Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
STOLMÁR G. ILONA: / Újévi kívánságom A ' 88-as magyarországi esztendő» mintha májusban kezdődött volna; ami ugyanis előtte volt» az csak az előző évek monoton folytonosságának tekinthető. Hogy az mikor kezdődött? Úgy 1956- november 4-én azzal, hogy "aki nincs ellenünk, velünk van"! A kádári álközmegegye- zéssel, folytatódott a "gulyás-kommunizmussal", a hitelekre épített áljóléttel» ami ezáltal csak átmeneti volt. Nem beszélhetünk 7 bő esztendő utáni 7 szűk esztendőről, mert a kommunizmus magyarországi történetében még soha nem volt 7 teljes esztendő mindenki számára bőséget hozó, szűk esztendők viszont bőségesen akadtak. Ami pedig most vár az országra, abból egy-egy év is kiteszi a bibliai hetet, mert már az elmúlt év is nagy szegénységben telt el. Kádár konszolidációnak kikiáltott 32 éves diktatúrájának május 22-ón végeszakadt. A "bálvány" ledöntése indította el a magyar új esztendőt. Ettől kezdve az események olyan sebesen kezdtek haladni, hogy már országon belül is nehéz követni és bizony nagy bajban van, aki csak a legfontosabb történéseket kényszerül egy összefoglaló cikk keretei közé beszorítani. Az 1988- január l-étől májusig teljesedett ki - mondhatnám robbant - teljes népnyomorító valóságában a csőd-gyógyszerként szocialista módra bevezetett magyar adórendszer. A 32 éve (43 éve?) rendőrökkel némaságra kárhoztatott, politikai sötétségben tartott magyar társadalom sírna tengervíznek tűnő felszíne alatt egyre erősödött a vészes morajlás. Az adórendszer a párttagság zsebét sem kímélhette, de a nagyobb baj az volt, hogy a párttagok párton kívüli munkatársai, lakótársai "lenini elkötelezettség" híján egyre erősebben kezdték szidni a rendszert, szemtől szembe pedig őket, a párt hű közkatonáit. És mivel a dolgok természetes rendje szerint a közkatonák szorgos hétköznapjaikat a köznép körében kénytelenek morzsolgatni; és mivel legtöbbjük jogtalannak érezte a szidást, hiszen csak a haszonlesés és nem a meggyőződés fizettette velük az elég magas havi párttagdíjat» de ezért a pénzért beleszólásuk nem adatott meg a "nagy politikába*» hát fellázadtak, Ki úgy, hogy kilépett az "élcsapatból", ki úgy, hogy legyőzve kisebbik félelmét, életében először elmondta véleményét az országos pártértekezleten» vagy az előtte zajló pártvitákban. Kisebbik félelmét, mondom, mert a nagyobbik nem a pártból való kizárástól, hanem a nép ha1989- január 5. oldal ragjától való félelem volt, hisz nem olyan nagyon régen volt az a Köztársaság téri akasztó s d í1 Azt elkerülendő, inkább hagyták veszni vezérüket, mint az "eszmét", no és magukat! Az új vezér aztán új szint hozott. Miután kimondták a párt és az állam (kormány) szétválasztását, másnap, vagy még aznap megválasztották az államfőt a párt vezérének. Ez a következetesség! Igaz, elmagyarázták, hogy ez csak átmeneti, de azt mindenki tudja, hogy ennek semmi jelentősége. Grósz Károly hat hónap után valóban lemondott kormányfői posztjáról - utódjául a Politikai Bizottság egy másik tagját hagyományozva, mert a párt és a kormány egy és oszthatatlan, amíg a párt létezik! A májusi pártértekezletről kiadott dokumentum a párt akarata ellenért nagy előrelépést jelentett a demokrácia felé vezető úton. A párt ugyanis csak "szocialista demokráciát" meg "kiszélesítést" akart, de ma már az események a párton kívül zajlanak, mégpedig eszeveszett sebességgel. Itt kell elmondanom, hogy a havilapok természetéből adódóan e januári cikkemet december elején írom. Ez azért fontos a mai magyar világban, mert előfordulhat, hogy mire az Olvasó kezébe kerül, a benne írottak már el is avultak. Annál is inkább így van ez, mert pl. Grósz Károly november 22-ón a KB ülésén elmondott egy beszédet, de 25-én már mást mondott a Parlament előtt. 30-án viszont mindkettőt megmásítva, igaz, hithű kommunistához méltón beszélt a budapesti pártaktíva résztvevőihez. Ki tudja, januárra nem ő lesz-e az új Rákosi? A májusi hangulat reménytkeltő, mondhatnám "újévi" volt az országban. A kommunisták kimondták ugyan, hogy a szocializmust építik tovább minden erejükkel az egypárt rendszer keretein belül, mert a többpárt rendszer "nincs napirenden", de erről a nagy építésről gondolom nemcsak nekem jutott eszembe Kőmíves Kelemen: "Amit épít délig, leomlik estéiig. Amit épít estig, leomlik reggélig." - hiszen már e régi-régi ballada is arról szól, hogy ami folyton összeomlik, azt nem lehet ugyanúgy tovább építeni. Igaz, a szép ballada kapcsán az is e- szembe jutott, hogy talán még a szocializmust is föl lehetne építeni - úgy svéd módra! -, de ahhoz talán Kőmíves Kelemenné helyett a kommunistákat kellene befalazni, de mindet és jó erősen még az alapokba! így azután a párt "kimondásától" függetlenül elkezdtek alakulgatni a szervezetek, egyesületek, pártképződmények» csakhogy ezek közül kevés akadt, amelyik a szocializmust szándékozott tovább építeni! A sok "alakulás", gomba módra Amerikai Magyar Értesítő'
