Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
2.oldal $ Amerikai Magyar Értesítő 1989. március HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon: (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József Főmunkatárs: Stirling György, Stolmár G. Ilona Évi előfizetése díj: 14 US doilár Nyujgdíjból élőknek: 12 US dollár Külföldre: 16 US dollár A lapban megjelent írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét. Azokért minden esetben szerzőik felelősek. ÉVFORDULÓRA Nem Ízléses dolog, ha valaki sa- f játmagát ünnepli vagy ünnepelteti jj azzal, hogy elujságolja: most van a ' születésnap ja. Nem is ünneplési szán- | dékkal szentelünk most néhány pilla- | natot egy évfordulónak, hanem azért, 2 hogy elmerengjünk:milyen gyorsan múlik az idő, hogyan repülnek az évek! j Huszonöt esztendővel ezelőtt indult útjára az Amerikai Magyar Értesítő, akkor még Baltimore-i Értesitő cim- I mel; negyedszázada szolgálja a magyar ügyet és tájékoztatja olvasóit mindazokról az eseményekről, amelyek " az emigráció érdeklődésére számíthatnak. Az egy-két oldalas egyesüle- 1 ti közlönyből az évek folyamán las- | san alakult ki a jelenlegi Értesitő j mai formája, a 2l\— 28 oldalas újság, | amelyet minden hónapban várnak az | előfizetők. Hűséges előfizetőink, | akik nélkül soha nem értük volna meg ezt az évfordulót. Nem volt könnyű ez a 25 év* sok gond szegélyezte az I utat, amit idáig megtettünk, de úrrá = tudtunk lenni a nehézségeken. Hála a I Mindenhatónak, mindig megoldódtak a ! problémák* a munkatársakra a legne- jj hezebb helyzetekben is számithat- | tunk, az olvasók, az előfizetők pe- jj dig soha nem hagyták cserben a lapot. | Ezt az évfordulót használjuk fel ar- 2 ra,hogy köszönetét mondjunk hűségük- I ért, áldozat osságukért és támogatásukért. Huszonöt év áll mögöttünk, nem mindennapos szám az emigrációs újságok történetében: mérföldkő, a- melynél egy percre meg kell állnunk | és visszatekintve az útra, amit magunk mögött hagytunk, erőt kell gyüj- | teni az előttünk álló feladatokhoz, j Arra törekszünk hogy még sok sikeres I esztendőt ünnepelhessünk együtt és | évről évre jobb, tartalmasabb lapot | adhassunk olvasóink kezébe, a Jóisten segítségét! STOLMÁR G. ILONA: Koldusok márciusa 1848. március 15. - történelmünk legdicsőségesebb napja. Arany betűkkel lángol át majd' másfél évszázad távolából. Nem emlékszem pontosan, mikor vált "hétköznappá** a kommunista Magyarországon. Az iskolában talán mindig is ünnep lehetett. Ott meghagyták? Egy szép tavaszi ünnepre emlékszem, kisiskolád voltam, Sötétkék rakott szoknyácskában, fehér zokniban és fehér blúzban vonultunk végig a fa un a sportpályára ünnepelni. Ez az emlék olyan éles, hogy ma is lépek a sorban, büszkén, látom magamat és társaimat. Nem úttörő vagy kisdobos blúz volt rajtam, mert azt anyám nekem soha nem vett. Nem vette tudomásul a "kötelezőt"! így tiltakozott a szíve ellen való miatt, rajtam tiltakozott. (Sokszor gondolok arra, mi lett volna, ha többen tiltakoznak így. így is. Ha minden anya tiltakozott volna? Ha többen nem engedték volna gyermekük nyakába kötni a piros vagy kék rongyot!) Szép, meleg tavasz volt, ragyogó napsütés és a keményített fehér blúzok frissen vasalt illata. Felnőtt fejjel is mindig erre a márciusi napra gondoltam vissza, amikor a márciusok már egyre zordabbak lettek. Évek múlva már mindig kabátben mentem dolgozni március 15-én. Még egy emlékem van, talán 1968-ból. A sógornőm gimnazista volt, és a Petőfisek névadójukhoz méltó ünnepet akartak, de akkor már nem volt szabad ilyesmire gondolni, akkor már tilos volt az aranyban lángoló, lelkekbe égetett dátumot ünnepelni, ök a E>ózsa szoborhoz akartak vonulni és onnan a Petőfi szoborhoz. Anyósom aggódott, érezte, hogy baj lesz. Tiltakozott, kiabált, sírt: nem engedi el lányát! Március 15-ére a sógornőm beteg lett. Magas lázzal ágyban kellett maradnia. Délután átmentünk, mert akkor már mindenki érezte, hogy valami van a levegőben. Néhány osztálytársa jött megnézni, beszámolni, ök a szerencsések voltak, akik megúszták. Mert Kádár rendőrei gumibotokkal verték szét a 14-18 éves gyerekeket. A lelkűkben lángoló, de fegyverteleneket. Akkor már tilos volt a szellem szabad szárnyalása, tilos az emlékezésé. Féltek az eivtá.rsak a "márciusi ifjaktói*. Sok diákot bevittek az őrszobákra, nemcsak a Dózsa szobortól - mert a Petőfisek persze csak addig jutottak -, hanem Budapest minden szobrától. Később tudtuk meg, hogy sok diákot kizártak a gimnáziumból. Tanulásuk befejeződött, az erőszak szelleme legyőzte a szellem erejét. Mind a legjobb tanulók voltak, az iskola büszkeségei...
