Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-07-01 / 7-8. szám
HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. 2. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1988. jul.-aug. Telefon: (301) 242-5333 Szerkeszti: Soós József , Főmunkatárs: Stirling György Évi előfizetési dij? 14 US-dollár Nyugdíjból élőknek: 12 US-dollár Külföldre: l6 US-dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét .Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.A szükséges javítás jogát fenntartjuk. neve fémjelzi a korszakot. Ezen nem tudunk változtatni, de nincs is közöttünk senki, akinek ilyen szándékai lennének, mert csak 56-nak ártana vele. A széles nyugati közvélemény úgysem tud többet Nagy Imréről és 1956 őszi szerepéről,mint azt, hogy ő alakított kormányt október 23-án este és a szovjet intervenció után tőrbecsalták, elhurcolták, majd másfél év után egy megrendezett bírósági komédián halálra Ítélték és kivégezték. Ez minden. Mi többet tudunk és - jóllehet mártir halála őszinte tiszteletet ébreszt - némileg másként látjuk életét, ötvenhatos szerepét. Mielőtt bárki megbotránkoznék az előbbi mondaton, hadd szögezzek le valamit elöljáróban: minden ezt sugalló be- lemagyarázás ellenére 1956 őszén nem kommunista reformmozgalom játszódott le Ma- gyarországpn, hanem kommunistaellenes felkelés. És - a dolgok természeténél fogva - azt nem kommunisták, nem párttagok csinálták, hanem éppen ellenkezőleg: azok, akik végleg megelégelték a vörös csillag uralmát és határtalan elkeseredésükben neki álltak azt leverni a középületek ormáról, hogy aztán puszta kézzel kiverjék az országból mindazokat, akik ezt a csillagot viselték a katonasapkájukon és az őket szállító tankokon. . . Igenám - vetheti ellen valaki -, de a forradalom szellemi előkészítői többségükben kommunista irók voltak, a Petőfi- körben is a párttagok vitték a szót és az október 23-i tüntetést is kommunista ifjúsági szervezetek kezdeményezték. Mindezt senki sem vitatja. Az 1956 nyári és koraőszi események valóban arra mutattak, hogy itt egy kommunista reform-mozgalom van kibontakozóban. De ezt a koncepciót csak egy igen-igen szükkörü társaság, néhány jórészt a hatalom bástyáin belül, vagy legalábbis a peremén lévő kommunista intellektuel képviselte. A tömegeket, a magyar népet nem kérdezte meg senki. A magyar népnek azokban az időkben nem állt módjában véleményt nyilvánítani, hogy mit akar vagy mit nem akar. Arra Gerőék, Hegedűs Andrásék, Lukács Györgyék és az Iroszövetsegben, meg a magyar közéletben szerepet játszó kommunista reformerek egyáltalán nem voltak kiváncsiak. Ők csak azt érezték, hogy Rákosiék annyira túlfeszítették a hurt, hogy abból előbb-utóbb baj lesz s akkor őket elsöpri a népharag. Ahogy végülis el is söpörte őket, vagy elsöpörte volna, ha a szovjet beavatkozás el nem dönti a forradalom sorsát. A kommunista reformmozgalom szereplői 1956-ban nem a párt ellen, hanem éppen a párt uralmának megmentéséért kerültek szembe a Kucserákkal, Rákosival és később Gerőékkel. Azért mert értelmes emberek voltak és néhány évi farsang után jó ösztönnel sejtették, hogy nem lehet tovább büntetlenül sanyargatni a magyar népet, nem lehet az ÁVÓ börtöneivel és a kitelepítések rendszerével sokáig fönntartani saját hatalmukat. Megérezték, hogy puskaporos hordón táncolnak és önként kell en- gedniök saját jövőjük érdekében. (A magyar nép érdekeivel édeskeveset törődtek, hiszen nem is ismerték a népet, se vágyait . Fennmaradt az a történelmi beszélgetés, amit Lukács György folytatott október 23. éjjelén egyik tanítványával: az öreg marxista riadtan kérdezte a másiktól: - És mond, kik lőnek az utcán? S a válasz ez volt: - Akit mi nem ismerünk. A nép.) A saját uralmuk átmentése volt a cél, amiért lázadozni, konspirálni és szervezkedni kezdtek a központi hatalom ellen. De a kontroll hamarosan kicsúszott a kezükből, az események felgyorsultak, és messze tulszaladtak azon a ponton, ami számukra még elfogadható lehetett. És néhány nap múlva, a forradalom csúcsán a magyar nép megmutatta, hogyan vélekedik az addigi kommunista uralomról: akkor már csak a vak nem láthatta, hogy nem kér semmiféle szocializmusból, annak minden válfaját elutasítja. Demokráciát kíván, többpártrendszert és szabadságot. Arra a kérdésre pedig, hogy a forradalom előkészítésében és első napjaiban miért a kommunisták voltak a hangadók, egyszerű a válasz: ugyan ki más szerepelhetett azokban az időkben, ki ágálhatott az írószövetségben, az Ujságirószövetség- ben és a különböző közéleti fórumokon? Nos csakis ők, hiszen a nem-kommunista irók némaságra kárhoztatva, belső emigrációban, jobbára vidéki visszavonult- ságban éltek, vagy éppen börtönben voltak és nem állt módjukban beleszólni az eseményekbe. Ugyan miképp vettek volna részt bármilyen közéleti megmozdulásban, ha a rendszer megfélemlítette, kirekesztette őket mindenből? Az egész egyetlen nagy optikai csalódás: aki az 56-os forradalmat kommunista indíttatásúnak véli, az ennek az áldozata. Nagy Imre szerepére visszatérve, őt ez a kommunista reformnemzedék tekintette vezetőjének, egészen egyszerűen azért.
