Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-02-01 / 2. szám
2.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1987. február HUNGARIAN MONTHLY P.O. Box 7416 Baltimore, MD 21227-0416 U.S.A. Telefon« (301) 242-5333 Szerkeszti« Soós József Főmunkatárs« Stirling György Évi előfizetési dij« 13 US-dollár Nyugdíjból élőknek« 11 US-dollár Külföldre« 14 US-dollár A lapban megjelent Írások nem fejezik ki szükségszerűen a szerkesztőség véleményét.Azokért minden esetben szerzőik felelősek. Kéziratokat, képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.A szükséges javitás jogát fenntartjuk. elnök politikájáról, különös tekintettel a fegyverszállítás ügyében folyó vizsgálatra? És itt érte meglepetés a liberálisokat! A megkérdezetteknek csupán egyötöde helytelenítette a történteket és a többség változatlanul megbizik a jelenlegi adminisztrációban. Nos az elnök népszerűsége valamelyest csökkent ugyan - jelenleg 6l százalék szavazna rá, ha soronki- vüli választást tartanának -, de ez a mostani arány még mindig lényegesen magasabb, mint amivel sok előző elnök négy éven keresztül ült a helyén és vezette az országot. Az elnök szavahihetőségét sem sikerült meggyengiteni, mert az ellene folyó liberális kampány ellenére is a megkérdezettek 52 százaléka megbizik benne. A Gallup közvéleménykutatás eredményét fanyalogva fogadta a sajtó: a Washington Post például a 17. oldalon, egészen mellékesen közölte az adatokat. Biztos vagyok abban, ha az elnökre nézve kedvezőtlen számok jöttek volna ki, a Post és társai feltűnő helyen tálalták volna azokat, öles táblázatokkal, hogy az utca embere is első látásra megértse. Mert az ilyen módszerek is jók a közvélemény manipulálására. De most nem volt mit nagydobra verni. Éppen az utca emberének józan Ítélőképessége miatt.Az átlag amerikaiak jól vizsgáztak: nem ültek föl a hisztéria-keltésnek és változatlanul helyeslik politikáját. Azt hiszem, az egész kérdéskomplexum megítélésénél nagyon döntően esik a latba az, hogy az elnök és munkatársai a- zért kezdtek bele ebbe a talán belpoli- tikailag nem kellőképp alátámasztott akcióba, mert emberek életét akarták megmenteni, túszokat, jogtalanul rabságban tartott amerikai polgárokat akartak kiszabadítani. És ha emberéletről van szó, szabad-e akkor a törvény betűin nyargalni és paragrafusokat rágni? Ép erkölcsi érzékű ember részéről nem lehet kétséges a válasz erre a kérdésre és súlyos felelősség terheli azokat a liberális hon-j - atyákat és újságírókat, akik az ügy szellőztetésével veszélyeztetik a még nem teljesen befejezett tuszmentő akció sikerét. És a törvény védelmezőinek pózában tetszelegve vesszőfutásra kényszeritet- ték a kormányt, sőt magát az elnököt is. Kinek használ ez, kinek jó ez a tekintélyromboló zenebona? Hogy Amerikának, nem, az biztos. Hát akkor kinek?... * Egyébként azoknak, akik a tusz-szaba- ditás ilyen módja ellen tiltakoznak - és "példátlannak" mondják az Egyesült Államok életében -, hadd idézzem emlékezetébe , hogy nem Ronald Reagan az első elnök az ország történetében, aki fogságba ejtett amerikaiakat váltságdíj lefizetése ellenében igyekszik kiszabadítani. Két nagy elődje is volt etekintetben az elnöki poszton: az elsőt Thomas Jefferson- nak, a másikat John Fitzgerald Kennedy- nek hívták. Hadd elevenítsük föl a történelmet e kurta emlékezetüek számára. A tizennyolcadik század végén még nem volt olyan biztonságos a hajózás a világtengereken, mint manapság. Akkoriban még kalózok garázdálkodtak sokfelé, többek közt az északafrikai partok közelében is. Itt élő törzsek valóságos üzletággá fejlesztették a kalózkodást és sok arra vitorlázó kereskedelmi hajót fogtak el,hogy a tengerészeket és utasaikat magas váltságdíj ellenében bocsássák szabadon. Feljegyezték, hogy 1792-ben 14 amerikai polgár került a kalózok kezébe és Jefferson elnök külön rendeletére 40,000 dollárt fizetett ki értük a washingtoni kincstár. Ez akkoriban hallatlanul nagy összeg volt, ma talán csak milliókban lehetne kifejezni az értékét. A tárgyalások megindulásakor Jefferson utasította a közvetítőket, hogy igyekezzenek minél alacsonyabbra szorítani a váltságdíjakat, de amikor végülis kifizették ezt a hatalmas summát, azt mondotta: meggyőződése, hogy az amerikai polgárok élete és szabadsága megérte ezt az összeget. Mert - tegyük hozzá - nincs az a kincse a világnak, amivel ezt a kettőt meg lehetne fizetni. Kívánom a "törvény- tisztelő" liberális honatyáknak, hogy néhány hónapot töltsenek rabságban s utána megkérdezném tőlük: még most is az a véleményük, hogy a túszok kiszabadításáért nem szabad és kell minden lehető rendelkezésre álló eszközt fölhasználni? De nem ez volt az egyetlen eset, amikor Jefferson alkuba bocsátkozott a kalózokkal, akiket bízvást tekinthetünk a mostani terroristák dicső elődeinek.1805- ben hogy, hogy nem egy valóságos amerikai hadihajót, a Philadelphia nevű fregattot fogták el a kalózok és Tripoli kikötőjébe kisérték. A 300 főnyi legénység sza- badonbocsátásáért sok százezer dollárt követeltek a kalózvezérek mig végül - hosszantartó tárgyalások után - Jefferson megbizottainak sikerült velük 60,000
