Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-04-01 / 4. szám
4.oldal Amerikai Magyar Értesítő ságharcunk 30 éves, egymást pár héttel követő évfordulója közvetlenül kínálkozott olyan összehangolt megemlékezésre, mellyel rá lehet irányítani a figyelmet a magyarság történelmi szerepére!" Bravó! Ez a mondat majdnem szóról szóra mása annak, amit e sorok szerény írója az éremakció kritikájában ezelőtt több mint fél évvel meg mert kockáztatni. Gratulálunk H,' K-nak, hogy ennyi idő után ő is eljutott ide és észrevette a párhuzamot. Amiről annakidején bölcsen hallgatott. Ja persze, a vizűmért! No az már más! Ha valaki a hazautazás miatt feledkezik el 56-ról, azt meg kell érteni, ugye!? * Van azonban ezeknek a védekező, magyarázkodó cikkeknek és leveleknek egy közös vonása. Mindenről van szó bennük, csak arról nem, amiért az emigráció nagyrésze felzudult: a hazautazásról, íróik erről bölcsen - vagy szemérmesen (?) - hallgatnak, úgy viselkednek, mintha nem tudnák, miért támadt ellenérzés az éremakcióval szemben. Magyarán: mellébeszélnek. Erről gondolkodván levettem a könyvespolcról a "Magyar szólások és közmondások" cimü kitűnő kötetet és annak 89. oldalán a következőket találtam: "Másról beszél, mint Bo- dóné, mikor a bor árát kérdik." És ott olvasható mellette a nép szólás magyarázata is: "Akkor mondják, ha valaki el akarja terelni a beszédet a számára kellemetlen tárgyról". De mennyire ráillik ez a mostani végtelenségig húzódó meddő vitára! Az érdekeltek mellébeszélnek, olyasmiről magyarázkodnak, amit senki sem vitat - pld. az érmek művészi voltát -, csak éppen arról nem hajlandók nyilatkozni: miért jártak Magyar- országon - mintegy az emigráció nevében _ és miért prezentálták az érmeket a hazai hivatalosoknak? Ők hallgatnak erről, de akadt helyettük más, aki védelmére kelt a hazautazásnak, a kapcsolatépítésnek. A cikk, ami erről szól, Józan szemmel címen jelent meg több emigrációs lapban is és többek közt ezeket olvashatjuk benne: "...Az amerikai magyar emigráció oldaláról támadás érte nemrégen Hites Kristóf atyát, aki Budavár visszafoglalásának háromszázadik évfordulóját - mely egyúttal az 56-os magyar szabadságharc harmincadik évfordulója is - magyar földön ünnepelte és ezzel kapcsolatban átnyújtotta a Magyar Nemzeti Múzeumnak és más hazai intézményeknek azokat a pompás emlékérmeket, melyeket Bodó Sándor alkotott idekint Amerikában." Hm. Hol járt Hites atya? Mit ünepelt magyar földön? Budavár visszavételét (esetleg a forradalom évfordulóját is, merthogy a kettő éppen egybeesett)? Mit nyujtott át és kiknek? És miért?... A cikkíró még hozzáteszi mindehhez: "A támadás illetlen, a vád alaptalan volt. Hites Kristóf nem követett el se hazaárulást, se nemzetárulást, de összeköttetéseket épített ki az idekinti szabadság-keresők és az odahazai szabadságvárók között." Megintcsak hm! Mióta érdem az "összeköttetések" építése? Igen, egyesek szemében - a hídépítők, a haza- kacsintgatók, a kétkulacsosok szemében - az, de nem a nemzeti emigrációhoz tartozó, Mindszenty Józsefet és az ő megalkuvásokra soha nem képes magatartását példaként tekintő számüzöttek szemében. Es álljunk meg egy szóra: Hites atyát nem "támadás" érte, nem szórt rá vádat senki ember fia. Csupán a bírálat jogával élt, aki szóvátette a hazautazást,az összeköttetés-épitést. Szabad világban vagyunk, ahol a kritika a legelemibb joga mindenkinek, de kiváltképp a toliforgatóknak. Abban az országban, ahol az elnököt^is kíméletlenül kérdőre lehet vonni. Éppen Hites atya lenne az, aki minden kritika fölött áll? Na ne! * Vajon ki irta ezt a szerecsenmosdató cikket? Szemem a szerző nevét kereste és majd hanyatt estem a csodálkozástól: Wass Albert neve ötlött szemembe. Erre már megszeppentem! Mert ha emigrációnk e nagy tekintélye, a hires iró áll ki Hites Kristófék igaza mellett, akkor abban már van valami! Hátrább az agarakkal Pesti Péter és más szellemi szegénylegények! Változtatni kell a kurzuson'. (Pesti Péter amúgy is jobban teszi, ha szégyenében hallgat: tizenvalahány év után elorzott egy rovatcimet, olyen "fémjelzést", ami - nyilván törvényileg - más számára volt lefoglalva. Dehát szegény tatár, honnan tudhatott volna erről, a- mikor tizenvalahány évvel ezelőtt még a Vasfüggöny túlsó oldalán élt és nemigen jutott hozzá emigrációs lapokhoz.)Visz- szatérve az eredeti gondolatmenethez: ha a "Nem tudok feledni" írója igy vélekedik, akkor nem tehetek mást, mint meg- hajlok Dr. Haraszti Sándorok, nagy Ká- rolyok, Kazelle Ignácok, Sas Mártonok, Éltető Lajosok nagysága és éleslátása előtt, akik már esztendők óta a hazai összeköttetések kiépítésén buzgólkodnak és igyekeznek minden jelentősebb ünnepet magyar földön megülni. Afféle kétlaki, ingázó Jánus-arcu emigránsok, hivatásos turistamagyarok módjára. De ha már Wass Albert is igy látja a dolgokat, igy ítéli meg a hazautazgatást, akkor kár tovább csökönyösködni. Még holnap elmegyek a washingtoni követségre és folyamodok útlevélért: beállók a hídépítők közé és az idei október 23-át már otthon fogom ünnepelni! Budavár visszavételének 301. évfordulójával együtt és I98? •_ április
