Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
1988. október Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal gyarokat, hogy a "nevetők valószinüleg mindig is lobogtathatták saját zászlójukat, mindig is énekelhették nemzeti himnuszukat, mindig is nyiltan hirdethették nemzet érzelmeiket." "Hát persze! - mondja a történész.- Ez világos. Az, ami most nálunk tapasztalható, reakció is a korábbiakra. A normális fejlődés ugyanis az, hogy a nemzetek szabadon lobogtathatják a zászlót ... Ahol viszont tiltva volt, ott persze megjelennek a zászlók, megjelennek a kisérő hangok, megjelenik a mozgalom, a tüntetés és egyéb. De miért is ne jelenne meg?!" Valóban, miért is ne? Miért kellett eddig tiltani, hiszen most újra visszájára sült el a kommunista trükk, pedig már 56-ban is megtörtént. "Gyakran beszélünk arról, hogy történelemirásunk milyen presztízsveszteséget szenvedett el - úgy A9-50-t51 kezdve - azáltal, hogy szelektiv történelmet kellett 'előállítani'. Ami persze parancsszóra történt. Ebből fakadóan a magyar történelemből és ezáltal a nagyobb tömegek nemzettudatából is jelentős területek kimaradtak." Bizony, nagyon jelentős területek. Olyannyira, hogy hovatovább a tör- ténelemirás és tartás "Piroska és a farhas" meséjévé vált. Piroska, az ártatlan, naiv, tiszta kislány győzedelmeskedik a gonosz, mindenre képes, sötét kapitalista farkason, bárhogy is ármányko- dik, mint elmaradott reakció! Még be is kaphatja szegénykét, de a vadászok segítenek, mint ahogyan az életben is segítenek a hasznos idióták és egyéb haszonleső kétes elemek! Ebben a mesében nincs helye holmi piros-fehér-zöldnek, vagy más nacionalista csökevénynek! Ebben a történelem oktatásban csak mese van - a pirosról, mely szép és jó szin, melegít (mint a kifolyó friss vér) és a sötétről, feketéről, mely mindig csak rossz lehet. Ebben a mesében nincs Trianon, nincs Nagy-Magyarország, mert ha van is, mint valamellyest volt még az én iskoláséveimben, az csak rosszabb, mert a "marxista történelemszemlélet" szerint ez megérdemelt büntetés, esetleg jótétemény volt, ami csak fájóbbá tette azok számára, akik az igazat otthon tanulták. Később nem is magyarázkodtak, átugrották ezt az egészet, mintha semmi sem történt volna, hiszen volt erre az időre más tanítani való, amit lehetett helyette bővebben mesélni, Piros-feketében: a "dicső" Tanácsköztársaság, a vörös komunis- ta győzelem a magyarság felett. A véres terrort, a gyilkosságokat, fosztogatásokat azt kifelejtették itt is! Most aztán csodálkoznak az elvtársak, hogy az erdélyi menekülteket Magyarországon lerománozzák és hallatszanak olyan hangok is, hogy menjenek haza! És ezeknek a "hangoknak" eszébe sem jut, hogy az lenne a természetes, ha még ők is csak úgy, hazamehetnének Erdélybe, mert Erdély magyar és sok millió magyar szívben ma is Magyarország része! Persze csak azokéban, akik magyarok, mert a marxista történelemiráson nevelkedettek jószerével már azt sem tudják, mi az magyarnak lenni! Nekik 19^5 is felszabadítást jelent, hiszen a II. világháborút is Piroskamesében tanulták, piros-feketében, ahol adva volt Hitler, Horthy, a zsidók és a dicső Vörös Hadsereg a maga felszabadításával és slussz! Hitler, aki olyan gonosz volt, hogy kirobbantotta a háborút (mert azt a fehér foltot még nem fedezték fel, hogy Sztálin akaratára!) és 6 millió zsidót pusztított el» Horthy, aki ehhez besegített a maga 600 ezer zsidójával, és az ártatlan virágszál, a Vörös Hadsereg, mely mindezt megszüntette, mint jólelkü Piroska! A történelem, mint történelem ebből a mese-leckéből is kimaradt! Kifelejtődött, hogy Hitler csak mint jó tanuló, a nagy Sztálintól tanulta el a koncentrációs táborokat, sőt, - Szolzsenyicin adatai szerint! - a nagy Szovjetben még 1920-ban létesültek az első ilyen népjóléti intézmények, mint szocialista vivmány, pedig hol volt még akkor Hitler, hiszen Sztálin is csak segédkezett és tanult nagy mesterétől, a szellemi szülőatyától: Lenintől. Ebből a meséből kifelejtődtek a katonák, a sok-sok milliós hősi halott, mert ők csak az "ellenség" voltak és hősi halottak, áldozatok csak oroszok és zsidók lehettek és ez odáig juttatta a mai magyar történelemismeretet, hogy ha egy becsületes történész igaz történelmi szemléletű kritikát ir egy háborúról szódó, ugyancsak igaz történelemi hűséggel megirt könyvről, akkor a nyiltan zsidó levélirók pocskondiázásának tengerével kell birkóznia az Élet és Irodalom cimü lapban, mert az "áldozatok" szerint csendőrségi "mentőakciót ás mártirgyalázást" követett el! De vannak már jó történészeink, akiknek szemét nem kápráztatta el a piros, és bevallottan nem szeretik, ha csak két szin szerepel a palettán; "Minthogy magam is ahhoz a nemzedékhez tartozom, melynek tagjai, ahogy ön is említette, nem élték át a második világháborút, nincsenek emlékeink 1956-ról, igy értékelésemet sem a személyes fájdalom irányítja, hanem a történész objektivitásra való törekvés. Magyarországon szinte nincs olyan család, amelynek nem lenne második világháborús halottja. A fájdalmat meg kell értenünk, és tisztelnünk kell azt! Mindenkinek joga és kötelessége halottait elsiratni! Ez a jog az utóbbi időben már azokat is megilleti, akiknek szerettei nem munkaszolgálatosként vagy náci koncentrációs tábor lakó
