Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
2i+. oldal A DUNÁNÁL Részletek Schiffer Pál és Magyar Bálint dokumentumfilmjéből A földi paradicsom, a Dávid család története és a Kovbojok után a Hunnia Filmstúdióban elkészült Schiffer Pá; és munkatársainak legújabb filmszociográfiája, A Dunánál. E legújabbkori filmkamerás falukutatók ezúttal a mai paraszti életforma felmutatásán túl az elmúlt negyven év megélt történelméről kérdezték riportalanyaikat. A felszabadulás, a földosztás, a padlássöprő beszolgáltatások, 1956 októberének és a konszolidáció kezdetének élményeiről mesél a nyolcvanöt éves parasztember, az asztalos, az egykori falusi párttitkár, a beszolgáltatásokat vezető funkcionárius, az iskolaigazgató, a községi jegyző — Dunapataj polgárai. A film operatőre Balogh Gábor és Káplár Ferenc, szerzőtársa és riportere Magyar Bálint szociológus, aki egyébként Dunaapáti 1944-—1958 címmel jelentette meg dokumentumszocfográfiáját, a környéken végzett kutatásainak eredményeképpen. Az alábbiakban a dialóglistából közlünk részleteket. (Az un. dialóglista, a FILM VILÁG c. lapban jelent meg hat oldalon. Helyszűke miatt, mi csak egyetlen szereplő, Taba János, /az AMSz alelnöke/ nyilatkozatait tudjuk hozni. Ezt is, egyenlőre /szintén helyszűke miatt/, minden kommentár nélkül.A szerk.) TABA JÁNOS: Kérem szépen, ón itt születtem Duna- patajon, 1921. június 3-án, itt nőttem fel, itt jártam elemi iskolába, szüleim gazdálkodók voltak, kis vagy a közópparasztsághoz tartoztak, 12 hold kataszteri földünk volt és öt-hat- legelő. TABA: Édesapám azt szerette volna, ha maradok Patajon és gazdálkodók, de ón akkor úgy éreztem, hogy talán többet tudok az életben tenni, ha nem maradok az eke szarvánál. Aztán így elhatároztam, hogy mégiscsak elmegyek hazulról, és jelentkezem önként katonának. TABA: Statáriális bíróságot hirdettek azokra a hivatásos katonákra, akik nem jelentkeztek az új hadseregben. Kecskeméten jelentkeztem, aztán be is osztottak Kiskunhalasra, a határőrséghez. TABA: És akkor nem telik rá egy hót, kiderül, hogy Tito láncoskutya lett, és egészen megváltozott a határőrségnek a feladata, meg a munkája. Ebbe is beleegyeztem, a végén aztán telt-múlt az idő, 1950-ig határügyi tiszt voltam, és egyszer jön a hadügyminiszter parancsa, hogy engem a mai naptól nyugállományba helyez; kiderült, hogy politikailag nem vagyok megbízható. TABA: Akkor, amikor a választási kampány megindult, Dunapatajról a barátaim, komáim megkértek, hogy jöjjek ide és vállaljam el a tanácselnöki pozíciót. Hát gondolkoztam rajta egy darabig, de amikor érvekkel jöttek, hogy itt mindig egy idegen, más községből való, vagy más vidékről való vezető volt, és ha kértek tőle tíz szarvasmarhát, tizenötöt adott be, azért, hogy ő jól teljesítse és az neki előremenetelt jelentsen... Tehát attól féltek a patajiak, hogy mindaddig, amíg itten idegen vezetők vannak a tanácsnál, addig ez továbbmegy, és hát azt lehet nópnyúzásnak is nevezni, sajnos, mert abban az időben, tudjátok, hogy hogy ment az itt, szív és lélek nélkül, hogy mit kellett teljesíteni, elsősorban a szovjet csapatokat kellett kielégíteni, ki kellett elégíteni a közellátást, a városokat, és hát a szegény parasztság, pont a patajiak is itták ennek a levét. Amikor a végén elvállaltam, megalkudtunk abban, hogy nem a tanácselnökséget választom, hanem talán a közigazgatásban többet tudok segíteni, és tanácstitkár leszek. A törvények nem változtak, a beadást éppúgy és any- nyira kellett teljesíteni, azonban jöttek direktívák, amelyekben megmondták, hogy na ez a község itt van bajba, a másik ott van bajba, de ezer mázsa búzát le lehet ütni, mondjuk, tíz hektó borral vagy ezer tojással. A feleségem már nagyon jártas volt, tanácsokat adott, hogy mit csináljunk, és akkor behívattuk a kulákokat, a barátaimat, meg a gazdákat, meg a komáimat, akik el voltak maradva természetesen, hogy: Gyula bácsi, most menjen el, vegyen két hektó bort, nem tudom mennyi mázsa búzát, ezzel teljesítette. Akkor ez a törvény volt — még nem volt papíron, de a járástól, megyétől ezt a direktívát kaptuk —, és nem telt bele fél esztendő, sikerült a községnek azt az őrült hátralékát föltisztázni. Voltak olyan esetek, amikor nem tudtam másként segíteni, tanácsülés elé vittem, és megszavaztattam, hogy márpedig X, Y nem tudta teljesíteni, ha fölakasztjátok sem. Mert különben bizony voltak olyan komoly problémák, hogy el kellett hozni a terményt, itt van a László Károly bátyám felesége, majdnem szomszédok voltunk, időben nem tudtam neki megmagyarázni a dolgot, elvitték tőlük, azt hiszem, Rabosaiók voltak ott, és fölakasztotta magát, a legjobb ismerőse a családunknak. TABA: 66. október 23-án volt a tüntetés a Bem- szobornál. És amiről most beszélek, az két nappal később van, még akkor itt mindig nem történt semmi, de már a hírekből tudtuk, hogy Pesten mi történik. És akkor ón beszéltem itten a többiekkel, a községgel — mindenki tudta, az egész község — Dór Laci volt a párttitkár, kérdem tőle, mi újság?: ,,ó nincsen semmi sem”, a rendőrparancsnokot kérdem: ,,az csak semmi, az egy pesti incidens”. De másnapra aztán egészen megváltozott minden, és láttam, és hallottam, hogy Mádi meg a Rácz JTerkó cigány mennek a párt házához, és föl a tetőre, verik le a csillagot, és hát a forradalom szele teljesen egészében ideért Dunapatajra. Mentünk azzal az árral, ami jött Budapestről, és ez így ment csak azon a napon, mert másnap azután brigádok szerveződtek a polgári iskolába, és megindult egy ilyen fiatal csoport, a pártházhoz, tanácsházhoz, mit kell elégetni, gyújtogatni, vagy kit kell kivégezni, ez volt akkor másnap a hangulat. Akkor bementem a tanácsházára, és két nap bent aludtam, és bent voltam, és valóban jöttek ezek a brigádok, és hát hordták ki a begyűjtési papírokat, már azt amit megengedtem nekik, mert ugye a tslekköny- vekhéz nem engedtem nyúlni, az anyakönyvekhez nem engedtem nyúlni, de mindent mást azt kitakarítottak, a tanácsháza udvarára hordták, olyan máglyába, égettek majdnem másnapig is. TABA: Érkeztek ide csoportok Pestről, azt hiszem, egy négyes brigád azzal jött, hogy kit kell kivégezni, és mondjuk meg, meg minden, tudtuk, hogy kire pályáznak. Akkor már Dér Laci, a párttitkár az már elbújt, aztán Szemerédi Pista is elment, meg a többiek, s megmondtuk nekik, hogy az a mi dolgunk a községben, ide nekünk ti nem kelletek, itt vérontás nem lesz, ha egyszer az lesz, hogy lesz független Magyarország, annak lesz biztos egy független magyar bírósága, majd mondja meg az, hogy kinek mi a bűne, és ítélje el, nem mi. És itt a községben nem lesz semmi, azonnal hagyjátok el a községet. Szó nélkül szót is fogadtak, és elmentek. Nem is volt vérontás Patajon, ezt köszönhetem a barátaimnak meg a komáimnak, meg az ittenieknek és a tanácstagoknak is, hogy mellém álltak, illetve nem hogy mellém álltak, együtt mi így gondolkoztunk. TABA: Mindjárt a harmadik napon muszáj volt összehívjak egy közgyűlést, egy naggyűlést, kidoboltattam, hogy itten tenni kell, itt egyesek vérengzeni akarnak, gyújtogatni, meg mit tudom én, és döntsön az egész község. Össze kell az egész falut hívni, minden száz ház válasszon egy személyt, aki addig, míg valami rendesen kialakul. Hát a község vezetőség nélkül nem lehet, meg 1988. junius Amerikai Magyar Értesítő
