Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)

1988-06-01 / 6. szám

14.oldal / Amerikai Magyar Értesítő 1988. junius Az AMOSz hírszolgálata jelenti: 3|C Az ohio-i Bush Bizottság meghívására a több, mint száz nemzetiségi vezető - köztük négy AMOSZ vezető - vett részt Cleveland-ban. Bush húsz perces válasz­tási beszédéből a legnagyobb tetszést az emberi jogokkal, a népek szabadságá­val foglalkozó rész aratta. Az AMOSZ-t dr. Nádas János országos elnök, Szentmiklósy Éles Géza a tájékoz­tatási bizottság elnöke és két igazgató: dr. Nádas Rózsa és Vizsolyi Zsuzsa kép­viselte. Magyar részről ott volt még Ke- menes László a Clevelandi Nagybizottság elnöke, Kossányi Miklós a magyar TV és rádió program vezetője, valamint Tóth Zoltán a clevelandi Republikánus Klub elnöke. Az AMOSZ vezetők megköszönték Bush- nak a Jaltai Egyezménnyel kapcsolatos állásfoglalását, és egy üdvözletét rög­zítettek tőle hangszalagra, mely a ma­gyarságnak szól. Az AMOSZ országos főtitkára, dr.^Ba­logh Sándor Pásztor László ügyvezető el­nök társaságában látogatást tett több konzervatív szervezet vezetőjénél. A Coalitions for America irodájában dr. Eric Licht elnökkel és Kimberly Roberts igazgatóval találkoztak, ahol egy ma­gyar-amerikai vonatkozású anyagot adtak át. Felkérték dr. Baloghot, hogy kapcso­lódjon be a Coalitions munkájába úgy New York államban, mint a központban. A Catholic Center igazgatójával, An­gela Grimm-mel és kijelölt utódjával Michael Scwarz-cal is felvették a kap­csolatot . Felkeresték a Republikánus Nemzeti­ségi Tanácsot, és a most alakuló wash­ingtoni AMOSZ osztály két uj tagját,^ Gyenis Istvánt és Gulden Juliannát. Ok mindketten vállalkoztak arra, hogy az AMOSZ angol nyelvű munkájában részt vesznek, dr. Balogh és Pásztor felkeres­te Könnyű Ernő képviselő irodáját is, hogy beszámoljon neki az AMOSZ munkájá­ról . Dr. Fiedler Kálmán, az AMOSZ alelnö- ke, a Lengyel-Magyar Világszövetség el­nöke, az ALLIANCE OF FRIENDCHIP c. fo­lyóirat I988. márciusi számát érdekes cikkel gazdagította. A cikk, amint ahogy azt cime is jelzi- "WE ACCUSE CRIMES COMMITTED AGAINST THE HUNGARIAN NATION BY THE SOVIETS AND SOVIET-INSTIGATED COMMUNISM IN HUNGARY,- vádirat a Szovjetunió és az általuk a magyarságra kényszeritett kommunizmus ellen, melyek Magyarország tönkretételé­ért felelősek. A cikk vádlóan utal a háború alatti és utáni szovjet-orosz kegyetlenkedések­re, a magyarság irtására, a magyar kö­zéposztály és vezető réteg majdnem tel­jes kiirtására, a magyar politikai pár­tok felszámolására, Mindszenty József hercegprimás és az egyházak üldözésére, az 1956-os forradalmunk és szabadsághar­cunk vérbefolytására, a magyarság ön- gyilkosságba kergetésével és az abortu­szokkal való irtására, és végül a ma-; ' gyár történelem meghamisitására, amivel a magyarság múltját rabolják el a mai magyar fiataloktól. Az AMOSZ büszke arra, hogy alelnöke, dr Fiedler ilyen bátor kiállással is szolgálja a magyar nemzet érdekeit. Fon­tosnak tartjuk, hogy minél több felvilá- gositó cikk, könyv, stb. jelenjen meg ANGOL és egyéb világnyelven hazánk szo­morú sorsáról, melyet a szovjet kommu­nizmus okozott. o T Hirek, innen-onnan; 5|C Az AP hirügynökség (az MTI-re hivat­kozva) jelenti május 19-én, hogy Győr­nél, egy személyvonat összeütközött, egy orosz katonai gépkocsival. Két sze­mély megsérült. Reformátusok Lapja (USA). A magyar kormány a kötelező katonai szolgálat idejét a teológiai hallgatók részére leszállította 12 hónapra. Előzőleg 18 hónapot kellett szolgálni. Most egyenlő a szolgálati idő a más főskolásokéval. 1987. november 27-én 67 uj lelkészt szenteltek fel a Kálvin téri református templomban. Ebből 49 nő. A magyarországi Református Egyház az elmúlt nyáron bevezette a német nyel­vű istentiszteleteket a Balaton környé­ki üdülő környezetben, amelyet sok né­met nyelvű turista felkeres. Keszthely, Csopak, Siófok és Boglárlelle az ahol több mint 1200 turista vett részt az istentiszteleteken. A Ráday Kollégium egy videó magnót és kamerát kapott a diákok oktatásának céljából. Az ajándékozó dr. Johannas Rau, a nyugat-németországi Rhine-West- pháüa miniszterelnöke. Kékujság: 47 ezer diák jelenkezett az idén hazánkban az egyetemekre. Ezek közül 17 ezer elsőéves kezdheti meg csu­pán tanulmányait. A pápai Pálos-rendi iskola, amely ké­sőbb Türr István nevét vette fel az idén ünnepli 300 éves jubileumát. Vas megyében is elkezdik a műemlékek és régi házak felújítását. Magyar-szovjet árucsere megállapodás alapján újabb oOO IKARUS autóbuszt szál­lítanak a Szovjetunióba.

Next

/
Thumbnails
Contents