Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
H. oldal Amerikai Magyar Értesítő 1987. december néztem a zárkán; kétszer három méter, ablak sehol, a sarokban az ismert fa- priccs. Ez minden. Úristen, itt fogom tölteni a karácsonyestét? .. .Egyedül, magányosan? Ebben a hideg lyukban, kor- gó gyomorral? Igen; Más választásom nem volt. Ki kell birni! túl kell élni ezt is! És ha a Jóisten akarja, túl is fogom - keményítettem meg magam, pedig legszivesebben hangosan zokogtam volna. Számoltam a napokat; vasárnap, hétfő, aztán a kedd. . .A szerda rettenetes volt! Amikor kiosztották a napi egyetlen csajka babfőzeléket és bezárták az ajtót, tudtam; most gyújtják meg a meleg otthonokban a karácsonyfagyertyákat, most éneklik a családok a Mennyből az angyalt, most bontogatják a csomagokat, örülnek az ajándékoknak, kivánnak egymásnak boldog ünnepeket, most ülnek le a vacsorához. Most köszöntik a világban szerte a szeretet ünnepét és nekem még szólnom sincs kihez. . .Leültem a prices végére és csendesen folytak szememből a könnyek. . . Nem tudom, meddig ülhettem igy magamba roskadva: fél óráig, két óráig, tán még több ideig. A pincében megszűnt az idő, a külvilág zajai és fényei nem hatoltak le ide a pokoltornácára. Mintha zörejt hallottam volna az ajtó felől. Csak nem kihallgatásra visznek? Ilyenkor? De már ezt se bántam volna; csak emberi hangot halljak. Mióta visszahoztak ide, senki sem szólt hozzám; ez is a puhitáshoz tartozott. De most mintha újra zajt hallanék az ajtó felől. Látom, elmozdul a cirkli, az ételbeadó nyilást záró ajtócska. Oda se néztem; a rab megszokja, hogy mindig figyelik. De ez valahogy más volt. Mintha valaki pisszegne. Igen, ez nekem szól! Talán egy másik nyomorult, aki a folyosón vár és most mondani akar valamit? Az ajtóhoz ugrottam és kinéztem a félig félrehúzott cirklin. Nem rab volt, hanem egy ávós. Tányérsapkája foltóivá a homlokára, ujja a száján; psszt! Becsületes magyar arca van, már láttam néhányszor, amikor kihallgatásra vittek. Nem lehet több húszévesnél. - Látom maga nagyon el van anyátlanodva, itt voltam, amikor három nappal ezelőtt behozták - mondta hallkan.-- A többiek elmentek piálni, engem itthagytak őrségben, hogy a rossebb... Nézem az arcát, nem akar-e provokálni? Nem hinném. Ezekben az években még a besorozott kiskatonákból csináltak ávósokat. Rájuk húzták a kékparolis e- gyenruhát, de még nem volt idejük átnevelni, megvaditani őket. Sok falusi ku- lákgyerek is bekerült igy a rosszhirü testületbe. Ez is ilyen lehetett. Kérdően néztem rá. Mit akarhat? A köpenye zsebébe matatott. Az egyikből egy darab kenyeret kotort elő, a másikból valami levelező-lap félét. - Ezt egye meg - nyújtotta a kenyeret - a vacsoráról maradt. Ezt meg - ejtette be a nyiláson a lapos valamit - az anyám küldte Kaposvárról. Karácsonyra. Ha nálam megtalálják, bajom lehet belőle, de magának úgyis mindegy! - röhögött. - Na kellemes ünnepeket! És pofa be! - azzal becsapta a kisajtót. Magamra maradtam. Néztem a kenyeret, aztán a darabka papirba belehajtogatott valamit. Egy levelezőlap méretű szines képecske volt. A Betlehemet ábrázolta és ha az ember kicsit meghajtotta, az ügyesen ráragasztott figurák külön-kü- lön kiemelkedtek a háttérből, mintegy plasztikusakká váltak. A Kisjézus a jászolban, Szűz Mária, Szent József, a három királyok, a pásztorok, igen, mind ott voltak és oldalt a szelid állatok is. Kicsit giccses volt az egész, vásári, de nekem akkor a legszebbnek tűnt a világ minden képe, minden festménye, minden ajándéka közül... A Betlehemet a prices szélére állítottam letérdepeltem a Jézuska előtt. S ahogy könnyeimen keresztül néztem, a kép megnőtt, mind nagyobb lett, már betöltötte az egész cellát. Fényt, meleget sugárzott, a szeretet melegét. A szenteste szeretetét, mely lám, még az ávós fegyőrben is megmozdított valami emberi érzést...Már nem voltam egyedül, már nem éreztem elhagyatottnak magam. Megváltozott körülöttem a világ, mert volt kihez szólnom, volt kihez imádkoznom. S amig rágtam a könnyeimtől sós kenyeret, úgy éreztem, soha ilyen finom karácsonyi vacsorát nem ettem, amióta élek... 1947. Karácsonyát irtunk akkor. És ha negyven év távolából arra a szentestére gondolok, ma is megjelenik szemeim előtt az a kis szines Betlehem. Mert azon az estén értettem meg, hogy a szeretet igazi hatalmát, valódi misztériumát csak az elesettek, csak szenvedők tudják igazán, szivükből átérezni. És akkor én nagyon, de nagyon elesett voltam... r 1 8 t 1 ZENÉS MAGNÓKAZETTÁK NAGY $ VÁLASZTÉKBAN I Magyar nóták, lakodalmas nóták, az első magyar hangosfilmek dalai,stb. Ára darabonként $5,90 plusz posta- költség. Érdeklődni lehet a (301) 766-4-725-ös telefonszámon. XvMtMCiMfX IWiSWIWiaWWMinilKWIIIIH! 8 8 8 8 8 8 a
