Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
1987. november Amerikai Magyar Értesítő' 11.oldal Rákosi Mátyás és a hazaszeretet Az emigrációs életben vissza-visszatérő kérdést feszeget egyik olvasónk ingerült levele: azokkal vitatkozik, akik - idézem - "a gerinces hazaffy nimbuszában tetszelegnek idekint a biztonságos távolban" és helytelenítik a hazajárká- lást. A derék férfiú a régi elcsépelt hasonlattal hozakodik elő, mondván: "A börtönben zárt édesanyát nemcsak szabad, de kötelesség is meglátogatni!" Hogy ez a párhuzam mennyire sántit, azt értelmes embernek aligha kell magyarázni, de ez még csak hagyján. A java ezután jön! Amikor is a levéliró az első kommunista emigránsainak példájára hivatkozik imigyen- "Ezek illegálisan jártak vissza Magyarországra, kockáztatva a börtönt is. így fogták el Rákosi Mátyást és Vas Zoltánt is többek között. Ők hittek az ideológiájuk győzelmében és vállalták a kockázatot is. Miért nem tanulunk az ellenfeleinktől?" Ezt a részt kétszer is elolvastam, mert nem akartam hinni a szememnek,hogy valaki ennyire tájékozatlan lehessen Rákosi és Vas (és más hitsorsosaik) Horthy-rendszerbe való hazajárogatásá- nak indítékairól. A levéliró ugyanis szemmelláthatólag azért állitja elénk példának ezeket a "hazátlan bitangokat" (mert kik voltak azok, ha nem ők?),mert úgy véli: olthatatlan honszeretet, a magyar föld iránti honvágy és a magyar néppel való kapcsolattartás szándéka vitte vissza Magyarországra őket. És ezek az érzések olyan erősek voltak bennük, hogy még a börtön kockázatát is vállalták minden egyes ütjük alkalmával. Kedves levéliró, ki kell Önt ábrándítanom! Rákosi és Vas nem honvágyukat csillapítani utazgattak haza (illegálisan), hanem Moszkva utasítására, hogy földalatti pártmunkát végezzenek Magyarországon. Hogy lázitsanak a Horthy- rendszer ellen, hogy tovább fertőzzék a vörös métellyel a magyar népet, melyhez annyi közük volt, mint Önnek mondjuk az ausztráliai bushmanokhoz. A magyar nép, a magyar föld, a magyar államiság elleni akciók miatt jártak haza ezek a jómadarak, illetve pontosan; ezért küldték őket Magyarországra. Hamis pairokkal, lázitó röpcédulákkal, Moszkvából származó pénzekkel. Ezt tanuljuk talán az ellenfeleinktől?... Különben nem is olyan rossz ötlet! Ha a levéliró példaképének tekinti Rákosit és Vas Zoltánt, utánozza is őket! Ne a pesti korzón sétálni, ne a Balatonba lubickolni, ne a hévizi tóban podag- rát áztatni, ne olcsón fogsort csináltatni vagy Herendit vásárolni, ne a vidéki rokonok finom főztjén hizni menjen ezentúl haza, hanem illegális munkát végezni a rendszer ellen. Úgy, ahogy annakidején Rákosiék tették. Vigyen haza kommunistaellenes röpcédulákat, emigrációs újságokat, könyveket és vállalja a börtön kockázatát is! Akkor - Ígérem - egyetlen szóval sem fogom kritizálni az ingázást, sőt: a legnagyobb elismeréssel leszek iránta és imádkozni sem leszek rest, hogy minél többször tudjon fordulni az Egyesült Államok és Magyarország között. Baj nélkül és eredményesen. Még a levél befejezéséhez is kell fűznöm pár sort, hogy egyéb felvilágosítással is szolgáljak Írójának. Azt^ kérdi ugyanis levele végén afféle szónoki kérdésként: "Kik vetették vajon fel az emigrációban a hazajárás megengedhe- tőségének kérdését és kik azok, akik ilyen ferde logikával foglaltak állást? Nem csodálnám, ha a hazai rendszer a Vörös Zászló érdemrenddel tüntetné ki ezeket, amiért olyan sikeresen osztják meg az emigrációt." Felvilágosítom a tájékozatlan levélírót, hogy aki elsősorban fölvetette ezt a kérdést s aki mindenkinél inkább elitélte a hazalátogatást, az Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása volt. Ő mondta nem egyszer és hirdette: "Ne járjatok haza! Ne támogassátok elüldözőiteket! " És ugyanakkor, amikor megértette, ha valaki közeli rokonok, szülők, idős, beteg hozzátartozók látogatására egyszer-kétszer hazautazik, rosszalóan jegyezte meg: "Némelyeknek nagyon sok nagymamája van, mert mindig találnak ürügyet az utazásra ... " A vád tehát, hogy ehhez az állásfoglaláshoz "ferde logika" kell, a mária- zelli kriptában nyugvó halottat éri, akinek sírjánál II. János Pál pápa is imádkozott és akihez ezrek és ezrek zarándokolnak, hogy szentként tiszteljék. Mert ha van szent, ő az volt! Ezt a szent embert találja el fölényes kioktatásával a levéliró, aki lelki fejedelmünk amerikai útja idején valószínűleg törte magát, hogy a közelébe kerülhessen áldását elnyerhesse. Hja persze, a fényben sütkérezni könnyebb, mint valamiről lemondani! Könnyebb, mint férfiasán viselni az emigráns-sorsot és leküzdeni a honvágyat. Ami pedig a Vörös Csillag érdemrendet illeti, nem tudok arról, hogy Mindszenty Józsefnek valaha is felajánlotta volna a hazai rendszer ezt a kitüntetést. Sokkal inkább tudok arról, hogy életfogytiglani börtönre ítélte, megkinozta, évekre megfosztotta szabadságától, utána pedig hosszú önkéntes fogságra kényszeritette. Amikor pedig el kellett hagynia hazáját, a rendszer a soha el nem követett bűnökért kegyelmet lökött oda neki, amit ő büszkén