Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
1989. május Amerikai Magyar Értesítő 15.oldal 1989 március 15 Budapest Budapesti tudósítónktól Ara-Kovács Attila Ó, hol vannak már azok az egykori tüntetések, ahol — a többszörösen többségi rendőrkordonok szorításában — csupa jó ismerős és közeli barát kockáztatott meg egy-egy gumibo- tozást, vagy esetleg állásának azonnali elvesztését. Nem, 1988. június 27-i erdélyi tüntetés méltó párjaként ma, március 15-én a nemzet vonult ki az utcára. Százötvenezer ember, s csak töredékük a hivatalosság képviseletében. A félelem — bizonyos fokig — azért jelen volt. Már hetekkel korábban megalapozott hírek szállingóztak arról, hogy az újfasiszták titokban szervezett pártja, a Münich Ferenc Társaság, s annak fegyveres „magánhadserege“, az úgynevezett Munkásőrség puccsra készül. Száznegyvenezer fegyvert osztott ki a hatalom e társaság tagjai között. A gyanút már- már bizonyosságá fokozta, hogy néhány nappal a tervezett puccs előtt az USA budapesti nagykövete ellátogatott a Munkásőrség főhadiszállására jelezve a testületnek a világ aggódó és roszszalló figyelmét. Talán a népakarat, talán épp a világnak ez a szokatlanul intenzív figyelme azonban ma kiváló rendezőelvnek bizonyult. Minden kifogástalanul folyt le, minden a nemzeti egyetértés szellemében és céljainak megfelelően öltött formát. A tüntetés fél tizenkettőkor vette kezdetét a Petőfi szobornál. Víg Károly emlékezett elmúlt hasonló ünnepekre, majd Mécs Imre beszéde ragadta magával az ott levők ekkorra már több tízezres seregét, megadva ezzel egycsapásra az egész nap ünnepi alaptónusát. Szavaiban végérvényesen egymás mellé került és összefonódott az a két esemény, mely újkori történelmünk alapélményévé vált, s melyek nemzeti létünk és európai hovatartozásunk kizárólagos garanciái: 1848 és 1956. Itt hangzott fel először az a követelés is, mely még többször vissza-visszatért a tüntetés folyamán, mindig a legnagyobb egyetértésre találva: a Munkásőrség feloszlatásának követelése! A tüntetés innen a Magyar Televízió épületéhez vonult, jelképesen lefoglalva azt a magyar nemzet részére. Az odasereglő tömeg impozáns látványt nyújtott a televízió helikopterében ülő felvevőstáb számára; tömött sorok vonultak a Duna-rakparton, éppúgy mint az Apáczai Csere, a Vári, a Nádor és az Október 6-a utcán át a Szabadság tér felé. Kibomoltak a transzparensek és megjelentek a szervezetek jelenlétét jelző transzparensek és zászlók is, így pd. a Magyar- Zsidó Kulturális Egyesület, a Romania Libera stb. Itt látszott meg igazán, hogy mindenki ott van a tüntetők sorában. Többsége azoknak is, akik a korábbi kommunista megemlékezésen is részt vettek; aztán a diplomáciai testület nem egy tagja. Feltűntek a nyugati szociáldemokrata pártok képviselői is; a páneurópai Radikális Párt hangos olaszai a nemrég alapított Magyar Anarchista Párt könnyen számbave- hető, ifjonc képviselőit licitálták túl protestáló szorgalmukban. S ha jól meggondolom, vagy kétszáz újságírót is számbavehettek a jelenlevők; a szkeptikus — s a rágalmakban már ma is roppantúl glasznosztyista — TASZSZ-ügynököktől, a lelkes ABC News-ig. Cserhalmy György színművész felolvasta az új Tizenkét Pontot, mely demokratikus Magyarországot követel. Csengey Dénes, az MDF képviseletében visszautasította a, főképp a politikai rendőrség és az újfasiszták által kolportált rémhíreket, melyek szerint „a csőcselék szétveri majd a tévét“. ,A televízióra nagyon fogunk vigyázni — mondotta —, mert az a mienk!“ A tüntetés átvonult a Parlamenthez, s az ünnepségsorozat itt érte el tetőpontját. 1956 októbere óta ekkora tömeget nem látott a tér, s ez különös nyomatékot és szárnyalást adott az elmondott gondolatoknak és szavaknak. Egyperces csönddel emlékeztek meg a kétszáz áldozatról, aki itt, 1956. október 25-én életét vesztette. Orbán Viktor, FIDESZ-alpító aktivista természetesen ’56-ra emlékeztetett, de olyan hitelességgel, melyet kizárólag az ötvenhat után születettek mondhatnak magukénak. A diktatúrába beleszületettek rendíthetetlen- ségének eredendő tisztasága március és október hőfokára emelte 1989-et is. Kis Jánosnak — az SZDSZ egyik vezetőjének — már csak a végkövetkeztetés levonására kellett vállalkoznia: a tömeg előtapasztalatoktól közel sem mentes helyeslése közepette. Következett a Batthyány-Nagy Imre örökmécses megkoszorúzása. Majd az ezrek átvonultak Budára, s a Bem szobornál felolvasták a Kelet-európai szabad és demokratikus szervezetek üdvözletét, a Solidamosc-ét, a Charta ’77-ét, a Romania Liberáét és az Észt nemzeti demokraták köszöntő táviratát. A március 15-i demonstráció napi eseményei a Kölcsey szobornál lezárultak. Este fél hétkor az Akadémia elől, a FIDESZ szervezésében fáklyás felvonulás indult a várba, ahol a különböző csoportok csatlakoztak az MDF ott megrendezett eseményzáró naggyűléséhez. A Magyar Televízió, a nap folyamán bő és reprezentatív válogatást adott közre a budapesti és az ország különböző pontján zajló eseményekről. Győrben Pozsgay Imre államminiszter beszédéből mutattak részletet, s a nézők figyelmét nem kerülhette el a hallgatóság első sorából magasra emelt, orosznyelvű transzparens, melyen ugyanaz volt olvasható — Russzki damoj! —, mint amit magyar verzióban, a nap folyamán oly gyako- rán lehetett hallani Budapest utcáin: Ruszkik, haza! A későesti tévéadásokban, a demokratikus ellenzék részéről Csengey Dénes (MDF) és Deutsch Tamás (FIDESZ) számolt be az eseményekről Andics Jenővel, az MSZMP funk- ciónáriusával kettőjük között. Deutsch és Csengey egyértelműsítet- ték, a Kommunistáknak csak akkor van helyük eme, immáron a többség által hitelesített nemzeti köz- megegyezésben és minden további márciusi közös ünneplésben, ha az október 23-át közös ünneplésére is vállalkozik majd. Andics megadóan próbált semmitmondani, miként egy pátriárka, akinek — köztudomásúan — elérkezett „alkonya“. Később még Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ), Für Lajos (MDF) és Barabás János (MSZMP) vitatkozott a tévében, s ekkor ismertették az új Tizenkét Pontot, melynek hivatalos közzététele a mostani március egyik fő követelése volt. 1989. március 15-én az ország arra ébredt, hogy eltűntek a vörös zászlók. Nem kis elégtétel ez, de igazi ünnep még várat magára. Azonban ma már sokkal jobban tudjuk, hogy mire várunk, mint valaha. És ez nem kevés. Mit kíván a magyar nemzet? Szabad, független, demokratikus Magyarországot. 1. Valódi népképviseletet és többpártrendszert. Biztosítsák a választások szabadságát és tisztaságát. 2. Rendőrállam helyébe jogállamot. Érvényesüljenek az emberi jogok, legyen bírói'függetlenség. 3. Szólás-, sajtó-, lelkiismereti és oktatási szabadságot. Számolják föl a hírközlés állami monopóliumát. Oszlassák föl az ÁEH-t. 4. Jogot a sztrájkra. Ne korlátozzák az érdekvédelem, a követelés és a szolidaritás szabadságát. 5. Méltányos közteherviselést, a közkiadások társadalmi ellenőrzését. Szűntessék meg az egyéni és csoportos kiváltságokat. Adják meg mindenkinek az emberhez méltó élet lehetőségét. 6. Ésszerű gazdálkodást, működő piacot, a tulajdonformák egyenjogúságát. Állítsák le a pénzemésztő és kömyezetpusztító nagyberuházásokat, szűntessék be a veszteséges vállalatok támogatását, vessenek véget a vállalkozások és a lakosság megsarcolásának. 7. A bürokrácia és az erőszakapparátus leépítését. Oszlassák föl a Munkásőrséget és az Ifjúgárdát. 8. Szabadságot, önrendelkezést Kelet- és Közép-Európa népeinek. Szűnjék meg Európa katonai, gazdasági és emberjogi kettéosztása. 9. Semleges, független Magyarországot. Vonják ki a szovjet csapatokat hazánk területéről. Töröljék a magyar ünnepek sorából november 7-ét. 10. Felelős kisebbségi és menekült- politikát. A kormány lépjen föl a nemzetközi fórumokon a magyar kisebbségek védelmében. Szűnjék meg a rendőri szemlélet és a jogtalan megkülönböztetés a romániai menekültek ügyében. 11. Nemzeti önbecsülést. Vessenek véget a történelemhamisításnak. Adják vissza a nemzetnek címerét. 12. Igazságot 1956-nak, tisztességet a forradalom mártíijainak. Nyilvánítsák nemzeti ünneppé október 23-át. A budapesti független március 15-i megemlékezések és békés tüntetések szervezői, 21 független demokratikus szervezet és csoport követelése. Kommunizmus = rendőrállam Negyven év elég volt! Kádár János azt üzente elfogyott a regimentje kommunista politika; a nép nevében, a nép ellenében! Iván, nincs honvágyad? Igazságot ’56-nak a Fidesz jelszavai MOTOLLA (európai ifjúsági lap). Szerkesztik: Krizsán Árpád és Steinbach Tamás. A lap cime: Kunreuthstrasse, 32. 8000-München 60, West Germany, Europe
