Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-02-01 / 2. szám
8.oldal FAZAKAS FERENC: Soha többé Vietnam? A vietnámi háború emléke, mint egy rémlátomás tér vissza az amerikai társadalom emlékezetébe, mert a liberálisnak ábrázolt ateista- marxista, s főleg prokommunista egykéz-sajtó Micsurin-szerúen doppingolva kórusban üvölti: "No more Vietnam!* Ezt a jelszót a megfizetett bértollnokok úgy csomagolták kezdettől fogva, hogy az amerikai társadalom úgy raktározza el agy sejt jeiben, hogy Vietnámban az amerikai hadsereget egy tizedrangú kommunista ország megverte, tehát minden amerikaiban legyen egy titkos félelem, hogy ha egy kis kommunista ellenséggel újból egy őserdei harcba keverednének (Nicaragua, El Salvador, Angola), újból vesztenének. 1975-ben a Vietnámban maradt csekély amerikai erőnek valóban csúfosan kellett onnan elmenekülnie, ennek azonban az évek óta tartó szégyenletes árulások sorozata miatt kellett bekövetkeznie! Az ötvenezer halotton kívül nemcsak a tízezrekre menő rokkantak, hanem a lelki összeroppantak évről évre még mindig növekvő száma, az eltűntekért még mindig harcoló családtagok nyomására folytatott diplomáciai kötélhúzás az amerikai restség ellenére is irritál. Két évi komoly oknyomozó történelmi kutatás után Richard Philip Jennett megírta a *Sad- ness That Was Vietnam* c. könyvét, mely perdöntőén bizonyítja a következő sarkigazságot: “Vietnamban mi egyetlen csatát nem vesztettünk, s megnyerhettük volna a háborút*. A könyv kiadása az idei elnökválasztásra lett időzítve, mert a kommunista propaganda ilyenkor harsogja legerősebben béke-offenzíváját, hogy rábírja az amerikai népet szövetségesei és saját érdekei feladására (pl. a nicaraguai kontrákat, ami ellenforradalmi brigantit jelent a liberális szótárban). A könyv felöleli a vietnámi nép egész tragédiáját 1944 és 1975 között, hiszen Ho Chi Minh, a véres kezű hóhér már a II. Világháború alatt amerikai fegyvereket kapott, amit utána Sztálin megtetézett úgy, hogy a vietnámi kommunisták úgy beszorították a francia gyarmati haderőt Dien-Bien-Phu-ba, hogy megadás és békekötés volt az egyetlen út, vagy a halálig tartó küzdelem. Egyféleképpen lehetett volna megoldani az akkori válságot: ha Eisenhower elnök hozzájárult volna egy atombomba ledobásához, illetve egy ilyen értelmű ultimátumhoz. Ö azonban a világkormányra törekvők készséges kiszolgálója volt, s azok nagy segítséget reméltek céljaik elérésében a gyar1989.február matok megszüntetésétől, mert az új bennszülött kormányokat könnyű volt kommunista bérencekkel infiltrálni. A franciák elvesztették legértékesebb gyarmatukat, Indokínát (ez volt Vietnám neve), s ezt még ma sem felejtették el, s ezért a NATO-ban sem vesznek aktívan részt. A békekötés az USA és a Szovjet bábáskodásai mellett jött létre a világösszeesküvőknek kedvező Észak- és Dél-Vietnám életrehivásával és milliós tömegű keresztény Észak-Vietnámból délre menekülésével. Ez a kettéosztás garancia volt arra, hogy ott béke nem lesz, s a kommunisták azonnal felszólították a Víetcong gerillaharcos haderőt Dél-Vietnám felszabadítására. A Víetcong a már bevált beszür emléssel kezdte, erőművek, transzformátor állomások, raktárak, hidak fel- robbantásával akadályozva a háború pusztításaiból való újjáépítés sikerét. A hatalmon lévő Diem testvérpár, mint elnök és mint belügyminiszter erős kézzel kellett, hogy kormányozzanak, hiszen a Víetcong partizánjai a falusi bírókat, polgármestereket, rendfenntartó közegeket családostól kiirtották. Az amerikai szélsőbaloldal évekig a Víetcong kegyetlenségei helyett a Diem testvéreket igyekezett rágalmazni a sajtóban, hogy a két nagy antikommunista vezető már elhatározott félreállítását természetesnek és szükségszerűnek tüntethesse fel. Ennek az ideje Kennedy elnöksége alatt következett be, amikor az amerikai kormány tudtával és a vietnámi amerikai nagykövet cselekvő közreműködésével katonai puccsal átvették a hatalmat és a Diem testvéreket meggyilkolták (1963). Ettől kezdve a vietnámi haderő a Viet- cong partizánokkal szemben az eredményes ütő- képessését nem tudta megtartani, s Johnson elnöksége idején mind nagyobb és nagyobb amerikai erőket kellett bevetni. Ugyanezen idő alatt a Szovjetunió az egész világon rohamra indította a békemozgalmat s ez az amerikai liberálisoktól kezdve a kommunista pártig terjedő arcvonalba egyesítette a hazaáruló sajtó uszításától vérszemet kapott főiskolásokat és főleg a sorozás előtt állókat. Tízezrek tagadták meg a bevonulást átszökve Kanadába, s onnan egy részük Európába, főleg a legbaloldalibb Svédországba ment. Mindenütt dologtalanul, vígan éltek, mert az illuminátus nemzetközi, illetve nemzetek feletti bankárok megfizették zsoldosaikat, s a háború befejezése után, Carter elnök általános amnesztiája révén hősi vigyorral tértek mind haza. Az itthon maradottak létrehozták a Berkei-/ Egyetemen a Free Speach Movement-et; a Students for a Democratic Society (Tom Hayden, Jerry Rubin, Angela Davis, etc.) és a Symbionese Liberation Amerikai Magyar Értesítő
