínen elkezdték a verést, amit az őrszobákon folytattak. Két nap múlva, amikor úgy gondolták, már eléggé kiverték mindenkiből a szabadságvágyat, aláíratták a nyilatkozatokat, hogy ott bent senkinek nem esett bántódása... Tavaly már több, mint 10 ezren vonultak fel, bántódásuk AKKOR nem esett. Sok-sok év alatt egyre többen lettek. Ekkora tömeghez már jobb nem nyúlni! Végülis '56 árnya mindenkit kísért. De tanultak az elvtársak, ha lassan is. Tudják, hogy az elnyomott ünnep egyre több magyar lelkében lángol, a bevésést ők tették egyre mélyebbé. Reakció az elnyomásra. Talán éppen ezért, az idei ünnep sok év után ismét piros betűs lesz hazánkban. Győzött a népakarat? Még nem. Az csak akkor győz, ha októben 23-a is piros betűs lesz, mert a két forradalom elválaszthatatlan, értékük egyenlő. Az adott korban, a maga korában mindkettő páratlan, mindkettőt az orosz verte le, az utánuk következő hóhérmunka is egyforma... Milyen lesz az idei ünnep? Nem tudom. Talán csendes, mert mindenki fél a robbanástól. Talán örömmámorban úszik majd az ország, mert ez a munkaszüneti nap az első konc, amit föntről odalöktek neki. Telefonon kérdeztem meg, melyik ünnepet veszik el helyette, mert az eredeti terv az volt. Még nem tudni, talán egyiket sem, talán november 7-ét. Ezt nem hiszem, mert akkor dupla ünnepe lenne hazánknak. Leninért cserélni Kossuth Lajost?! De valamelyiket el kell venni, mert a kommunista gazdaság csődje nem visel el egy plusz nap munkakiesést. Minden forint számit az államkasszában1 Fegyverre sok kell! Most örülni kellene az újra szabad március 15-ének, de nem tudok. Nem tudok, mert azt sem értettem, miért volt éveken át tilos. Ma már pesze, értem. Minden tilos lett, ami nemzeti történelmünkr e, nemzeti hagyományainkra emlékeztetett. Minden, mert a kommunizmus nem magyar. Mégcsak nem is nemzeti. A kommunizmus bizonyítottan faji eredetű. Hogyan is lett volna helye benne a magyar kereszténységnek, Kossuthnak, Petőfinek?! Az első föntről dobott koncot követte a nagyobb darab is: az egyesületi törvény, amely lehetővé tette a pártalapítást is. Koalícióról beszélnek ismét. És mintha föntről támogatnák, hogy minél több párt alakuljon. *Oszd meg és uralkodj!* Minél több, annál jobb, hiszen csak "egységben az erő*. Azon gondolkodom, kik lehetnének a Kisgazda Párt tagjai? A tsz-ek? Persze, azok nagygazdák, hatalmasságok inkább. És ki lesz, aki elfelejti nekik a Rákosi-fé- le koalíciót? És ki lesz tagja a Parasztpártnak? A magyar paraszt meghalt. Megölték. *Urbanizálták* az elvtársak, proletárrá degradálták a magyar népművészet megálmodóját/megalkotóját. Elvették földjét, ekéjét, lovát, panelházba kényszerí- tették, gyerekét meg városi iskolába. Halottakat semmilyen pártba nem lehet beléptetni’ Kommunista párt az sok van már. Döbbenten olvasom, milyen sok taggal! A Münnich Ferenc Társaság - mint névválasztásuk mutatja, régi sztálinisták - már 6000 tagot számlál, és szocializmust akarnak. Igazit, ahogyan ők látják az “igazit*! Olyat, amilyen már volt Sztálin-Ráko- si-Kádár idejében. Hatezer tag! Hozzáadva a 800 ezer MSZMP tagot, hozzáadva a Munkásőrséget és annak baráti köreit és a három féle rendőrséget... Szabad március 15.? "Cirkuszt és kenyeret a népnek!" Milyen régen tudják már? A cirkusz most nagyon fontos, mert a kenyér egyre kevesebb, egyre kisebb. A cirkusz most mindent pótolhat! Talán azt is el-
