Amerikai Magyar Értesítő, 1987 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1987-11-01 / 11. szám
1987. november Amerikai Magyar Értesítő 3.oldal szerződési kötelezettségek alá. Az orosz ötszáz év óta elszigetelt, titokzatos, bizalmatlan, rideg, gyanakvó. Hogy Gorbacsov ezt napok alatt az ellenkezőre változtassa, alig hihető. Ha mégis, egy uj világ veszi kezdetét. Mi akik a "Szabad Nép" reggeli kötelező félórákból megtanultuk, hogy nemcsak az (volt?) valótlan ami abban irva volt, de az ellenkezője is, kérdezzük: s most mi "lesz" igaz, mit higyjünk? És...ezekután, mit mondjunk vagy tanácsoljunk amerikai barátainknak? Higy- jenek az "Uj Szabad Pravdának"? TE PESTI SRÁC Te pesti srác! Te napköziben nevelkedett apró kamasz. Te, kinek élte mindössze Vagy tözenöt sivár tavasz. Te, kibe már az ábécével Tömték az ideológiát: A szovjet tankok vad tüzében Zengted a szabadság dalát. A tankok acél záporában Nem remegett gyenge kezed. Bátran markoltad meg a géppisztolyt És szórtad rájuk a tüzet. Kicsiny szived tán összerezzent, De lábad bátran szaladt. Kezedből nyugodt biztos utón Repült a benzines palack. Te pesti srác! Te hősök hőse! Ontottad drága véredet S majd a kivivott szent szabadságban Megkapod érte béredet. Te kicsiny pajtás, esküszünk, Hogy kivivjuk e drága bért, Mert nem lehet, hogy kicsiny szived Hiába ontott annyi vért. Te pesti srác! Te napköziben nevelkedett apró kamasz. Te, kinek élte mindössze Vagy tizenöt sivár tavasz. Te, ki a drága életed Hazádért úgy adtad oda... Amig magyar él a földön Nem feledhetünk el soha. (Ismeretlen szabadságharcos verse 1956-ból) STIRLING GYÖRGY: Kétkulacsos emigránsok Mióta tizenhét évvel ezelőtt a Jóisten szabad földre segitett, szüntelenül foglalkoztat egy rejtélyes kérdés: hogyan lehetséges az, hogy vannak emigránsok, akik jóformán nyugatra érkezésük percétől kezdve hazadolgoznak? Kijutnak a szabad világba, ott "megjátsz- szák" a politikai menekültet (különben ugye nem kerülnének kvótára és nem kaphatnának letelepedési engedélyt), aztán ahogy egy kicsit megmelegednek, máris hozzálátnak a hídépítéshez. Meglepő gyorsan elkezdenek hazajárni - más közönséges menekült még nem is álmodhatik magyarországi beutazó vizűmről, amikor ők már könnyen hozzájutnak - és amikor vissza-visszatérnek nyugat-európai, kanadai vagy amerikai támaszpontjukra,nem fogynak ki a hazai viszonyok dicséretéből. Ez rendszerint az első lépés. A következő általában az, hogy kezdenek részt- venni hazai hivatalos rendezvényeken, konfereciákon _ anyanyelvin például - és fényképeztetik magukat ITT is, OTT is. A látogatást persze viszonozni illik s érkeznek hozzájuk is látogatók hazulról, akiket ők hivnak meg, hogy e- lőadásokat rendezzenek számukra. Közben persze az emigráns sajtóban is tevékenyek és buzgón becsmérlik a "jobboldali" emigrációt, hogy ezzel is jó pontokat szerezzenek Kádáréknál. Addig s addig, amig el nem érik, amit akarnak; hogy otthon is tudomást vegyenek róluk és elismerjék hidépitő munkásságukat. Nagyjából ez a menetrend mindegyiküknél. Könnyű őket figyelni, hiszen nincsenek sokan. Egy-kettő minden földrészen. De ezeknek annál nagyobb a hangjuk; úgy tesznek, mintha sokan lennének, mintha nagy táboruk lenne. Alapjában véve önmagukkal meghasonlott, szánalmas figurák, akik maguk sem tudják, mit is akarnak. Mert ha tudnák, logikusan cselekednének. Mi a logikus? Eljövök a kommunizmusból, mert torkig vagyok vele s a szabad földön igyekszem ebbéli véleményemet kifejteni. Annak érdekében, hogy a szabad világ megismerje a valóságot, megismerje a kommunizmus igazi arcát. Mert aki a vasfüggöny mögül nyugatra jön az tanú. És a tanúnak kötelessége elmondani az igazságot. Csakis az igaz- ságpt! És itt jön a kérdés, amire nem találok magyarázatot; ezek elhúzták a csikót a kommunizmusból és utána úgy tesznek, mintha majd meghasadna a szivük, amiért búcsút mondtak otthon a kapufél
