Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1987-04-01 / 4. szám

DABAS REZSŐ (Kanada):

1987. április Amerikai Magyar Értesítő 9.olda2

Széljegyzetek a nemzetközi történész-találkozóhoz

"Kunyhóban és palotában egyaránt nincs igazi élet, derűs boldogság és friss munkakedv, ha hiányzik a tökéletes élet legfontosabb tényezője és fűszere: a műveltség és tudás. Különösen a történe- t i ismeretek azok, amelyek mindenki részére, minden foglalkozási ágban, minden anyagi helyzetben és rangkülönbség nélkül jelentik a tisztult életfelfogást, s minden helyzetben való feltalálás képességét és azt a nagy megnyugvást, amelyet a múltból meríthetünk, hogy minden megpróbáltatás, minden szenvedés megacélozza a lelkek erejét."

Mi, akik még olvastuk a Tolnai Világ- történelmét, elmondhatjuk, hogy annak első kötetét bevezető fenti megállapitás mennyire igaz, s a tisztult életfelfogás mennyire megacélozta lelkünket a háborús évek és azokat követő szörnyű szenvedések elviseléséhez. Az azóta eltelt négy évtizedes pártdiktatura a kommunisták véres rendszerének kiszolgálójává züllesz- tette le a magyar történetírást. Amig a széles néprétegek intézményes lelki és erkölcsi mételyezése, szellemi butítása folyik a magyar történeti ismeretek szándékos meghamisításával, addig a marxista dialektika mázával ékesített, hangzatos kirakati összejöveteleket rendezik a világ becsapására és a hazajárási viszke- tegségben szenvedők hiúságuknak kielégítésére. így jött létre a budavári fel- szabadulás háromszázadik évfordulója alkalmából a "nemzetközi történész-találkozó" is. A proletár diktatúra áldását a művelődési miniszter elvtárs tolmácsolta, egyéb szellemi hozzájárulást még a hivatásos pesti tudósitó sem volt képes neki tulajdonítani.

A "nemzetköziséget" csak gyéren képviselték, "a szomszédos országokból" pedig csupán a pozsonyi Püspöki Nagy Péter érkezett.

A tanácskozás egyetlen kiemelkedő ténye a Magyarságkutató Intézet célkitűzéseiről szóló tájékoztató volt, amellyel - jelentőségére való tekintettel - érdemes közelebbről foglalkozni. Mielőtt ezt megtenném, azonos tárgykörénél fogva, i- de kivákozik a múlt ősszel a bécsi egyetemen tartott II. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus, amelyen "egy asztalhoz ülhetett a kassai és a debreceni nyelvészprofesszor, az újvidéki és a szegedi néprajztudós, a mücheni és budapesti lap- szerkesztő." Harmadik összejövetelük öt év múlva Szegeden lesz.

A hazacsalogató újságból megtudjuk, hogy a Széchenyi Könyvtár egyik szárnyában Magyarságkutató Intézet létesült, e- gyelőre tiz-tizenöt munkatársat foglalkoztatva. Az intézet feladata - igazgatójának szavaival - "a határokon túl élő magyarság kutatása." Ugyanő kijelenti, hogy éppen úgy kivánnak foglalkozni az erdélyi magyarság vizsgálatával, mint az amerikaival.

Napnál is világosabb, hogy ilyen intézetre már réges-régen szükség lett volna! Ha, tegyük fel, már négy évtized óta működnék, valóban az egyetemes magyarság érdekeit szolgálva, bizonyára nyomot hagyott volna a Felvidéken, a Délvidéken vagy akár a Lajtabánság magyarjainak nemzeti öntudatán. Mert ugyebár nagy idő negyvenkét békebeli esztendő! Éppen kétszeresen annyi, mint ahány békeévből állt a Horthy-korszak, amelynek gazdasági, politikai (elrabolt területek visszacsatolása) és tudományos eredményei (középiskolák, egyetemek, Nobel-dijasok) messze meghaladják az összeomlást követő, máig is tartó kommunista rémuralomét.

Fentiek ismeretében, a pesti interjú vezetőjét ismételve, mi is feltesszük a kérdést: "Miért éppen most került sor az intézet felállítására? Mi ad ennek a munkának időszerűséget?" - Minden bizonnyal más meggondolás is vezérelte az illetékeseket és nem csak az,amit az intézeti i- gazgató igy fogalmazott meg: "Itthon rendkívül megnőtt az érdeklődés a nemzeteimé- let iránt. Olyan szempontból is,hogy miként lehet beilleszteni az egyetemes magyarságot . "Természetesen örömmel halljuk ezt az indokolást is, de kételyeinket nem adhatjuk fel addig, amig pozitív e- redményeket nem látunk. Jelenleg ugyanis még nehéz jóslatokba bocsátkozni a Juhász Gyula történész, intézeti igazgató által körvonalazott célkitűzések tervszerű megvalósítását illetően. Minden okunk megvan arra, hogy hitetlenkedjünk. Hiszen végső fokon minden a párttól függ, amelynek "erkölcsét" ma is a hazugság jellemzi.

Végtelenül szomorú és az összmagyar- ság jövője szempontjából fölöttébb káros, hogy több mint negyven esztendő elmúltával merészelik csak félhivatalosan kijelenteni, miszerint: "A magyarság egyhar- mada él a határokon kívül, szervezett kutatása mégis kívül esett az eddigi tudományos tevékenységen. Részkutatások persze voltak, de átfogóak soha.Sok a tisztázatlan napi, gyakorlati kérdés is.Gyakran előfordul például, hogy Nyugaton a második, harmadik generáció tagjai nem tudnak magyarul, mégis magyarnak érzik magukat." - Helyreigazításként meg kell jegyeznünk, hogy a magyarságnak nem egy- harmada, hanem negyven százaléla él a trianoni határokon kívül.

Az interjú során felvetődött még a kérdés; "Ki a magyar?"A válasszal -"az,